Színes Ötletek

a kézügyes blog


Linómetszés és nyomatkészítés könnyen, gyorsan, kreatívan
Linómetszés és nyomatkészítés könnyen, gyorsan, kreatívan
Kipróbáltuk az Essdee Mastercut Stamp Carving Kit készletét

0_blogcover_1.jpg

Na igen. Bár tudjuk, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi, a magam részéről nem bánom, hogy az elmúlt évtizedekben nem csak a mesterséges intelligencia terén érhető tetten a fejlődés. Ez most annak kapcsán jutott eszembe, mert az Essdee MasterCut nyomdakészítő készlet kipróbálásakor óhatatlanul is feltolult bennem egy emlék, milyen volt az, amikor úgy huszonöt éve először próbálkoztam magam is a linómetszés technikájával. Eleve már az alapanyagot ...

Csodás gyöngyház csillogás feketén-fehéren
Csodás gyöngyház csillogás feketén-fehéren
Kipróbáltuk a Coliro Pearlcolors akvarellfestéket

20240304_113338_0000.png

Régóta szemeztünk ezzel a ragyogó színeket, metálfényű csillogást és kiváló fedést ígérő, ráadásul vegán akvarellkészlettel, mígnem ki is próbáltunk egy készletet, miközben hangolódtunk a tavaszra. Talán akkor is érdemes tovább olvasnotok, ha már rögtön az elején eláruljuk, hogy nem ért minket csalódás, hiszen a folytatásban még sok érdekességet megtudhattok a német gyártó Pearlcolors néven futó, gazdagon pigmentált kézműves ...

Februári ötletbörze markerekkel a főszerepben
Februári ötletbörze markerekkel a főszerepben

0_cover_v2_3.jpg

Legtöbben már alig várjuk a tavaszt, mégis sok minden miatt szerethető a február, hiszen az év legrövidebb hónapjának kezdetével egyben véget ér a sok szempontból is leghosszabbnak tűnő január. Ebben az időszakban  a farsangi mulatságoké és jelmezbáloké a főszerep, hogy vidáman mókázva űzhessük el a telet. Előbújnak az első hóvirágok és két jeles nap is extra lehetőséget ad arra, hogy kifejezzük szeretetünket - és akár ennek apropóján alkossunk ...

Új év, új napló, új lehetőségek - Bullet Journal-tippek évkezdéshez
Új év, új napló, új lehetőségek - Bullet Journal-tippek évkezdéshez

blog_cimlapkep_bujo2024.jpg

Az új év kezdetét általában különféle fogadalmak jellemzik, de talán nem vagyunk túl szigorúak magunkhoz, ha ezek sorába egy új hobbi beiktatását vagy időbeosztásunk, rendszerezési szokásaink megújítását is beállítjuk. Még jobb, ha a kettőt együtt, aminek a kezdő lépése az első bullet journalunk megtervezése is lehet. Korábbi cikkeinkből kiderül , mi az a kreatív napló és milyen személyre szabott fejezetekkel tölthetjük meg, most pedig ...

Instant ajándéktippek művészeknek és hobbiművészeknek a Rajzshop.hu-tól
Instant ajándéktippek művészeknek és hobbiművészeknek a Rajzshop.hu-tól

blog_cimlaphoz_3.jpg

Nemrég nyitott a Rajzshop.hu új boltja Budapest 11. kerületében kapcsolódó cikkükben  pedig összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, megközelítési lehetőségekről, termékpalettáról, nyitási akciókról. Ahogy akkor megígértük, most jövünk egy karácsonyi ajándékajánlóval is, amiben olyan készleteket sorakoztatunk fel, amikkel biztosan nem okozhattok csalódást a különféle kreatív tevékenységek iránt érdeklődő szeretteiteknek.  A ...

Rajzshop.hu - Decembertől már Újbudán is!
Rajzshop.hu - Decembertől már Újbudán is!
A népszerű művészellátó új üzletet nyitott a Kosztolány Dezső tér közelében

szo_keret_07_tripla_blog_cimlaphoz_5.jpg

Akik rendszeresen olvassák a Színes Ötletek cikkeit, azoknak biztosan ismerős a Rajzshop.hu neve, hiszen rendszeresen felbukkannak nálunk, akár a Színes Inktober sorozat szakmai partnereiként, akár olyan témák kapcsán, mint a bullet journal , az urban sketching , vagy a kalligráfia . Fizikai értelemben pedig mostantól új helyen is megtalálhatjátok őket, ugyanis december 1-jén Budapest 11. kerületében, a Bartók Béla út 92-94. szám alatt nyílt új üzletük, ahol a ...

„Mostan színes tintákról álmodom” - Az I. Hungary Pen Show-n jártunk
„Mostan színes tintákról álmodom” - Az I. Hungary Pen Show-n jártunk

0_blog_cover_0_1.jpg

November második szombatján első alkalommal rendezték meg a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban a  Hungary Pen Show -t, és egy szerencsés véletlen folytán mi is ott lehettünk az eseményen, ami minden bizonnyal maradandó élményt jelentett a töltő- és golyóstollak, töltőceruzák, tinták és különleges papírok rajongói számára. A látogatók nemcsak betekinthettek az írószerek színes és lebilincselő világába, de ki is próbálhatták a ...

November 11-én Hungary Pen Show a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban
November 11-én Hungary Pen Show a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban

384541067_1346296466314252_3421962716276266045_n.png

November második szombatján kerül megrendezésre a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban az írószerek, tinták és papírok rajongóinak legjobban várt hazai rendezvénye, a Hungary Pen Show, ahol a töltő- és golyóstollak, töltőceruzák, tinták és különleges papírok szerelmesei találkozhatnak egymással - és persze a kiállítók által bemutatott termékekkel - egy felejthetetlen nap keretében. Programajánló a folytatásban! 

...

Színes Inktober 2023 - Összefoglaló, galéria és eredményhirdetés
Színes Inktober 2023 - Összefoglaló, galéria és eredményhirdetés

inktober_1000x522_eredmenyhirdetes.jpg

Már másodszor vágtunk bele az Inktober  kihívásba, amit akárcsak tavaly, idén is veletek együtt teljesítettünk. Akik esetleg nem hallottak a szabadkézi rajzolást népszerűsítő kihívásról és a Rajzshop.hu csapatával közösen szervezett kapcsolódó nyereményjátékunkról, a linkre kattintva minden információt megtalálnak róla. Legnagyobb örömünkre a lelkes, tehetséges és kitartó résztvevőktől most közel 800 rajz érkezett, és többen is voltak, akik ...

„Kezdjük azzal, hogy elkezdjük”- Motiváció, nyeremények és néhány tipp a Színes Inktober 2023 kihíváshoz
„Kezdjük azzal, hogy elkezdjük”- Motiváció, nyeremények és néhány tipp a Színes Inktober 2023 kihíváshoz

inktober_1000x522_2_1.jpg
Már jó néhány napja tart a Színes Inktober 2023 , de aggodalomra semmi ok, hiszen még több mint három hét van hátra a november 5-ei beküldési határidőig. Ne felejtsétek el, a kihívás során idén is legalább 5 rajzot várunk tőletek, de persze örülünk annak, ha többet vállaltok, hiszen a nemzetközi kezdeményezés, amin egyaránt részt vesznek profi illusztrátorok és műkedvelők, épp arról szól, hogy érdemes minden nap rajzeszközt venni a kezünkbe, ha ...

Színes Inktober 2023 - Idén is rajzos kihívásra és nyereményjátékra invitálunk titeket!
Színes Inktober 2023 - Idén is rajzos kihívásra és nyereményjátékra invitálunk titeket!

00_12.jpg

Szeptember utolsó hetéhez érkeztünk, ami egyben azt jelenti, hogy hamarosan indul az idei Inktober kihívás, amit talán ti is annyira vártatok, mint mi! Akik rendszeresen olvasnak minket, talán emlékeznek arra, hogy tavaly egészen saját képünkre szabtuk az egyébként világszerte a  szabadkézi rajz szerelmeseinek  sokaságát vonzó, mindennapos alkotásra buzdító kezdeményezést. Egy teljes történetet meséltünk el egymással összefüggő képekben, emellett ...

10 Bullet Journal ötlet diákoknak, avagy sulikezdés személyre szabott naplóval
10 Bullet Journal ötlet diákoknak, avagy sulikezdés személyre szabott naplóval

0_135.jpg

A Rajzshop.hu -val közösen indított sorozatunk előző fejezetéből megtudhattátok, mi is az Bullet Journal , más néven kreatív napló, hogyan és egyáltalán miért érdemes belekezdeni, és gyűjtöttünk pár hasznos tippet is, ami jól jöhet akár a tervezés, akár az eszköztár összeállítása során. Akkor csak érintőlegesen tértünk ki rá, hogy a BuJo a diákok számára is nagyszerű eszköz lehet az órarend mellett minden iskolai és iskolán kívüli ...

Bullet Journal tippek kezdőknek - Mi az a kreatív napló és hogyan kezdj hozzá?
Bullet Journal tippek kezdőknek - Mi az a kreatív napló és hogyan kezdj hozzá?

0_1.jpg

A  mai digitális világban talán úgy gondoljuk, egy valódi, kézzelfogható és kézzel vezetett naplónak vagy határidőnaplónak nincs is létjogosultsága. Pedig ha belegondolunk, mi mindent használunk egyszerre rendszerezésre, rájöhetünk, hogy bizony nagy kincs, ha valami egyben tartalmaz minden információt a mindennapjainkkal vagy akár a hosszabb távú terveinkkel kapcsolatban. Szinte mindenre van egy alkalmazásunk, sorra kapjuk az sms, push vagy e-mailes ...

5+1 tipp üres lap szindróma ellen - Urban Sketching kezdőknek
5+1 tipp üres lap szindróma ellen - Urban Sketching kezdőknek

11_82.jpg

A vakáció kiváló időszak arra, hogy kicsit lelassuljunk, és a határidőkkel, tennivalók sorával terhelt mindennapok után olyan tevékenységgel töltődjünk fel, amiben igazán elmélyülhetünk anélkül, hogy meg kellene osztani a figyelmünket, és ami feledteti velünk a rohanást. Nem véletlen, hogy az Urban Sketching mozgalom által inspirált (városi) vázlatrajzolást épp a nyár első hónapjában ajánlottuk nektek ebben a korábbi cikkünkben , amiben néhány ...

Urban Sketching, avagy rajzolj a szabadban!
Urban Sketching, avagy rajzolj a szabadban!

0_131.jpg

Itt a nyár! Teljesen mindegy, hogy otthon töltöd a szabadidőt vagy utazol, ez egy kiváló időszak arra, hogy vázlatfüzetet és rajzeszközt ragadj, és megörökítsd a számodra fontos eseményeket és helyszíneket! Persze a fényképezés sokkal gyorsabb, több százat fotózhatsz annyi idő alatt, míg egy rajz elkészül, de pont a sebesség az, ami miatt sokszor nem is mélyülünk el az adott pillanatban, nem vizsgáljuk meg a látvány minden részletét. A téma lehet akár ...

Nyerj kezdőkészletet a kalligráfia gyakorlásához!
Nyerj kezdőkészletet a kalligráfia gyakorlásához!

20230520_152153_0000.png

Nagy örömünkre olvasóink közül sokan érdeklődnek a kalligráfia iránt, ezért a Rajzshop.hu   csapatával közösen új játékra invitálunk titeket! Érdemes velünk tartanotok, akár a modern, akár a klasszikus irányzat áll közelebb hozzátok, ugyanis mindkettő gyakorlásához kisorsolunk egy-egy klassz készletet. Néhány nap múlva egy Tombow Lettering szett és egy Manuscript tollkészlet talál gazdára azok között, akik megválaszolják a játékben feltett, ...

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása