Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kerekítő mondókás móka - Letölthető színezővel
Könyvajánló a Gyermekkönyvek nemzetközi napjára

husveti-kalacs-2.jpg

A kisgyermekes családok körében biztosan nem ismeretlen a Kerekítő kifejezés. A komplex drámapedagógiai program a szülők számára olyan baba-mama foglalkozásokat takar, amik támogatják a nagymamáinktól örökölt játék- és dalkincsünk felelevenítését. A kiterjedt foglalkozáshálózat szakmai csapatán túl a Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent, zenei segédanyaggal kiegészített Kerekítő könyvcsalád kötetei is segítik az ölbeli játékok mindennapi gyakorlását. A folytatásban erről a sorozatról tudhattok meg többet, olvassatok tovább! (Illusztráció: kerekito.hu)

1967 óta Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján tartják világszerte a Gyermekkönyvek nemzetközi napját. A jeles nap célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást és a könyveket, ami a mai digitalizált világban fontosabb, mint korábban bármikor. 

Nem lehet elég korán kezdeni - mondják sok mindenre, és ez az első könyvek beszerzésére is igaz. A legkisebbek számára a világ anyukájuk ölében és a közös játékban kerekedik ki. Ehhez az önfeledt időtöltéshez járul hozzá értékes tartalommal a Kerekítő sorozatA mondókás könyvcsalád népi eredetű és mai mondókák felelevenítésére indult el 2009-ben J. Kovács Judit drámapedagógusnak köszönhetően, aki háromgyermekes anyukaként nemcsak szakmai szempontok miatt vált a baba-mama foglalkozáshálózat programvezetőjévé. Úgy a foglalkozások, mint a kiadványsorozat közös célja a népi mondókák, ölbeli játékok, népdalkincsünk, népi gyermekdalok felelevenítése. A mondókákat már az egész pici újszülöttek is szívesen hallgatják, közös eljátszásuk pedig 6-8 hónapos kortól egész nagyóvodás korig szórakoztatja a gyerekeket. A több mint 20 kötetet számláló sorozat kötetei közül mutatjuk be néhány személyes kedvencüket, válasszátok ki ti is a tiéteket! 

Kerekítő Évkerék

A Kerekítő sorozat indulásának tizedik évfordulójának alkalmából megjelent különleges kötet bemutatja hazánk fontosabb jeles napjait, a hozzájuk kapcsolódó mondókákat, népdalokat, ölbeli játékokat. Mindezeken túl az évszakokhoz illő játékötletekkel és egy-egy recepttel is szolgál - elsősorban bölcsiseknek, ovisoknak, és persze szüleiknek. A dalok elsajátításában kotta és letölthető hanganyag segíti a szülőket, akik a családi oldalak kitöltésével személyessé tehetik ezt a gazdagon illusztrált, színes jubileumi kiadványt.

1725434.jpg

Kerekítő 5. 

Akárcsak az első négyben, a sorozat ötödik alapdarabjában is harminc népi mondóka és dal kapott helyet, a hozzájuk tartozó játékleírásokkal együtt. Gyermek és szülő együtt élheti át a közös játék felszabadító erejét, és megtalálhatja azt a mondókát, cirókázót, reptetőt, höcögtetőt, dünnyögőt, amire az adott pillanatban éppen szükség van. 

"Ringatás, érintés, dúdolás: biztonságot, örömet ad az ölbe vett gyermeknek és az ölelő felnőttnek. Finomulnak a mozdulatok, gazdagodik a tudás, formálódnak, mélyülnek az érzelmek a cseperedő emberpalántában. Az ölbeli játékban, a mondókában - mely egykor a szájhagyomány útján jutott el egyik generációtól a másikig - eleink tudása, megélt tapasztalata sűrűsödik. Ezt közvetíti az olvasóhoz a Kerekítő." – Sándor Ildikó néprajzkutató Forrás: mora.hu

erekito_1_letoltheto_hanganyaggal_web.jpg

Kerekítő állatos játéktár

Ebben a kötetben huszonkét állat népi hangutánzója szerepel, melyekkel évek ótat találkozhattok a Kerekítő foglalkozásokon. A CD-melléklet állatokhoz és állatnevekhez kötődő dalai Fábián Éva és az Óbudai Népzenei Iskola közreműködésével hallhatók. A reptetőket, cirókázókat, tapsolókat, hintáztatókat, csoportjátékokat, körjátékokat és különféle feladatokat is tartalmazó kiadvány a babáktól az ovisokig érdekes lehet a kicsiknek, segítségével együtt csodálkozhattok rá az állatvilág sokszínűségére.

kerekito-allatos-jatektar-1.jpg

Kerekítő Százérintő

Biztosan mindannyian mondatatok olyan mesét is a gyerekeknek, amit éppen akkor találtatok ki, csak mert az olyan izgalmas, vagy éppen nem jut eszetekbe egy már létező történet. Ez a mai mondókákat tartalmazó kötet segítségetekre lehet abban, hogy a mondókázással is ugyanezt tegyétek. Lackfi János szabadon kerekített rigmusaihoz J. Kovács Judit készítette a játékleírásokat. A harminc ölbeli játék főszereplői között süni, mókus, labda, béka, szúnyog, de még mobiltelefon és repülő is helyet kapott. 

szazerinto_2021_web.jpg

A Kerekítő sorozat köteteit a szerző személyesen mutatja be ebben a videóban. Ha az eddigieket érdekesnek találtátok, nézzétek meg ezt is!

Kállai Nagy Krisztina kedves, színes, a kicsiknek is izgalmas és könnyen felismerhető illusztrációi nagyon szerethetővé teszik a könyveket, melyek lapjain Kerekítő manó is végigkísér minket! A mondókáskönyvek oldalain bujkálva barátjával, Kacska macskával mindig különös kalandokba keveredik, de nemcsak itt, hanem a foglalkozásokon is sokszor találkozhattok velük. 

Amíg ti a könyvek között válogattok, a gyerekek akár színezhetnek is. Töltsétek le a Kerekítő manós színezőket, amiket a képekre kattintva érhettek el!

50-51_mini_mesek_kifesto.jpg

28-29_mini_mesek_kifesto.jpg

6-7_mini_mesek_kifesto.jpg

Ha szeretnétek többet megtudni a foglalkozáshálózatról, a közösségről, a képzésről, vagy a szakmai háttérről akár szülőként, akár pedagógusként, a Kerekítő weboldalán részletes tájékoztatást találtok.

2022. április 6 és 12 között Kerekítős könyvekért játszhattok az Instagram profilunkon! A vonatkozó Játékszabályzatot alább találjátok. A nyereménycsomag tartalma: 1-1 példány a Kerekítő Százérintő, a Kerekítő 2., a Kerekítő 3., valamint a Kerekítő 4. kiadványból. Gyertek, és játsszatok velünk!  

1000_200_bomba2_1.png

A "KEREKÍTŐ" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

  • A jelentkezés beküldési határideje: 2022. április 12. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

  • Az eredményhirdetés időpontja: 2022. április 13. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

  • A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

  • A játékban nem vehetnek részt a Móra Kiadó és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

  • A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

  • A játékot az Instagram nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik az Instagramhoz.

  • A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr817795171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása