Színes Ötletek

a kézügyes blog

A világlátott egérkétől a Macskacsapatig - Szünidei könyvajánló gyerekeknek

jonathan-borba-z1oyw2snqn8-unsplash.jpg

Ugyan a nyár közmondásosan sok szempontból uborkaszezonnak számít, ez biztosan nem érvényes az olvasásra, hiszen ilyenkor a nyaralás és az iskolai szünet miatt jóval több időnk marad egy-egy jó könyvre, mint a hétköznapok során. A Móra Kiadó az év ezen időszakára is számos kiadványt időzített, a klasszikus magyar gyerekmesétől az óvodásoknak szánt irodalmi szöveggyűjteményeken át az akár az egész család számára tartalmas elfoglaltságot jelentő, kortárs szerzők által írt mesesorozatokig. Most következő ajánlónkban ezek közül mutatunk be nektek néhányat, remélve, hogy a strandpapucs és a napvédő mellé egy jó könyv is befér a csomagba, bárhol is pihennétek ki magatokat a következő hetekben. 

Kányádi Sándor: Világlátott egérke

Kányádi Sándor a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb alkotója, aki néhány évvel ezelőtti haláláig folyamatosan alkotott, legyen szó akár költészetről, akár gyerekeknek szóló mesékről, történetekről. Műveit számos európai nyelvre lefordították, gyerekkönyvei különböző válogatásokban, versei megzenésítve és hanghordozókon is folyamatosan megjelennek. Most megjelent kötete, a Világlátott egérke egy izgalmas, szórakoztató mese egy mezei kisegérről, aki megelégeli az őszi esőket, a koplalást, gondol egyet, és bemerészkedik a faluba. Vajon igazat beszélnek az öregebbek, hogy a házi egerek semmiben sem szenvednek hiányt? A hosszú utazás során hősünknek rengeteg kalandban lesz része, így a Bogdán Viki gyönyörű rajzaival illusztrált kiadvány garantáltan nagy kedvenc lesz az esti meseolvasáskor.

vilaglatott_egerke.jpg

Mondjad még!

A szülők és pedagógusok figyelmébe egyaránt ajánlott Móra Edu kiadványok egyik különleges sorozata a „Mondjad még!”, ami egy elsősorban óvodás korosztálynak szánt irodalmi szöveggyűjtemény és családi olvasókönyv egyben. A most megjelent harmadik kötet a kiscsoportosok és a középsősök után most a nagycsoportos (5-6 éves) korosztály számára kínál örömteli kirándulást a gyermekirodalom világában. A sorozatban megjelenő könyvek célja, hogy mintát szolgáltassanak az igényes és valóban szépirodalmi értékű gyermekirodalmi művek felismeréséhez, ezért egyaránt megtalálhatók benne halhatatlan klasszikusok és míves kortárs alkotások, Benedek Elektől Tandori Dezsőn át Lackfi János verseiig.

A szövegek tematikus elrendezése lehetőséget kínál a pedagógusoknak ahhoz, hogy a foglalkozások, különféle alkalmak, ünnepek kapcsán is megfelelő forrást találjanak a szövegek kiválasztásához. Ez a könyv azonban elsősorban a gyerekek számára készült. A gyűjteménybe olyan versek és mesék kerültek, amelyeket a célzott befogadói csoport, az óvodások szívesen hallgattak, és pozitív visszajelzésekkel fogadnak. Aki szeretne beleolvasni a sorozat legújabb részébe, ide kattintva megteheti! 

mondjad_meg.jpg

Mancs Őrjárat - A tengeri cica megmentése

A Mancs Őrjárat bátor kutyusai a 2013-ban indult animációs sorozat mellett már tucatnyi könyvből, foglalkoztatóból, és egy egész estés mozifilmből ismerheti a közönség. A csapat vezetője egy Ryder, egy tízéves kisfiú, aki mellesleg technikai zseni, és aki örökbefogadott kutyakölykökből szervezett négylábú szupercsapatot. Chase, Marshall, Rocky, Zuma, Rubble, Skye és a többiek napról-napra rendkívüli hősiességet tanúsítva segítenek a Kaland-öböl bajba jutott lakóin. Páratlan problémamegoldó képességük, bátorságuk és humoruk az, ami csapattá kovácsolja őket.

A Mancs Őrjárat sorozat a „kutyik” segítségével játékosan tanítja a gyermekeket, arra hogyan legyenek felelősségteljesek, segítőkészek és mindenekelőtt kedvesek a barátaikkal. Chase és barátai nem csak hazánkban örvendenek nagy népszerűségnek, izgalmas kalandjaik világszerte. A sorozat legújabb részében egy tengeri cica megmentésére indul a csapat; a történetet pedig akár életre is kelthetik a kis olvasók a kilenc kivehető figura segítségével!

3070767.jpg

Kitti és a bűvös kert

Az angliai Bletchley városában született Paula Harrison olyan, elsősorban gyerekeknek szóló könyvsorozatok szerzője, mint a Titkos jótevők, a - magyarul egyelőre még nem megjelent - Megmentő Hercegnők, vagy a Robyn Silver, és ő írja a már harmadik kötetnél tartó Kitti holdfényes kalandjait is. Az írónő gyermekkora óta kacérkodott az irodalmi pályával, ugyanakkor hosszú évekig általános iskolai tanárként dolgozott, ami saját bevallása szerint rengeteget segített neki abban, hogy megtanulja, mit szeretnek a gyerekek a mesékben, hogyan reagálnak a humorra és a feszültségre.

A Kitty és a bűvös kert című könyvben Kitti, a különleges képességekkel megáldott kislány, és macskabarátai, Ribizli és Zizi a városi háztetőket járva egy titkos kertre bukkannak a magasban, tele egzotikus növényekkel és gyönyörű díszítményekkel. Zizi lelkesedésében fűnek-fának mesélni kezd izgalmas felfedezésükről, ám minél több macska szerez tudomást a bűvös kertről, annál nagyobb lesz a kalamajka. Kittinek hamarosan közbe kell lépnie, hogy megmentse a szépséges kertet azoktól, akik képesek volnának teljesen tönkretenni. Az izgalmas történetet Jenny Løvlie norvég illusztrátor szenet gyönyörködtető rajzai díszítik. Aki szeretne beleolvasni a könyvbe, kattintson ide!

1000_200_kitti.jpg

A kis Kitti-rajongók a sablon alapján elkészíthetik saját álarcukat, amit a képre kattintva tölthettek le!

kitti_alarc.jpg
Akár egy különleges macskalápást is készíthettek, de ehhez már nem árt egy kis segítség a felnőttek részéről. A következőkre van szükségetek: fehér papír, fekete és fehér karton, fekete és narancssárga filctoll, olló, lufi, tapétaragasztó, cellux, és egy led-mécses. Az útmutatót a képre kattintva érhetitek el!

kitti_lampas_kesz.jpg
Ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velünk itt, illetve Facebookon és Instagramon, hogy a következőről se maradjatok le! Mindenképp érdemes, mert hamarosan játékkal is jelentkezünk, amiben megnyerhetitek a kedvenc könyveteket az említettek közül! 

1000_200_miketten.jpg

A nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

  • A jelentkezés beküldési határideje: 2022. augusztus 5. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 
  • Az eredményhirdetés időpontja: 2022. augusztus 6. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

  • A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

  • A játékban nem vehetnek részt a Móra Kiadó és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

  • A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

  • A játékot az Instagram nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik az Instagramhoz.

  • A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3917886985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása