Színes Ötletek

a kézügyes blog


Útinapló a legkisebb fényképészeknek
Útinapló a legkisebb fényképészeknek

zumyzoomcover.jpg

A ZumyZoom  nemcsak egy kifejezetten gyerekeknek szánt - nem mellesleg játékmentes - fényképezőgépeket forgalmazó  webáruház, hanem egy értékes koncepció mentén kialakított kreatív birodalom is a család legkisebb tagjai számára, amiben egyaránt találhattok inspiráló ötleteket a fényképezéshez, útmutatókat kézműveskedéshez, dekorációk, játékok és személyes ajándékok készítéséhez, valamint mindenféle szórakoztató tevékenységtippet ...

Gyerekszemmel a világ - Bemutatkozik a ZumyZoom
Gyerekszemmel a világ - Bemutatkozik a ZumyZoom

Vers-Bányai Zitával beszélgetünk kicsiknek szánt fényképezőgépekről, kortalan inspirációforrásokról és arról, miért érdemes megbecsülnünk a gyerekek alkotásait

blogcover_v1.jpg

Bár tudjuk, hogy régen minden IS jobb volt, azt talán fölösleges vitatni, hogy a technológia fejlődésének vannak bizonyos kedvező hatásai. Bennem mai napig élénken él az emlék, amikor a kilencvenes évek elején - hogy Joe Hallenbecket idézzem - Bruce Willis, magyar hangja Sörös Sándor -, ...

„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
Fajáték-körkép, 7. rész – Bemutatkozik a Dadu

dadu_00.jpg

Ismét itt a Fajáték-körkép ! A legújabb fejezet főszereplője igazi varázsvilágba kalauzol minket, ami tele van elképesztő, mulatságos, vagy akár éppen ismerősnek tűnő, mégis különleges, a valóságon túlmutató elemekkel. Ebben a sajátos univerzumban találkozhatunk forgatagos építőelemekkel, kiskertészek kedves ágyásaival, és olyan kirakókkal, amelyek láttán elsőre talán nem el sem tudjuk képzelni, mit rakunk majd ki belőlük. A folytatásban a Dadut ...

Heti lépegetők, csillagképes figurák, meseodúk - Ismerjétek meg az Igrushkát!
Heti lépegetők, csillagképes figurák, meseodúk - Ismerjétek meg az Igrushkát!
Fajáték-körkép, 6. rész

fajatek_korkep_blog_cimlapkep_20220712_2.jpg

Rövid szünet után idén is folytatjuk a tavaly elkezdett Fajáték-körkép sorozatot, aminek minden részében más-más hazai játékkészítőt ismerhettek meg. Közös bennük, hogy mindannyian olyan családok, anyukák és apukák, akik szívvel-lélekkel, saját kezűleg, természetes alapanyagokból alkotják a gyerekszobák kincseit a nagymozgást fejlesztő eszközöktől kezdve a gyermeki fantáziavilágot kiegészítő játékokon át az egyedi dekorációkig. Közülük a mai ...

„Megalkotjuk az általunk megálmodott mesevilágot” – A Fajáték-körkép ötödik részében a Wooden Tale márka mutatkozik be
„Megalkotjuk az általunk megálmodott mesevilágot” – A Fajáték-körkép ötödik részében a Wooden Tale márka mutatkozik be

borito_5.jpg

A Fajáték-körkép legújabb részének főszereplője ismét egy kis hazai családi manufaktúra, a Wooden Tale , akinek az ország egyik legjobbjaként emlegetett, minőség és építhetőség tekintetében is a külföldi nagy márkákkal vetekedő szivárványt köszönheti a lelkes rajongótábor. A már-már legendás építőjátékon túl minket leginkább kedves, és nem mellesleg hitelesen ábrázolt vadon élő állataik varázsoltak el, de a legújabb, körtefából készült ...

A Hét Farkas Heves megyéből - Fajáték-körkép, negyedik rész
A Hét Farkas Heves megyéből - Fajáték-körkép, negyedik rész

borito_logo.jpg

A Fajáték-körkép következő fejezetében egy családi vállalkozást mutatunk be, akik egy kis Heves megyei faluban, Szihalmon készítik kedves fajátékaikat a gyermekek és szüleik legnagyobb örömére. A Hét Farkas név mögött nem egy mese, vagy a fantázia áll, hanem maga a család, ugyanis a márka létrehozója, Oroszki Linda és párja, Farkas Tibi, akik öt gyermekükkel együtt alkotják a falkát, és a kézbe simuló, színes fafigurákat. A tó vizén ringatózó ...

DIY készlet kis horgászoknak a HelART Alkotóműhelyből
DIY készlet kis horgászoknak a HelART Alkotóműhelyből

0_100.jpg

Biztosan sokan olvastátok már a nemrég indított  Fajáték-körkép  sorozatunkat, melyben a hazai fajáték-készítő vállalkozásokat hozzuk közelebb azokhoz, akik hozzánk hasonlóan kedvelik ezeket az  ötletes, szépen kivitelezett, a gyerekek fantáziáját és kézügyességét is fejlesztő, fenntartható módon gyártott játékokat. A sorozat második fejezetében a helART Alkotóműhely  mutatkozott be, akiknek a palettáján nemcsak cuki állatsereget és ötletes ...

Erdei tündérek és barátaik a Fertő tó partjáról - A Fajáték-körkép 3. részében a Dorothy Craft márka
Erdei tündérek és barátaik a Fertő tó partjáról - A Fajáték-körkép 3. részében a Dorothy Craft márka

cimlap_szerk.jpg

A Fajáték-körkép legújabb részének főszereplője a Dorothy Craft és az a kétgyermekes anyuka, aki az egészet megálmodta. Garányi Zsóka Dorottya egyike azon játékkészítőknek, akiket a saját kedvtelésre készített figurák indítottak el az önálló vállalkozás felé vezető úton, és akiknél az ötletből szerelem lett. A kezdetekről, a kihívásokról, a mindennapi inspirációkról, és sok minden másról is szó esik a folytatásban.

...

Bemutatkozik a szülinapos helART Alkotóműhely - Fajáték-körkép 2. rész
Bemutatkozik a szülinapos helART Alkotóműhely - Fajáték-körkép 2. rész

blog_cimlap_3.jpg

A helART Alkotóműhely először akkor került fókuszba nálunk, amikor kedves barátainknak kerestünk olyan ajándékot, amivel köszönthetjük őket második gyermekük érkezése alkalmából, egyben az elsőszülöttnek is játék, természetes alapanyagú, és kapcsolódik hozzájuk. Tekintve, hogy közös családi kedvencük, ha úgy tetszik, totemállatuk a csiga, gondolkodás nélkül csaptunk le arra a négytagú, ölelkező csigacsaládra, amit Nagy-Somlai Helga kézzel ...

„Az újdonságok tervezése és kivitelezése mindig hatalmas inspirációt jelent.”
„Az újdonságok tervezése és kivitelezése mindig hatalmas inspirációt jelent.”
Bodor Luca, Cicckafark - Fajáték-körkép 1. rész

fajatek_korkep_blog_cimlapkep_20220712.jpg

Manapság reneszánszukat élik a fából készült játékok, és talán számotokra sem meglepetés, hogy mi is nagyon szeretjük őket, ezért úgy gondoltuk, érdemes alaposabban is foglalkoznunk a témával. Jellemzően hihetetlenül ötletes, szépen kivitelezett, a gyerekek fantáziáját és kézügyességét fejlesztő, természetes alapanyagú játékokról van szó, amik tartós és környezetbarát alternatívát jelentenek a sokszor csak ideig-óráig használható műanyagok ...

PIKK-PAKK - Egy jó ötlettől az ismert magyar márkáig
PIKK-PAKK - Egy jó ötlettől az ismert magyar márkáig

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_28.jpg

Komolyra fordult hobbikat, megvalósult kreatív álmokat bemutató sorozatunk újabb részéhez érkeztünk egy korábbi főszereplővel.  Két évvel ezelőtt mutattuk be nektek PIKK PAKK táskarendezőt, és az ötletgazdát, Esztert, aki sokakhoz hasonlóan a kreatív alkotást választotta a kisgyermekes anyukák életében bizony előforduló nehezebb pillanatok ellensúlyozására. A táskarendező ötlete a kezei alatt testet öltött, és hamarosan, még kislányuk első ...

A tetrán és a gumibugyin túl - Mosható pelenkázás egy készítő szemével
A tetrán és a gumibugyin túl - Mosható pelenkázás egy készítő szemével

186464340_1395654577475212_7599330437822052074_n.jpg

A műanyagmentes júliussal kapcsolatban rengeteg érdekes és tanulságos benyomást szereztünk, ezekről hamarosan be is számolunk nektek. Nagy örömünkre szolgált, hogy ennyi pozitív visszaigazolást kaptunk tőletek a kihívás alatt, ami azt is megmutatta, hogy van - egy nem is kicsi - közös halmaza a kreatív ötletekkel és a környezettudatos szemlélettel egyaránt foglalkozóknak. Mi a magunk részéről továbbra is igyekszünk ellátni titeket érdekes tartalmakkal úgy ...

A szeretetteljes törődés, gondoskodás és öröm érződik a szappanokon - Nézzünk szét a Szappanfalu háza táján!
A szeretetteljes törődés, gondoskodás és öröm érződik a szappanokon - Nézzünk szét a Szappanfalu háza táján!

2_38.jpg

Komolyra fordult hobbikat, megvalósult kreatív álmokat bemutató sorozatunk újabb részéhez érkeztünk. Most a Szappanfalut mutatjuk be nektek, egy ízig-vérig családi vállalkozást, mely szappanöntéssel kezdte tevékenységét, mára pedig számos természetes kozmetikum is található a termékpalettán. Nagy odafigyeléssel és törődéssel készített portékáikon keresztül kezedbe foghatod és érezheted a természet, a csend, béke, nyugalom és a hála örömét. 

...

Egy jó ötlet az életed is átrendezheti - A PIKK PAKK táskák története
Egy jó ötlet az életed is átrendezheti - A PIKK PAKK táskák története

a4_2.jpg

Ahogy a sorozat nyitócikkében is szó volt erről, a Színes Ötletek Blogon időről időre megosztunk majd veletek olyan történeteket, amelyek kitűnően illusztrálják, hogy a kreativitás nemcsak jókedvet, kikapcsolódást és önfejlesztési lehetőséget jelent, de egy jó ötlettel és megfelelő kitartással akár hivatássá, megélhetési forrássá is válhat. Ezúttal Csatlós Esztert, a PIKK PAKK táskarendezők és övtáskák ötletgazdáját kérdeztük az általa ...

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása