Egymással kombinálható ötletek textilfestéshez
Prológus. Mit jelent az, hogy „ezerrel dübörög”? Számtalanszor olvastam mindenféle programajánlókban és koncertbeszámolókban ezt a szófordulatot, mondjuk az aktuális fesztiválszezonnal kapcsolatban, és az első gondolatom az volt, hogy valami ilyen, csak kevésbé olcsójános elkoptatott felütéssel lehetne kezdeni a cikket. De amúgy ezer mivel dübörög valami? Decibellel? Olyan hangos nem is lehet semmi, mert az ...
Ahogy néhány napja hírt adtunk róla, május 11-én, szombaton kerül sor a Magyar Scrapbook Napra . Az egésznapos online rendezvényen reggel 9-től az esti órákig folyamatosan izgalmas programok, workshopok, kihívások, inspiráló beszélgetések várják majd a résztvevőket. A nemrég közzétett Scrapbook kisokos kezdőknek című cikkünkkel mi is igyekeztünk meghozni a kedveteket a remélhetőleg hagyományteremtő eseményhez, viszont úgy gondoltuk, veletek együtt mi is ...
Ma, azaz május 10-én tartjuk a Föld napjának testvérünnepét, a Madarak és fák napját, aminek szintén az a célja, hogy felhívja a figyelmet a természet és az élővilág védelmének fontosságára. A kezdeményezés Chernel István ornitológus nevéhez fűződik, aki, miután 1902. május 19-én az európai államok Párizsban egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében, már abban az évben megszervezte az első Madarak és fák napját ...
Kedvcsináló újrahasznosításhoz és kertészkedéshez, avagy kreatív foglalkozás gyerekekkel a Föld napjára.
A Föld napjára idén azzal készültünk, hogy vegyes virágmagokat rejtő papírmasé golyókat formázunk, amit az ovistársak kapnak ajándékba a jeles napon. A gyerekek a kertben vagy bárhol a szabadban elültethetik és megfigyelhetik, vajon milyen virágok nyílnak az újrahasznosított alapanyagból varázsolt minibolygókból. Magpapírt, merített papírt , ...
Múlt hónapban startolt egyik új sorozatunk, a Nebulo-sarok , amiben ovisoknak, kisiskolásoknak, és persze az ő szüleiknek mutatunk izgalmas, mókás vagy épp hasznos kézügyes ötleteket. Az előző fejezet főszereplői kedves nyuszifigurák voltak , amiket önállóan, vagy egy kevés segítséggel akár legkisebbek is elkészíthetnek. A mai részben játékos űrutazásra inspirálunk titeket, a kézügyeskedésben pedig a szülők vagy nagyobb testvérek is több szerepet ...
Nemrég mutatkozott be nálunk a kifejezetten gyerekeknek szánt fényképezőgépeket forgalmazó ZumyZoom . A márka megálmodójával, Vers-Bányai Zitával nemcsak egy interjút készítettünk - ami ITT olvasható -, de hozunk nektek néhány könnyen megvalósítható, érdekes ötletet a kreatív hobbi és a fotózás nem is olyan kicsi közös halmazából. Ahogy a kézügyeskedés, úgy a fényképezés is remek kapcsolódási lehetőség gyermek és szülő között, az ...
Nemcsak számos kézügyes ötletet, de egy kivételes lehetőséget is hozunk nektek új sorozatunkkal, aminek minden, eddig megjelent részét megtaláljátok ERRE A LINKRE KATTINTVA! A Színes Ötletek olvasóiként 10% kedvezménnyel vásárolhattok a Rayher Hobby webáruházában nemcsak a cikkekben említett, hanem a virtuális polcokon kapható bármely termékből, ráadásul mennyiségi korlátozás nélkül. Mentsétek el és használjátok a RAYHERSZ10 kuponkódot, ...
Akik rendszeresen olvasnak minket, talán emlékeznek az olyan, a Nebulo támogatásával megvalósult sorozatainkra, mint a Vissza a suliba! vagy a Színes Medvehét , amikben az adott témához kapcsolódóan mutattunk mókás vagy éppen hasznos, ovisoknak és kisiskolásoknak szóló kézügyes ötleteket. Úgy gondoltuk, kár lenne itt megállni, hiszen számos apropó akad az év minden hónapjában, ami alapja lehet egy kis kreatív foglalkozásnak, akár azért, hogy ...
A természettel való bármilyen kapcsolat, így a kertészkedés is jótékony hatással van nemcsak a testünkre, de a lelkünkre is, mivel kiváló stresszcsökkentő, egy-egy monoton munkafázissal pedig éppúgy kikapcsolhatunk, mint egy meditációs gyakorlat során. Úgy gondoljuk, ezekben a vészterhes napokban még nagyobb szükség van erre, mint bármikor máskor, ezért nem mulasztjuk el, hogy megosszuk veletek a márciusban aktuális kerti teendőket. Elsősorban azokat ...
Az ENSZ közgyűlése éppen tíz évvel ezelőtt, 2013-ban nyilvánította március harmadikát a vadon élő állatok világnapjává. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét. Ebben a cikkben számos érdekességet olvashattok a témával kapcsolatban, a folytatásban viszont amolyan Színes Ötletek módra hívjuk fel a figyelmet a jeles napra, egyben az élő környezetünk ...
Bár sok intézményben és közösségben egészen hét végéig tartanak még jelmezes mulatságokat - ránk is legalább kettő vár - az idei farsangi szezon hivatalosan a mai napon ér véget. Az időszak január 6-tól, azaz vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart, ami mozgó ünnep, 2024-ben épp február 14-re esik. Már biztosan mindannyian elkészítettétek vagy beszereztétek a vágyott jelmezeket, talán már ...
Akik az elmúlt napokban olvasták a Színes Ötletek friss cikkeit, már biztosan tudják, hogy most zajlott a Színes Medvehét , a hozzá kapcsolódó nyereményjáték pedig még mindig tart! Ennek főszereplői természetesen szintén brummogó, mézkedvelő barátaink, akikkel ugyan túrázás közben nem szívesen futnánk össze, de a mesekönyvek lapjain és a rajzfilmekben rendre a pozitív szereplők között tűnnek fel, szemben a sokkal rosszabb renoméjú rókákkal és ...
Villával festeni egyáltalán nem bonyolult, mégis nagyon izgalmas, hiszen egészen különleges struktúrákat hozhattok létre a papíron, ráadásul a gyerekek általában nagyon lelkesek, ha alternatív eszközhasználatról van szó. Nemcsak ezt az érdekes festőkést - akarom mondani festővillát - próbáltuk most ki, hanem a Nebulo új, kenőfejes temperáját is, amit kifejezetten gyermekkezek számára terveztek, akárcsak ezt az egyszerű, de nagyszerű kézműves ...
Ahogy ígértük, itt a Színes Medvehét kreatív kihívása is! A feladat nagyon egyszerű, pláne, ha szerettek festeni, rajzolni, ragasztani, hajtogatni, varrni, vagy kézműveskedni bármilyen technikával, és még azok is beszállhatnak a játékba, akik inkább a gyerekszoba állatfiguráit és építőjátékait rendezgetik szívesen. Tematikus sorozatunkban erre a linkre kattintva találtok számos megvalósítható ötletet , de igazán örülünk annak is, ha saját ...
A színátmenetekre épülő érdekes vizuális hatással szinte már bárhol találkozhatunk a divatbemutatók kifutóitól kezdve a lakberendezésen át a dekorációk világáig. Az ombre kifejezést hallva elsőre talán a kedvelt hajfestési eljárás, esetleg néhány különleges ruhadarab jut eszünkbe - vagy ezek sem, hiszen, mint nem reprezentatív felmérésünkből kiderült, a férfiak körében a szó jellemzően ismeretlen, és inkább a ...