Az ENSZ közgyűlése éppen tíz évvel ezelőtt, 2013-ban nyilvánította március harmadikát a vadon élő állatok világnapjává. Ekkor ünnepeljük Földünk vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét, gazdasági, tudományos, etikai és esztétikai értékét. Ebben a cikkben számos érdekességet olvashattok a témával kapcsolatban, a folytatásban viszont amolyan Színes Ötletek módra hívjuk fel a figyelmet a jeles napra, egyben az élő környezetünk ...
Akik az elmúlt napokban olvasták a Színes Ötletek friss cikkeit, már biztosan tudják, hogy most zajlott a Színes Medvehét , a hozzá kapcsolódó nyereményjáték pedig még mindig tart! Ennek főszereplői természetesen szintén brummogó, mézkedvelő barátaink, akikkel ugyan túrázás közben nem szívesen futnánk össze, de a mesekönyvek lapjain és a rajzfilmekben rendre a pozitív szereplők között tűnnek fel, szemben a sokkal rosszabb renoméjú rókákkal és ...
Villával festeni egyáltalán nem bonyolult, mégis nagyon izgalmas, hiszen egészen különleges struktúrákat hozhattok létre a papíron, ráadásul a gyerekek általában nagyon lelkesek, ha alternatív eszközhasználatról van szó. Nemcsak ezt az érdekes festőkést - akarom mondani festővillát - próbáltuk most ki, hanem a Nebulo új, kenőfejes temperáját is, amit kifejezetten gyermekkezek számára terveztek, akárcsak ezt az egyszerű, de nagyszerű kézműves ...
A nagyobb óvodások körében általában fontos kihívást jelent a cipőfűzés és a csomókötés megtanulása. A Móra Könyvkiadó nemrég megjelent, formabontó kivitelű foglalkoztató kiadványa bárhol jól jöhet a hagyományos módszer kiegészítéséhez, hiszen a gyerekek játszva tanulhatnak a kedves rajzokkal illusztrált oldalak segítségével. Saját lábbelijük bekötésén kívül plusz motivációt jelenthet számukra, hogy teljesíthetik a könyvben olvasható ...
„A felnőtteknek éppoly hasznos a gyerekekkel való kapcsolat, mint a gyerekeknek a felnőttekkel való kapcsolat."
Így szól a Ronald D. Laing skót pszichológustól kölcsönzött idézet az Együtt megoldjuk! borítójának belső oldalán. A Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent családi játékkönyv nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy kicsik és nagyok közösen oldják meg a sok érdekes, mindennapokkal kapcsolatos feladatot, közben pedig sok mindent ...
Két év szünet után a Generali Gyerek Sziget újra várja a legkisebb fesztiválozókat és szüleiket! A nagyszerű szórakozási lehetőségeket kínáló programsorozat a pünkösdi hétvégén, június 4-5-6-án indul, és további két hétvégén át tart a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten. A Gyerek Sziget hazánk egyik legnagyobb, ingyenes családi rendezvénye számtalan koncerttel, bábszínházzal, tánccal, vetélkedővel, sportprogrammal, élményparkkal, ...
Holnap ismét Pöttömkert a Budapest Parkban! Július első vasárnapján ismét sokszínű műsor várja az egész családot – lesz Veronaki koncert, bohócműsor, Batyu Színház, valamint számos más látni- és kipróbálnivaló kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Programajánló a hajtás után!
...
Itt a szeptember, és vele az év utolsó Pöttömkert je. Most vasárnap, ahogy már mindenki megszokhatta a hónap elején, ismét a gyerekeké és a családoké a Budapest Park. A szezonzáró rendezvényen nem akármilyen színpadi produkciók várhatók, hiszen többek között érkezik a PASO, akik ezúttal egy különleges karibi gyerekműsorral
kedveskednek a közönségnek. Programajánló a hajtás után!
...
Ismét itt a hónap első vasárnapja, tehát holnap újra a gyerekeké a Budapest Park . Az idén harmadik alkalommal megrendezett Pöttömkert a szokásos játszóházak és kreatív programok mellett ebben a hónapban többek között a Czutorborsók koncertjével, zenés mesejátékokkal várja a látogatókat. További tudnivalók és programajánló a hajtás után!
...
Idén kezdi meg ötödik évadát a Budapest Park gyermekeknek szóló rendezvénysorozata, a Pöttömkert . Budapest egyik legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelye a 2014-es szezon óta minden hónap első vasárnapján kifejezetten családi programokkal jár kicsik és nagyok kedvében, ez nem lesz másként május 6-án, azaz most vasárnap sem. További tudnivalók és programajánló a hajtás után!
...
A mai jeles napon mi más lehetne a Nebulo-sarok témája, ha nem egy cuki, színes, mindenféle játékra kapható madársereg?! A Madarak és fák napjára egy ötletgyűjteménnyel is készültünk, amiben a kisebbek által, vagy velük együtt is végrehajtható gyakorlati tippeket találtok a témához kapcsolódóan, vagy általában kertünk, erdeink madarainak védelme érdekében. A folytatásban pedig a kreatív foglalkozásokra fókuszálunk, hiszen a szórakoztatáson túl ...