Színes Ötletek

a kézügyes blog


Gyerekszemmel a világ - Bemutatkozik a ZumyZoom
Gyerekszemmel a világ - Bemutatkozik a ZumyZoom

Vers-Bányai Zitával beszélgetünk kicsiknek szánt fényképezőgépekről, kortalan inspirációforrásokról és arról, miért érdemes megbecsülnünk a gyerekek alkotásait

blogcover_v1.jpg

Bár tudjuk, hogy régen minden IS jobb volt, azt talán fölösleges vitatni, hogy a technológia fejlődésének vannak bizonyos kedvező hatásai. Bennem mai napig élénken él az emlék, amikor a kilencvenes évek elején - hogy Joe Hallenbecket idézzem - Bruce Willis, magyar hangja Sörös Sándor -, ...

A felkelő naptól Balatonfűzfőig - Színes Ötletek Showroom - 1. fejezet - Best Label
A felkelő naptól Balatonfűzfőig - Színes Ötletek Showroom - 1. fejezet - Best Label

20240314_194318_0000.png

Ritkán gondolunk bele, milyen határtalan valójában a kreatív hobbi világa. A kézügyes termékek nemzetközi piacán rengeteg olyan szereplőt találhatunk, akik adott esetben már évszázadok óta jelen vannak ezen a területen, vagy akár épp most tűntek fel ott innovatív megoldásaikkal, újdonságaikkal.  Showroom rovatunk célja, hogy megjelenési és bemutatkozási lehetőségeket biztosítsunk nekik, olvasóinknak pedig minél több izgalmas, érdekes történetet, és ...

Március második hétvégéjén debütál a PIKK PAKK tavaszi kollekciója
Március második hétvégéjén debütál a PIKK PAKK tavaszi kollekciója

20240308_123835_0000.png

A termékpalettáján különféle méretű és mintájú övtáskákat, praktikus kiegészítőket és táskarendezőket felsorakoztató magyar márka háza táján szinte hagyomány, hogy minden tavasszal új kollekciót ismerhet meg a közönség. Idén sincs ez másképp: a BARKA névre keresztelt, limitált darabszámban készülő sorozat darabjai március 11-én kerülnek fel a PIKK PAKK webshopjába, de aki szeretné hamarabb megtudni, idén mivel rukkolt elő Eszter, a márka ...

Elképzelted? Szorozd meg ezerrel!
Elképzelted? Szorozd meg ezerrel!
Beszámoló az Ambiente – Christmasworld – Creativeworld vásárhármasról, 1. fejezet

messe_frankfurt_rep_2024_cover_1000x522.jpgEgyszer egy cimborám kifejtette, hogy utazni valójában semmi értelme, mert az összes helyet, amit lefotóznál, már úgyis lefényképezte valaki más egy sokkal jobb géppel, és ha bármit látni akarsz, csak be kell ütni a hely nevét a keresőbe. Ezt az eszmefuttatást már akkor is megmosolyogtam, hiszen egyetlen fotó sem adja vissza a személyes felfedezés valódiságát és mélységét, legyen szó akár a panorámáról egy hegy tetején, akár a szabadon süvítő tengeri ...

Színes Medvehét kreatív nyereményjáték
Színes Medvehét kreatív nyereményjáték
Készíts bármilyen medvés alkotást és nyerj értékes Nebulo ajándékcsomagot!

medvehet_jatek_cover.png

Ahogy ígértük, itt a Színes Medvehét kreatív kihívása is! A feladat nagyon egyszerű, pláne, ha szerettek festeni, rajzolni, ragasztani, hajtogatni, varrni, vagy kézműveskedni bármilyen technikával, és még azok is beszállhatnak a játékba, akik inkább a gyerekszoba állatfiguráit és építőjátékait rendezgetik szívesen. Tematikus sorozatunkban erre a linkre kattintva találtok számos megvalósítható ötletet , de igazán örülünk annak is, ha saját ...

Újra itt a Színes Medvehét! - 10+1 macis kézügyes ötlet gyerekeknek, letölthető sablonokkal
Újra itt a Színes Medvehét! - 10+1 macis kézügyes ötlet gyerekeknek, letölthető sablonokkal

szines_medvehet_20240129_091430_0000_1.png

Tavaly egy óvodai faliújságot olvasva döbbentünk rá, hogy az adott héten bizony már vége is végtelennek tűnő januárnak, és a néphit szerint hamarosan előbújik barlangjából a medve, hogy megjósolja, meddig tart még a hideg. Így indult a Színes Medvehét , és mivel az előrejelzést idén is hatalmas kíváncsisággal várjuk - meg mert a visszajelzések alapján szerettétek a sorozatot - most itt a folytatás! Ezen a héten medvékkel kapcsolatos érdekességekre, ...

Január végén ismét Ambiente, Christmasworld és Creativeworld Frankfurtban
Január végén ismét Ambiente, Christmasworld és Creativeworld Frankfurtban

impression-jlv-03.jpg

Korábban már olvashattatok ezeken az oldalakon  a Creativeworld ről, a világ legnagyobb nemzetközi hobbi-, kézműves- és művészellátási szakkiállításáról.  2024. január 26 és 30 között ismét megrendezik az eseményt, ami valójában az Ambiente , Christmasworld és Creativeworld vásárhármas része. Hogy milyen újdonságok várhatók jövő év elején a fogyasztási cikkek vezető nemzetközi eseményén, mely márkák képviseltetik magukat, és milyen ...

Állatok Világnapja 2023 - Kreatív ötletek papírból
Állatok Világnapja 2023 - Kreatív ötletek papírból
Egy bármikor kézbe vehető lepke, egy mozgatható temetőbogár és egy remélhetőleg elegáns időkérés

0_tripla_blog_cimlaphoz_1.jpg

A Színes Ötletek stábjának nevében bevallhatjuk, kicsit gondban vagyunk az  Állatok Világnapjára szánt idei cikkel, hiszen amíg ezeket a sorokat írom, csapatunk másik fele épp az olvasóink által ezres nagyságrendben beküldött pályázatok feltöltésén és értékelésén dolgozik, és nem árulunk zsákbamacskát, ha elmondjuk, már most látjuk, hogy az eredményhirdetés biztosan nem valósulhat meg az eredetileg tervezett időpontban. Ez persze bizonyos szempontból ...

Unaloműző játékok nyárra - Szivárványos lávafesték
Unaloműző játékok nyárra - Szivárványos lávafesték
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

lavafestek_cover.jpg

Folytatjuk nyári unaloműző sorozatunkat. A mai kreatív ötlet esős napokra szabadtéri időtöltés lévén nem alkalmas, és leginkább azoknak ajánljuk, akiknek van a környékén vagy háza előtt olyan járda, amit szívesen feldobna színpompás festékfoltokkal, és persze biztos abban, hogy ezzel nem haragítja magára a környék lakóközösségét. Saját udvarral az előző megjegyzés zárójelbe tehető. A folytatásban jön a recept, ami egy egyszerű trükkel ...

Unaloműző játékok nyárra - Varázslatos sóképek
Unaloműző játékok nyárra - Varázslatos sóképek
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

sokep_cover.jpg

Szerkesztés közben egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy vajon nem önellentmondás-e az „unaloműzés” szófordulat egy gyerekeknek szóló elfoglaltságról szóló kreatív hobbi posztban? Hiszen a saját gyerekkoromból - amikor olyan kemény idők jártak, hogy egy cipősdobozban laktunk az út közepén  és vizes rongyot ettünk vacsorára - , és ezzel szerintem lesznek még így páran, nem jut eszembe olyan pillanat, amikor unatkoztam volna, mivel némi uszadékfával ...

Unaloműző játékok nyárra - Fújjunk buborékkígyót!
Unaloműző játékok nyárra - Fújjunk buborékkígyót!
Korábbi cikkünk ráncfelvarrva

sbs_cover_01.jpg

Nyáron a szokottnál is gyakrabban merül fel a kérdés, mivel foglaljuk el a gyerekeket, hiszen az iskolai vagy óvodai szünet teljes időtartamát a nyaralás a legtöbb esetben nem fedi le, és bár sokszor egy-egy kedvenc játék, vagy délutáni meseolvasás segítséget jelenthet, néha muszáj újítanunk a rendelkezésre álló eszközök segítségével. Szerencsére mindig találhatunk néhány könnyen és gyorsan megvalósítható ötletet, melyek bármikor előkaphatók, és ...

Egy a 2200-ból - Mondd el, melyik programot várod legjobban az idei Művészetek Völgyében, és nyerj páros fesztiválbérletet!
Egy a 2200-ból - Mondd el, melyik programot várod legjobban az idei Művészetek Völgyében, és nyerj páros fesztiválbérletet!

volgy_koncert_hangulat.jpg

Már csak néhány nap, és kezdetét veszi a 32. Művészetek Völgye . Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja július 21 és 30 között több mint 2200 programmal várja majd a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden, köztük rengeteg olyannal, ami egyaránt érdekes lehet azoknak, akik családjukkal együtt érkeznek a Völgybe, vagy a koncertek és zenés produkciók mellett érdeklődnek a képzőművészet, a kézügyeskedés és a zöld ...

Látványos erő, érzékeny biológia, ártatlan báj - Creativeworld Trends 2023
Látványos erő, érzékeny biológia, ártatlan báj - Creativeworld Trends 2023
Rivaldafényben a kézművesség

hobby-handicrafts-12.jpg

Február 4 és 7 között ismét Creativeworld kiállítás és vásár Frankfurtban! A rendezvény Creativeworld Trends 2023 bemutatója sokoldalú, spontán, gondtalan és mindenekelőtt színpompás kreativitással kecsegteti a látogatókat, hogy ötletekkel szolgáljon a hobbiművész-, barkács- és művészkellék piac iránt résztvevőinek, legyenek azok a területen dolgozó szakemberek, vagy a termékek vásárlói. Aki kíváncsi a legújabb kreatív termékek, anyagok és ...

Színes Ötletek Best of 2022, 5. helyezett - Ismét levelek, ezúttal fonalból
Színes Ötletek Best of 2022, 5. helyezett - Ismét levelek, ezúttal fonalból

szo_makrame_bo_2022_01.jpg

Az őszi levelek a jelek szerint kifejezetten népszerűek olvasóink körében, hiszen nemcsak stresszűző levélrajz , de makramé formájában is nagy sikert aratott ez a téma tavaly. Best of 2022 sorozatunkban ötödik helyre befutott posztunknak ráadásul a története sem átlagos: eredetileg egy korábbról, más forrásból származó blogbejegyezésként indult, amit aztán idén elkészítettünk saját kezűleg, viszont akkor csak a közösségi felületeinkre került ki. ...

A kreativitás összeköt - Február elején ismét Creativeworld Frankfurtban 
A kreativitás összeköt - Február elején ismét Creativeworld Frankfurtban 

creativeworld_01.jpg

Két év kényszerszünet után, 2023. február 4 és 7 között ismét Creativeworld Frankfurtban! A világ legfontosabb nemzetközi hobbi-, kézműves- és művészellátási szakkiállítása az inspirációk kincsestárát kínálja a látogatók számára, egyedülálló termékportfólióval a dekoratív barkácsolás, a grafikus- és művészkellékek, a kézimunkázás és a textiltervezés, illetve a graffiti és street art területéről, közel 250 kiállítóval a világ minden ...

PIKK-PAKK - Egy jó ötlettől az ismert magyar márkáig
PIKK-PAKK - Egy jó ötlettől az ismert magyar márkáig

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_28.jpg

Komolyra fordult hobbikat, megvalósult kreatív álmokat bemutató sorozatunk újabb részéhez érkeztünk egy korábbi főszereplővel.  Két évvel ezelőtt mutattuk be nektek PIKK PAKK táskarendezőt, és az ötletgazdát, Esztert, aki sokakhoz hasonlóan a kreatív alkotást választotta a kisgyermekes anyukák életében bizony előforduló nehezebb pillanatok ellensúlyozására. A táskarendező ötlete a kezei alatt testet öltött, és hamarosan, még kislányuk első ...

Programajánló

mv-300x250.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása