Színes Ötletek

a kézügyes blog


A százegy ajtajú palotától a kalóz királylányig
A százegy ajtajú palotától a kalóz királylányig

szazegy_1.jpg

Május végén jelent meg a Móra Kiadó gondozásában Dr. Zalka Csenge Virág „A százegy ajtajú palota” című mesekönyve, melyben újraálmodott népmesék, a szerző által továbbgondolt mesetöredékek, hallgatóságával együtt alakított történetek olvashatók, melynek szereplőiben könnyen magunkra ismerhetünk, legyenek azok római kori mutatványosok, rémült istenek, hűséges sárkányok, hosszú fülű szamarak, lefátyolozott hölgyek, vagy akár viking legendák, ...

Holnap startol a 93. Ünnepi Könyvhét!
Holnap startol a 93. Ünnepi Könyvhét!
Színes programok

93_unnepi_konyhet_fejlec_minden_varos_1.png
Ne felejtsétek, hogy holnap nyitja meg kapuit a  kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb szabadtéri eseménye, ami idén már 93. alkalommal fogadja a könyvek szerelmeseit! Az  Ünnepi Könyvhét  június 9-12 között várja az érdeklődőket a központi helyszínen Budapesten, a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén, és persze több vidéki városban is. A programok között gyerekek és felnőttek egyaránt találhatnak maguknak valót, hiszen könyvbemutatókkal, ...

93. Ünnepi Könyvhét a budapesti Dunakorzón
93. Ünnepi Könyvhét a budapesti Dunakorzón
Színes programok

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_26.jpg

Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata, az Ünnepi Könyvhét  június 9-12. között nyitja meg kapuit a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése már 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, amire a központi programokon túl könnyűzenei koncertekkel, a résztvevő könyvkiadók változatos műsorkínálatával várják a látogatókat. A nagy ...

Gyereknapi könyvajánló Brúnóval
Gyereknapi könyvajánló Brúnóval

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_25.jpg

A kortárs magyar gyerekirodalom egyik legismertebb alkotója Bartos Erika, a Bogyó és Babóca sorozat írója és rajzolója, akinek munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, most Budapestet mutatja be a legkisebbeknek. A Brúnó sorozat  tematikusan és mesésen mutatja be a főváros gyerekek számára is érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat. Az építészmérnök ...

Együttműködés a természettel - Ajánló a Permakultúra kézikönyvéhez
Együttműködés a természettel - Ajánló a Permakultúra kézikönyvéhez

szo_keret_01_blog_cimlapkep_1_3.jpg

Azoknak, akik követik a Kint a kertben, kreatívan sorozatunkat, érdekes lehet egy, a Cser Kiadó  egyik legfrissebb kiadványa is, ami konkrét példákon keresztül mutatja be, hogyan alakíthatjuk ki kertünket a permakultúra alapelvei, a természetes folyamatokhoz való alkalmazkodás, szűkebb értelemben véve a természetközeli kertészkedés lehetőségei szerint, azaz fenntartható módon, időt és energiát megtakarítva.  A folytatásban olvashattok a könyvről, és a ...

Kerekítő mondókás móka - Letölthető színezővel
Kerekítő mondókás móka - Letölthető színezővel
Könyvajánló a Gyermekkönyvek nemzetközi napjára

husveti-kalacs-2.jpg

A kisgyermekes családok körében biztosan nem ismeretlen a Kerekítő kifejezés. A komplex drámapedagógiai program a szülők számára olyan baba-mama foglalkozásokat takar, amik támogatják a nagymamáinktól örökölt játék- és dalkincsünk felelevenítését. A kiterjedt foglalkozáshálózat szakmai csapatán túl a Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent, zenei segédanyaggal kiegészített  Kerekítő könyvcsalád kötetei is segítik az ölbeli játékok mindennapi ...

"Ő a Tavasztündér, paripája szél, koronája fűzből s jókedvet ígér"
"Ő a Tavasztündér, paripája szél, koronája fűzből s jókedvet ígér"
Márciusban a tündérek világába kalauzolunk titeket

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_9.jpg

„Ő a Tavasztündér, paripája szél, koronája fűzből s jókedvet ígér” - így szól  Schodeinde Dorka gyermekdala, melyben az alvó természetet varázspálcájával és énekével ébresztgető, az erdőket, mezőket fáradhatatlanul járó csodás lényt idézi meg. A téma épp aktuális március első napjaiban, így mi is ezt tesszük mai könyvajánlónkban, melyben a tündérek kapják a főszerepet. Ezekben a varázslatos kiadványokban nemcsak a telet búcsúztató, ...

Játékos képességfejlesztés ovisoknak és kisiskolásoknak
Játékos képességfejlesztés ovisoknak és kisiskolásoknak
Tudj meg mindent a LÜK füzetekről, és nyerj!

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_4.jpg

Ismeritek a LÜK képességfejlesztő füzeteket?  L ogika, Ü gyesség, K itartás. Ezt a játékos tanulást segítő rendszert már öt évtizede használják 35 országban, köztük több mint 10 éve Magyarországon is. Több helyen az oktatási rendszer szerves részét képezi - nálunk ugyan nem, de úgy az otthoni, mint az intézményes fejlesztőmunkához hasznos lehet az óvodában és az iskolában is. A játékos tanulás lényege nagyon röviden, hogy indirekt módon ...

A Tücsöktanodától az Öreg Tölgyig - Könyvajánló
A Tücsöktanodától az Öreg Tölgyig - Könyvajánló
Kedves mesekönyvek, ismeretterjesztő kiadványok és foglalkoztatók az év elejére

borito_iskolas.jpg

Nem hangsúlyozhatjuk elégszer, mennyire fontos, hogy a gyermekes családok mindennapjainak elmaradhatatlan részévé váljanak a versek, mesék, mondókák. A könyvek szeretetét mi, felnőttek alapozhatjuk meg azzal, hogy már az egész piciknek is felolvasunk, mesélünk, majd ahogy nőnek, egyre több koruknak életkoruknak megfelelő könyv kerüljön a kezükbe. A karácsonyi könyvajánló sikerén felbuzdulva új sorozattal jelentkezünk, melynek első részében olyan ...

Last minute karácsonyi könyvajánló, személyes kedvenceink mentén
Last minute karácsonyi könyvajánló, személyes kedvenceink mentén

0_67.jpg

Bizonyára a legtöbben már túl vagytok a karácsonyi készülődés legnagyobb fejtörést okozó részén – persze csak a menüterv után –, és már beszereztetek mindent, ami idén a fa alá kerül. Mindannyian szeretnénk úgy a kicsiknek, mint a nagyoknak örömöt okozó, értelmes és jól kihasználható ajándékokat választani, ami reményeink szerint nem csak fél óráig szórakoztat, de bizony könnyen elveszhetünk az ajánlatok sokaságában. Az elmúlt hetekben ...

Egyszerűen elkészíthető papírdíszek a karácsonyi dekorációhoz
Egyszerűen elkészíthető papírdíszek a karácsonyi dekorációhoz

0_65.jpg

Legutóbb a Móra Kiadó karácsonyi díszek foglalkoztató füzetei közül az angyalkáknak címzettet mutattuk be, most pedig fellapoztuk a manóknak szólót is! Ahogy ezt már megszokhattuk, ebben is megannyi kedves figurát találtunk, amikből az ügyes kis kezek egyszerűen, különleges eszköztár nélkül varázsolhatnak karácsonyfadíszeket, és más dekorációs elemeket. Amikor a család apraja-nagyja ünnepi hangulatban szorgoskodik, jól jöhet olyan időtöltés, amit a ...

Karácsonyváró ötletek - Készítsetek aranyos papírdíszeket a fára!
Karácsonyváró ötletek - Készítsetek aranyos papírdíszeket a fára!

0_62.jpg

Nehéz választani a jobbnál jobb karácsonyi kiadványok sorából, hiszen a könyvkiadók ünnepi kínálatában bőven találhatunk könyveket, foglalkoztató füzeteket tele olvasni- és tennivalóval. Minden szülő tudja, hogy ezek igazán jól jönnek úgy a kicsiknek, mint a nagyoknak, hiszen tartalmas időtöltést biztosítanak akár az egész családnak. Az együtt töltött idő pedig - ahogy ez már sokszor szóba került nálunk - talán a legnagyobb ajándék mindenkinek. ...

Játssz el egy vidám tanyasi jelenetet! - Mókás állatos ujjbábok
Játssz el egy vidám tanyasi jelenetet! - Mókás állatos ujjbábok

0_cimlap.jpg

Néhány napja megígértük, hogy az elkészített 3D-s figurákon túl mutatunk még érdekességeket a Móra Kiadó gondozásában megjelent Készítsük együtt! - Állatos papírdíszek című foglalkoztató lapjairól. A kiadvány igazán különleges a maga nemében, hiszen kreatív játékra invitál - kivágható és összeragasztható sablonok által népesíthetsz be egy saját kis gazdaságot, megismerve közben a vidéki élet sajátosságait. A mai bejegyzésben aranyos ...

Állíts össze velünk egy vidám farmot! - Állatos papírdíszek
Állíts össze velünk egy vidám farmot! - Állatos papírdíszek

01_1.jpg

Néhány napja a Móra Kiadó   Húsvéti díszek - Csináld magad! című ünnepi foglalkoztatójába pillantottunk bele, és el is készítettünk néhány kedves húsvéti papírdíszt a könnyedén kipattintható sablonokat használva. A mai bejegyzéssel sem távolodunk el a vidék hangulatától, ezúttal ugyanis a háziállatokat, munkagépeket, a tanyasi élet jellegzetességeit megismertető  Készítsük együtt! - Állatos papírdíszek kézműveskönyvből szemezgettünk, ami ...

Húsvéti díszek - Csináld magad!
Húsvéti díszek - Csináld magad!
Ünnepi foglalkoztató kipattintható díszekkel és matricákkal

0husveti_diszek_szerk.jpg

A tavasz ösztönző és élettel teli hangulata bizonyára már sokunkat magával ragadott, legyen szó akár a ház körüli teendőkről, a szezonális dekoráció cseréjéről vagy a húsvéti készülődésről a gyerekekkel. Mai bejegyzésünkben utóbbihoz találtok segítséget egy ötletes, és a maga módján egyedülálló, kétrészes kiadvány által, amiben kedves húsvéti díszek sora várja, hogy a család legkisebb tagjai elkészítsék őket ünnepi dekorációként. A ...

Karácsonyi kúpfigurák - Karácsonyváró ötletek kis kézügyeskedőknek, 4. fejezet
Karácsonyi kúpfigurák - Karácsonyváró ötletek kis kézügyeskedőknek, 4. fejezet
A Móra Kiadó ünnepi kézműveskönyvéből szemezgetünk

1_88.jpg

Egyre közeleg a karácsony, mi pedig igyekszünk a lehető legtöbb ötletet mutatni nektek, hogy saját kezűleg készített apróságokkal tegyétek egyedivé a fát, a lakást, vagy az ajándékokat. Nemrég már kipróbáltunk egyet a Móra Kiadó gondozásában megjelent Készítsük együtt! Karácsonyi papírdíszek című ünnepi kézműveskönyv sablonjai közül - akkor szív alakú papírdíszeket készítettünk -, ezúttal pedig ünnepi kúpfigurákat vágtunk és ...

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása