Színes Ötletek

a kézügyes blog


Színes Inktober 2024 – A célegyenesben is csatlakozhattok!
Színes Inktober 2024 – A célegyenesben is csatlakozhattok!

Motivációs poszt a kihívás utolsó hetére

inktober_2024_20241025_160657_0000.png

A mai nappal együtt még pontosan egy hét van hátra az idei Színes Inktober kihívásból, és nagy örömünkre már most biztosnak látszik, hogy ebben az évben minden korábbinál több olvasónkat sikerült alkotásra inspirálnunk. A Színes Ötletek Facebookján megjelenő napi #szinesinktober posztok alatt rengeteg jobbnál jobb rajzot és illusztrációt kaptunk tőletek már eddig is, az előttünk álló hétvége pedig ...

Színes Inktober 2024 - Túl a kihívás harmadán inspirációról, nyereményekről
Színes Inktober 2024 - Túl a kihívás harmadán inspirációról, nyereményekről

inktober_2024_20241009_113025_0000.png

Szinte észre sem vettük, és már el is telt az első tíz nap az idei Színes Inktober ből, ami egyben azt is jelenti, hogy már több mint 160 rajz érkezett tőletek a napi kulcsszavak alapján készített illusztrációkból. Nagyon örülünk a lelkes részvételnek, azokat pedig, akik netán most hallanak először a kihívásról, szintén arra buzdítjuk, hogy csatlakozzatok ti is bátran, és legyetek tagjai ennek a vidám és kreatív közösségnek! A befektetett munka ...

Fenevadak papírlapból és tojástartóból - Állatfigurás ötletek az állatok világnapjára
Fenevadak papírlapból és tojástartóból - Állatfigurás ötletek az állatok világnapjára

20230302_130555.jpg

Ahogy ezt már megszokhattátok, a Színes Ötletek oldalain a mai jeles naphoz hagyományosan kapcsolódnak kisebb-nagyobb aktivitások, hiszen október 4., és az állatok világnapja a fontos eszmei mondanivaló mellett kitűnő apropót kínál a kézügyeskedésre. Kedvenc állatfiguráink kifogyhatatlan kreatív inspirációt jelentenek, függetlenül a választott technikától és alapanyagoktól, a közös alkotás pedig a nyilvánvaló képességfejlesztés mellett valóban ...

Színes Inktober 2024 - Újra itt az év legnagyobb rajzos kihívása!
Színes Inktober 2024 - Újra itt az év legnagyobb rajzos kihívása!

inktober_2024_20241009_113704_0000.png

Szeptember utolsó napjaiban - nagyon reméljük - már biztosan sokatokat foglalkoztat a következő hónap első napjával ismét elinduló, fekete-fehér változatban is példátlanul színes alkotói kaland. Hozzánk hasonlóan talán már most tervezgettek az idei prompt-listát bújva, és alig várjátok, hogy tollat, tintát, ecsetfilcet vagy bármilyen más bevethető eszközt megragadva mindennapos alkotásba fogjatok, hiszen újra itt az Inktober ! Természetesen, ahogy az ...

Vidám könyvjelzők nyárutóra és azutánra - Könnyen és gyorsan elkészíthető ötletek a Nebulo-sarokban
Vidám könyvjelzők nyárutóra és azutánra - Könnyen és gyorsan elkészíthető ötletek a Nebulo-sarokban

1000x522_blog_cover_20240826_154517_0000.png

A Nebulo-sarok legújabb fejezetének témájaként a legegyszerűbben, ugyanakkor legváltozatosabban elkészíthető sulis kiegészítőt választottuk, ami nem más, mint a könyvjelző. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt hoztunk ötleteket, amiket leginkább inspirációnak szánunk, hiszen annak örülünk a legjobban, ha saját ízlésetekre szabjátok a bemutatott darabokat, vagy egészen újakat találtok ki! Az elkészített alkotás az egész tanévben végigkísérhet titeket, de ...

Rajzshop 9 – Születésnapi akció a népszerű művészellátótól
Rajzshop 9 – Születésnapi akció a népszerű művészellátótól
Játssz velünk 9 napon át, és nyerj értékes ajándékokat!  

blogcover_0808_v2.jpg

A nyár utolsó heteiben ünnepli 9. születésnapját a  Rajzshop.hu , akiket már biztosan nem kell bemutatnunk azoknak, akik a rajzolás, a festés, és általában a képzőművészet iránt érdeklődnek, hiszen a bullet journal , az urban sketching , a kalligráfia világába kalauzoló cikkeink, vagy a Színes Inktober sorozatunk állandó szakmai partnereként rengeteg rajzeszközt és nyereményfelajánlást köszönhetünk nekik az elmúlt évekből. A 2015-ben részmunkaidős ...

Februári ötletbörze markerekkel a főszerepben
Februári ötletbörze markerekkel a főszerepben

0_cover_v2_3.jpg

Legtöbben már alig várjuk a tavaszt, mégis sok minden miatt szerethető a február, hiszen az év legrövidebb hónapjának kezdetével egyben véget ér a sok szempontból is leghosszabbnak tűnő január. Ebben az időszakban  a farsangi mulatságoké és jelmezbáloké a főszerep, hogy vidáman mókázva űzhessük el a telet. Előbújnak az első hóvirágok és két jeles nap is extra lehetőséget ad arra, hogy kifejezzük szeretetünket - és akár ennek apropóján alkossunk ...

Új év, új napló, új lehetőségek - Bullet Journal-tippek évkezdéshez
Új év, új napló, új lehetőségek - Bullet Journal-tippek évkezdéshez

blog_cimlapkep_bujo2024.jpg

Az új év kezdetét általában különféle fogadalmak jellemzik, de talán nem vagyunk túl szigorúak magunkhoz, ha ezek sorába egy új hobbi beiktatását vagy időbeosztásunk, rendszerezési szokásaink megújítását is beállítjuk. Még jobb, ha a kettőt együtt, aminek a kezdő lépése az első bullet journalunk megtervezése is lehet. Korábbi cikkeinkből kiderül , mi az a kreatív napló és milyen személyre szabott fejezetekkel tölthetjük meg, most pedig ...

Instant ajándéktippek művészeknek és hobbiművészeknek a Rajzshop.hu-tól
Instant ajándéktippek művészeknek és hobbiművészeknek a Rajzshop.hu-tól

blog_cimlaphoz_3.jpg

Nemrég nyitott a Rajzshop.hu új boltja Budapest 11. kerületében kapcsolódó cikkükben  pedig összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, megközelítési lehetőségekről, termékpalettáról, nyitási akciókról. Ahogy akkor megígértük, most jövünk egy karácsonyi ajándékajánlóval is, amiben olyan készleteket sorakoztatunk fel, amikkel biztosan nem okozhattok csalódást a különféle kreatív tevékenységek iránt érdeklődő szeretteiteknek.  A ...

Rajzshop.hu - Decembertől már Újbudán is!
Rajzshop.hu - Decembertől már Újbudán is!
A népszerű művészellátó új üzletet nyitott a Kosztolány Dezső tér közelében

szo_keret_07_tripla_blog_cimlaphoz_5.jpg

Akik rendszeresen olvassák a Színes Ötletek cikkeit, azoknak biztosan ismerős a Rajzshop.hu neve, hiszen rendszeresen felbukkannak nálunk, akár a Színes Inktober sorozat szakmai partnereiként, akár olyan témák kapcsán, mint a bullet journal , az urban sketching , vagy a kalligráfia . Fizikai értelemben pedig mostantól új helyen is megtalálhatjátok őket, ugyanis december 1-jén Budapest 11. kerületében, a Bartók Béla út 92-94. szám alatt nyílt új üzletük, ahol a ...

Színes Inktober 2023 - Összefoglaló, galéria és eredményhirdetés
Színes Inktober 2023 - Összefoglaló, galéria és eredményhirdetés

inktober_1000x522_eredmenyhirdetes.jpg

Már másodszor vágtunk bele az Inktober  kihívásba, amit akárcsak tavaly, idén is veletek együtt teljesítettünk. Akik esetleg nem hallottak a szabadkézi rajzolást népszerűsítő kihívásról és a Rajzshop.hu csapatával közösen szervezett kapcsolódó nyereményjátékunkról, a linkre kattintva minden információt megtalálnak róla. Legnagyobb örömünkre a lelkes, tehetséges és kitartó résztvevőktől most közel 800 rajz érkezett, és többen is voltak, akik ...

„Kezdjük azzal, hogy elkezdjük”- Motiváció, nyeremények és néhány tipp a Színes Inktober 2023 kihíváshoz
„Kezdjük azzal, hogy elkezdjük”- Motiváció, nyeremények és néhány tipp a Színes Inktober 2023 kihíváshoz

inktober_1000x522_2_1.jpg
Már jó néhány napja tart a Színes Inktober 2023 , de aggodalomra semmi ok, hiszen még több mint három hét van hátra a november 5-ei beküldési határidőig. Ne felejtsétek el, a kihívás során idén is legalább 5 rajzot várunk tőletek, de persze örülünk annak, ha többet vállaltok, hiszen a nemzetközi kezdeményezés, amin egyaránt részt vesznek profi illusztrátorok és műkedvelők, épp arról szól, hogy érdemes minden nap rajzeszközt venni a kezünkbe, ha ...

Színes Inktober 2023 - Idén is rajzos kihívásra és nyereményjátékra invitálunk titeket!
Színes Inktober 2023 - Idén is rajzos kihívásra és nyereményjátékra invitálunk titeket!

00_12.jpg

Szeptember utolsó hetéhez érkeztünk, ami egyben azt jelenti, hogy hamarosan indul az idei Inktober kihívás, amit talán ti is annyira vártatok, mint mi! Akik rendszeresen olvasnak minket, talán emlékeznek arra, hogy tavaly egészen saját képünkre szabtuk az egyébként világszerte a  szabadkézi rajz szerelmeseinek  sokaságát vonzó, mindennapos alkotásra buzdító kezdeményezést. Egy teljes történetet meséltünk el egymással összefüggő képekben, emellett ...

Színes, mókás állatsereg - Újabb kreatív ötletek a Színes Állatvilág Rajzpályázat nyereményeivel
Színes, mókás állatsereg - Újabb kreatív ötletek a Színes Állatvilág Rajzpályázat nyereményeivel

0_142.jpg

Elérkeztünk a Színes Állatvilág Rajzpályázat utolsó hetéhez, de még most sem késő munkához látnotok, hiszen egészen október 1-én vasárnap éjfélig várjuk a  4 és 12 év közötti gyerekek alkotásait. Az eredményhirdetésre október 4-én, az Állatok Világnapján kerül sor! Hamarosan kiderül tehát, kik nyerik meg a  Herlitz Hungária  által felajánlott, klassz rajzeszközöket tartalmazó  Pelikan  ajándékcsomagokat, amik közül megint kipróbáltunk ...

Fémes ragyogás a fekete rajzlapon - Kipróbáltunk néhányat a Színes Állatvilág Rajzpályázat nyereményei közül
Fémes ragyogás a fekete rajzlapon - Kipróbáltunk néhányat a Színes Állatvilág Rajzpályázat nyereményei közül

blog_cimlaphoz_2_1.jpg

Legnagyobb örömünkre folyamatosan érkeznek az e-mailek szebbnél szebb rajzokkal és festményekkel. Eddig több mint 150 pályázat futott be, és hátravan még majdnem két hét! Ha úgy vesszük, nincs is szükség kedvcsinálóra, hiszen a gyerekek enélkül is rendkívül kreatívak és nagyon sokszínűen fogalmazzák meg érzéseiket az állatvilággal kapcsolatban, sok esetben bőven túlmutatva azon, hogy megörökítik saját házikedvenceiket. A  4 és 12 év közötti ...

Kedvcsináló a Színes Állatvilág Rajzpályázathoz - Lássuk a nyereményeket!
Kedvcsináló a Színes Állatvilág Rajzpályázathoz - Lássuk a nyereményeket!

dijazas_boritokep_1.jpg

Bizonyára már sokan értesültetek arról, hogy néhány napja elindult a Színes Állatvilág Rajzpályázat, melyben mindössze annyi feladatot adtunk a jelentkezőknek, hogy meséljenek nekünk képek formájában kedvenc állataikról vagy akár az állat- és környezetvédelem fontosságáról. A pályázatban 4 és 12 év közötti gyerekek munkáit várjuk, három korcsoportban, a technika lehet szabadon választott, rajz, festmény, vagy épp kollázs, a lényeg, hogy szabad ...

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Ajánló

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása