Színes Ötletek

a kézügyes blog


Apró csodák zöld szigete - A Green Market Karácsonyi vásárán jártunk
Apró csodák zöld szigete - A Green Market Karácsonyi vásárán jártunk

0_146.jpg

„Állati jól érzem magam! Nem is tudom, miért… Utálom a fateromat, utálom az életemet, mégis jól érzem magam!”  Mivel gyakran asszociálok filmidézetekben, valami ilyesmi jutott eszembe a Green Market Karácsonyi Vásárán , bár szerencsére nekem olyan komoly problémáim nincsenek, mint a Wayne világa 2. Chris Farley által alakított Miltonjának. De ugye a klasszikus értelemben vett hasonló rendezvények azért nem feltétlenül olyasmik, ahová azok vágynak, akik ...

A klassz nyereményjátékok mögött egymást támogató összefogás rejlik
A klassz nyereményjátékok mögött egymást támogató összefogás rejlik
Köszönetnyilvánítás Színes Ötletek módra

blog_cimlapkep_0_8.jpg

Akik figyelemmel kísérik Fajáték-körképünket , tudhatják, hogy a sorozat  egy több műhely és vállalkozás által szervezett nyereményjáték kapcsán indult annak idején, amikor felfigyeltünk erre a rendkívül szimpatikus, egymást támogató közösségre. Az eddigi fejezetekben számos játékkészítő műhellyel megismerkedhettetek külön-külön is. Most egy hasonló közös kezdeményezés alkalmával épp a Színes Ötletek egyik stábtagjának kedvezett a szerencse ...

„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
Fajáték-körkép, 7. rész – Bemutatkozik a Dadu

dadu_00.jpg

Ismét itt a Fajáték-körkép ! A legújabb fejezet főszereplője igazi varázsvilágba kalauzol minket, ami tele van elképesztő, mulatságos, vagy akár éppen ismerősnek tűnő, mégis különleges, a valóságon túlmutató elemekkel. Ebben a sajátos univerzumban találkozhatunk forgatagos építőelemekkel, kiskertészek kedves ágyásaival, és olyan kirakókkal, amelyek láttán elsőre talán nem el sem tudjuk képzelni, mit rakunk majd ki belőlük. A folytatásban a Dadut ...

Itt az év első Pici Piaca!
Itt az év első Pici Piaca!
Március 12-én újra vár titeket a legkisebbek vására a Larus Rendezvényközpontban

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_55.jpg

Most vasárnap ismét a legkisebbeké lesz a főszerep a Larus Rendezvényközpontban, ahol a főváros egyik legmenőbb dizájner vására idén először nyitja meg kapuit. A Pici Piacon több mint 50 tehetséges magyar tervező kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeivel találkozhattok, azon túl pedig helyszíni kedvezményeket biztosító kuponfüzettel, nyereményjátékkal, gyereksarokkal és még sok különlegességgel is készültek a ...

Ismét Pici Piac a babyberry szervezésében
Ismét Pici Piac a babyberry szervezésében

pff41_1.jpg

November 13-án vasárnap az idei ősz utolsó Pici Piaca várja a látogatókat reggel 9-től délután 5-ig. A helyszín, ahogy ezt már megszokhattátok, most is a Larus Rendezvényközpont. Ha valaki nem járt volna még itt, a pontos cím 1124 Budapest, Csörsz utca 18/b., egy kifejezetten nyugodt, természetközeli hely a MOMkult és a Gesztenyés kert között. A kisgyerekkel érkezőknek jó hír, hogy a helyszínhez közel, 1-2 perces sétára két játszótér is található, ...

„Megalkotjuk az általunk megálmodott mesevilágot” – A Fajáték-körkép ötödik részében a Wooden Tale márka mutatkozik be
„Megalkotjuk az általunk megálmodott mesevilágot” – A Fajáték-körkép ötödik részében a Wooden Tale márka mutatkozik be

borito_5.jpg

A Fajáték-körkép legújabb részének főszereplője ismét egy kis hazai családi manufaktúra, a Wooden Tale , akinek az ország egyik legjobbjaként emlegetett, minőség és építhetőség tekintetében is a külföldi nagy márkákkal vetekedő szivárványt köszönheti a lelkes rajongótábor. A már-már legendás építőjátékon túl minket leginkább kedves, és nem mellesleg hitelesen ábrázolt vadon élő állataik varázsoltak el, de a legújabb, körtefából készült ...

Október 22-én ismét Hello Piac Design Vásár Budapesten, az Erzsébet téren
Október 22-én ismét Hello Piac Design Vásár Budapesten, az Erzsébet téren

hello_piac_okt.jpg

Október 22-én 11 és 17 óra között ismét vár titeket a  Hello Piac Design Vásár  Budapesten az Erzsébet téren, a megszokottól eltérően most szombati napon. A népszerű közösségi vásáron felfedezhetitek a hazai tervezők, designerek és a fogyatékkal élő alkotók gyönyörű, kézzel készített egyedi darabjait. Mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt, legyen szó akár kiegészítőkről, ruhákról, ékszerekről, DIY és vintage lakásdekorációs ...

A Hét Farkas Heves megyéből - Fajáték-körkép, negyedik rész
A Hét Farkas Heves megyéből - Fajáték-körkép, negyedik rész

borito_logo.jpg

A Fajáték-körkép következő fejezetében egy családi vállalkozást mutatunk be, akik egy kis Heves megyei faluban, Szihalmon készítik kedves fajátékaikat a gyermekek és szüleik legnagyobb örömére. A Hét Farkas név mögött nem egy mese, vagy a fantázia áll, hanem maga a család, ugyanis a márka létrehozója, Oroszki Linda és párja, Farkas Tibi, akik öt gyermekükkel együtt alkotják a falkát, és a kézbe simuló, színes fafigurákat. A tó vizén ringatózó ...

DIY készlet kis horgászoknak a HelART Alkotóműhelyből
DIY készlet kis horgászoknak a HelART Alkotóműhelyből

0_100.jpg

Biztosan sokan olvastátok már a nemrég indított  Fajáték-körkép  sorozatunkat, melyben a hazai fajáték-készítő vállalkozásokat hozzuk közelebb azokhoz, akik hozzánk hasonlóan kedvelik ezeket az  ötletes, szépen kivitelezett, a gyerekek fantáziáját és kézügyességét is fejlesztő, fenntartható módon gyártott játékokat. A sorozat második fejezetében a helART Alkotóműhely  mutatkozott be, akiknek a palettáján nemcsak cuki állatsereget és ötletes ...

Ismét megrendezik az ország egyik legnépszerűbb közösségi vásárát - Piacok napja szeptember 18-án Budapesten
Ismét megrendezik az ország egyik legnépszerűbb közösségi vásárát - Piacok napja szeptember 18-án Budapesten

piacok_napja_borito.jpg

Vasárnap ismét  Piacok Napja  a belváros szívében! Szeptember 18-án az Erzsébet tér és a Deák tér újra egy hatalmas közösségi piaccá változik ahol a város legnépszerűbb közösségi piacai egyszerre, együtt, egy helyen kínálják portékáikat hatalmas választékban! A látogatókra számos izgalmas kiegészítő program mellett a szokásos, magyar termelők és kisvállalkozók által készített kézműves és designtermékek várnak, és most is fontos ...

Erdei tündérek és barátaik a Fertő tó partjáról - A Fajáték-körkép 3. részében a Dorothy Craft márka
Erdei tündérek és barátaik a Fertő tó partjáról - A Fajáték-körkép 3. részében a Dorothy Craft márka

cimlap_szerk.jpg

A Fajáték-körkép legújabb részének főszereplője a Dorothy Craft és az a kétgyermekes anyuka, aki az egészet megálmodta. Garányi Zsóka Dorottya egyike azon játékkészítőknek, akiket a saját kedvtelésre készített figurák indítottak el az önálló vállalkozás felé vezető úton, és akiknél az ötletből szerelem lett. A kezdetekről, a kihívásokról, a mindennapi inspirációkról, és sok minden másról is szó esik a folytatásban.

...

Bemutatkozik a szülinapos helART Alkotóműhely - Fajáték-körkép 2. rész
Bemutatkozik a szülinapos helART Alkotóműhely - Fajáték-körkép 2. rész

blog_cimlap_3.jpg

A helART Alkotóműhely először akkor került fókuszba nálunk, amikor kedves barátainknak kerestünk olyan ajándékot, amivel köszönthetjük őket második gyermekük érkezése alkalmából, egyben az elsőszülöttnek is játék, természetes alapanyagú, és kapcsolódik hozzájuk. Tekintve, hogy közös családi kedvencük, ha úgy tetszik, totemállatuk a csiga, gondolkodás nélkül csaptunk le arra a négytagú, ölelkező csigacsaládra, amit Nagy-Somlai Helga kézzel ...

Most vasárnap vár titeket az 50. jubileumi Pici Piac a Larus Rendezvényközpontban
Most vasárnap vár titeket az 50. jubileumi Pici Piac a Larus Rendezvényközpontban

ppa77.jpg

Augusztus 21-én a nyár utolsó Pici Piaca ismét megnyitja kapuit. Az 50. jubileumi eseményen a megszokott hangulat és több mint 50 tehetséges hazai tervező várja a látogatókat kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeivel. A különleges alkalomra rengeteg programmal és ajándékkal készülnek a szervezők - lesz nyereményjáték, kuponfüzet, és tombola is, aminek a 150 000 Forintot meghaladó értékű fődíját csupa Pici Piacos ...

„Az újdonságok tervezése és kivitelezése mindig hatalmas inspirációt jelent.”
„Az újdonságok tervezése és kivitelezése mindig hatalmas inspirációt jelent.”
Bodor Luca, Cicckafark - Fajáték-körkép 1. rész

fajatek_korkep_blog_cimlapkep_20220712.jpg

Manapság reneszánszukat élik a fából készült játékok, és talán számotokra sem meglepetés, hogy mi is nagyon szeretjük őket, ezért úgy gondoltuk, érdemes alaposabban is foglalkoznunk a témával. Jellemzően hihetetlenül ötletes, szépen kivitelezett, a gyerekek fantáziáját és kézügyességét fejlesztő, természetes alapanyagú játékokról van szó, amik tartós és környezetbarát alternatívát jelentenek a sokszor csak ideig-óráig használható műanyagok ...

A százegy ajtajú palotától a kalóz királylányig
A százegy ajtajú palotától a kalóz királylányig

szazegy_1.jpg

Május végén jelent meg a Móra Kiadó gondozásában Dr. Zalka Csenge Virág „A százegy ajtajú palota” című mesekönyve, melyben újraálmodott népmesék, a szerző által továbbgondolt mesetöredékek, hallgatóságával együtt alakított történetek olvashatók, melynek szereplőiben könnyen magunkra ismerhetünk, legyenek azok római kori mutatványosok, rémült istenek, hűséges sárkányok, hosszú fülű szamarak, lefátyolozott hölgyek, vagy akár viking legendák, ...

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása