Színes Ötletek

a kézügyes blog

A kreativitás összeköt - Február elején ismét Creativeworld Frankfurtban 

creativeworld_01.jpg

Két év kényszerszünet után, 2023. február 4 és 7 között ismét Creativeworld Frankfurtban! A világ legfontosabb nemzetközi hobbi-, kézműves- és művészellátási szakkiállítása az inspirációk kincsestárát kínálja a látogatók számára, egyedülálló termékportfólióval a dekoratív barkácsolás, a grafikus- és művészkellékek, a kézimunkázás és a textiltervezés, illetve a graffiti és street art területéről, közel 250 kiállítóval a világ minden tájáról, mindazoknak, akik szívesen megismerkednének a legújabb kreatív hobbi termékekkel, technikákkal és anyagokkal.

A Creativeworld hagyományosan az év első, egyben legnagyobb szakmai seregszemléje, két év szünet után pedig talán még a korábbiaknál is nagyobb érdeklődés övezi az eseményt a kiállítók, a szakmai partnerek és a látogatók részéről egyaránt. Ahogy korábban, a rendezvény most is a frankfurti vásárközpontban kap majd helyet, ezúttal egy időben a tartós fogyasztási cikkekre, lakberendezésre fókuszáló Ambiente és a többek között ünnepi és szezonális dekorációra koncentráló Christmasworld kiállításokkal.

A Creativeworld a világ legnagyobb kreatív és kézügyes rendezvényeként egyedülálló nemzetközi szerepet tölt be, hiszen nemcsak a meghatározó márkák és iparági újdonságok világszintű seregszemléje, de fontos találkozási pont és üzleti platform az egész szakma számára. Összehozza nagy múltú márkákat és az újonnan érkezőket, a gyártókat, a forgalmazókat, és persze a közönséget, a felhasználókat. A rendezvény minden évben nagy hangsúlyt fektet a személyes beszélgetésekre, a konferenciákra, termékbemutatókra, a Creativeworld Academy workshopjain pedig kiállítók és látogatók egyaránt számos új ismerettel gazdagodhatnak.

creativeworld_02.jpg

Eva Olbrich, a Messe Frankfurt Christmasworld és Creativeworld kiállításainak igazgatója így beszélt az idei rendezvényről:

„A kreatív közösség két hosszú éven át nélkülözni volt kénytelen az iparág csúcspontjának számító eseményt. Most bizakodva várjuk a Creativeworld 2023-at, a fedélzeten a korábbi rendezvények összes kulcsszereplőjével. Örülünk a nagy érdeklődésnek, a sok előzetes regisztrációnak, nagy lelkesedéssel vágtunk bele a szervezése. A Creativeworld új igazgatójaként pedig alig várom, hogy végre élőben is részese legyek ezeknek az izgalmas napoknak.”

Idén a bemutatott márkák és termékek között új színfoltot jelent a kreatív író-, festő- és rajzeszközök megjelenése, a kiállítással párhuzamosan zajló Ambiente és Christmasworld kiállítások pedig további vonzerőt jelentenek mind a résztvevők, mind a látogatók számára. Az ágazatból érkező visszajelzések egyöntetűen pozitívak, a lelkes fogadtatás pedig megerősíti a Creativeworld fontosságát a piacon.

Stephan Rayher, a Rayher Hobby ügyvezető igazgatója a következőket mondta a rendezvényről:

„A Creativeworld a legfontosabb nemzetközi szakvásár azok számára, akik a kreatív ágazatban dolgoznak. Most, az ínséges idők után végre újra személyesen cserélhetünk eszmét, oszthatjuk meg egymással tapasztalatainkat, melyek eredményeként maga az iparág is fejlődik majd.”

Nils Knappe, a H. Schmincke & Co. ügyvezető igazgatója szintén kiemeli a vásár fontos szerepét:

„Miután a Creativeworld az elmúlt két évben nem kerülhetett megrendezésre, számunkra és nemzetközi ügyfeleink számára is különleges jelentőséggel bír a mostani alkalom. Egy ilyen kiállítás nem pótolható digitális vagy hibrid formátumokkal.”

Az ugyanabban az időpontban megrendezett három tematikus kiállítás új lehetőségeket kínál minden résztvevőnek, hiszen számos olyan szektor és termékcsoport mutatkozik majd be a négy nap során Frankfurtban, melyek eddig nem képviseltették magukat a rendezvényen. Az Ambiente kiállítás Ambiente Working szekciója az irodai kellékek és berendezések, az irodai papírok, az irodai berendezések leginnovatívabb gyártói számára biztosít helyet, az Ambiente Giving az írószereket és iskolaszereket is magában foglaló Stationery termékkörrel egészül ki, míg a csomagolási termékek csoportja a tematikai kapcsolódás okán a Christmasworld része lesz.

Az Creativeworld persze nem csak a kiállítói standokon hozza össze a gyártókat és a szakmabelieket, hiszen a rendezvény egyedülálló kommunikációs és kreatív programokat is kínál olyan különleges kiállítási területek, mint a Creativeworld Academy és a Creativeworld Trends, ahol a látogatók kipróbálhatják magukat a kézműveskedés szinte bármely területén, festhetnek, együtt dolgozhatnak a terveken, megoszthatják egymással tapasztalataikat az aktuális újdonságokról és a legfrissebb kreatív technikákról, fejlesztésekről.

Sokszínű, inspiráló program várja tehát az érdeklődőket február első hétvégéjén, valamint az azt követő hétfőn és kedden. És bár Frankfurt nincs épp a szomszédban, egy jó autóval és egy rutinos sofőrrel néhány óra alatt gond nélkül megtehető a táv. Aki valaki vonatra szállna, kora reggeli indulással már délután ott lehet a Frankfurt Hauptbahnhof peronján, ahonnan még gyalog is mindössze 15 percre található a Creativeworld helyszíne. Ha valaki repülővel utazna szívesen, naponta többször járat közül is válaszhat, a frankfurti repülőtérről pedig szintén alig 20 perc távolságra van a vásárközpont. Ráadásul idén is lesznek magyar résztvevők, akik miatt szintén érdemes ellátogatni a DIY szakma legnagyobb eseményére - de hogy ők kik, arról majd legközelebb!

Jegyek elővételben a Messe Frankfurt online felületén kaphatók. További információk a Creativeworld honlapján, LinkedInjén és közösségi felületein, illetve a Messe Frankfurt Exhibition GmbH. hivatalos magyarországi képviseletének elérhetőségein

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6518006738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása