Színes Ötletek

a kézügyes blog

Last minute karácsonyi könyvajánló, személyes kedvenceink mentén

0_67.jpg

Bizonyára a legtöbben már túl vagytok a karácsonyi készülődés legnagyobb fejtörést okozó részén – persze csak a menüterv után –, és már beszereztetek mindent, ami idén a fa alá kerül. Mindannyian szeretnénk úgy a kicsiknek, mint a nagyoknak örömöt okozó, értelmes és jól kihasználható ajándékokat választani, ami reményeink szerint nem csak fél óráig szórakoztat, de bizony könnyen elveszhetünk az ajánlatok sokaságában. Az elmúlt hetekben igyekeztünk nektek ötleteket adni a kézzel készült dekorációktól kezdve a környezettudatos játékokig sokféle témában, a mai cikkben pedig elsősorban azoknak szolgálunk hasznos tippekkel, akik kicsit kifutottak az időből. Ugyanis mi más lenne, ami mindig jól jön, egyszerre értékes, időtálló, hasznos, és nem nagyon lehet vele mellélőni? Egyszerű a válasz: a könyv! Saját választásainkat osztjuk meg veletek, amiben a 0 – 12 éves korosztályra fókuszáltunk.

A legkisebbeknek nem könnyű ajándékot választani, főleg, ha nem egészen közeli családtagként, szülőként tesszük, akik jól tudják, éppen mire van szükség. Ha nem szeretnénk kockáztatni a sokadik csörgővel vagy rágókával, a Babageometria sorozatban megjelent leporellók egyike jó választás lehet. A Ritmusok a másik három résszel együtt tökéletes kiegészítői egymásnak. A fekete és fehér kontrasztja segíti a látás fejlődését, így ideális első darabnak a babakönyvtárba, ha az ajándékozott 3 hónapnál fiatalabb kisgyermek, vagy éppen babát váró szülő.

4_130.jpg

Gyermekkorom emlékeit idézi fel a Tesz-Vesz város karácsonyi kiadása, amiben a jól ismert lakók nemcsak ünnepi hangulatba, de a tőlük megszokott módon kacifántos helyzetekbe is kerülnek. Mi betéve tudtuk Cicó, Hasi, Buhera mester, és a város többi lakójának történeteit, de mindig akadt új felfedeznivaló apró részlet is a gazdagon illusztrált könyvben, ami hamarosan a kislányunk kedvence lesz. A Karácsonyi kalandok Tesz-Vesz városban című ünnepi kiadásban a behavazott városkában játszódó kalandok mellett egy fordulatos társasjáték, két kottával közölt karácsonyi dal, sőt az illatalma elkészítési módja is helyet kapott. Elsősorban az óvodás korosztálynak lehet jó választás, de mi akkor is szívesen forgattuk, amikor már magunk tudtuk olvasni a rövid, mókás, mégis tanulságokkal teli szövegeket.

5_126.jpg

A 9-12 éves kis állatrajongóknak nagy örömet okozhatunk ezzel a különleges atlasszal, amiből már kihalt állatfajokat ismerhetnek meg Radek Malý leírásaiból, és Jiří Grbavčic, illetve Pavel Dvorský gyönyörű illusztrációi által. A Kihalt állatok atlasza szembesít minket az emberiség természetkárosító tevékenységével, ami bizony nemcsak a múlt, hanem a jelen, és sajnos minden bizonnyal a jövő is, hiszen a súlyosan fenyegetett, vagy akár vadon már kihalt állatfajok listája évről évre nő. Ezzel a választással nemcsak olyan valaha élt állatokat ismerhetnek meg, mint a tarpán, a huja vagy a japán farkas, hanem érzékenyíthetjük őket a ma még élő fajok iránt is, tudatosítva bennük, hogy az ő sorsuk a mi kezünkben van. A gyerekek nagyon fogékonyak lehetnek erre a témára, így a környezettudatos magatartásra nevelés egyik szép eszköze lehet ez az album, de nekünk, felnőtteknek is sok érdekességet rejt - biztosan nem lesz unalmas együtt olvasni!

1_150.jpg

Ha érdekesnek találtátok, ITT bele is lapozhattok.

Évekig szép állapotban őrizgettem gyerekkorom egyik kedvenc könyvét, a Meseboltot, mígnem a legutóbbi költözésünk után sajnos nem került elő. Mondanom sem kell, alig vártam, hogy újra kezembe vehessem ezt a kötetet, aminek a mai napig emlékszem néhány versére, és szinte minden kedves illusztrációjára. Gazdag Erzsi ritmusos, könnyen memorizálható költeményei inkább az óvodás és kisiskolás korú gyerekeket szólítják meg, kislányunk pedig még csak két éves, így be kell valljam, ez az én ajándékom lesz. Egyébként nagyon gyakran vásárolunk környezetvédelmi meggyőződésből használtan is könyveket, de ez az először 1957-ben kiadott klasszikus a mai napig olyan népszerűségnek örvend, hogy még online piactereken is ritkán lehet lecsapni rá. A friss kiadás szinte teljesen megegyezik a korábbiakkal, szóval itt az alkalom arra, hogy újonnan szerezzetek be egy soha el nem avuló kiadványt.

9_77.jpg

A legszebb lovak - Ez a gyönyörű kötet minden lórajongó gyermeknek nagyszerű ajándék lehet nagyjából 6 éves kortól, de lélegzetelállító képei jó eséllyel minden korosztályt elvarázsolnak – mi például felnőttnek választottuk. A világ legnemesebb fajtáinak bemutatásán keresztül betekintést nyerhetünk az ember és a ló kapcsolatának több ezer éves történelmébe. A rövid ismertetőkből sok mindent megtudhatunk az adott fajtáról, a legtipikusabb tulajdonságaikról, hasznosításukról, mindamellett minden lap egy csodálatos fotógyűjtemény is.

2_148.jpg

A legkisebbek kedvencei a kukucskálós könyvek, amik játékosan fejlesztik az érzékelést, a képzelőerőt, és számos új ismeretre tehetnek szert általuk. A Kukkants bele! - A kertben állatos témájával nem tévedhetünk. Nincs olyan gyerek, aki ebben a korban ne szeretné az állatokat, élhetnek akár a ház körül, akár a vadonban. Mi felnőttek is sokat hozzátehetünk az élményhez, ha együtt lapozgatva utánozzuk az állatok hangját, elmeséljük, hol élnek, vagy eléneklünk egy dalt, aminek főszereplői – ezek kombinálása már csak rajtunk múlik!

7_93.jpg

A gyerekek többségénél már az első szavak között előkerülhetnek a számok, és ahogy halad az idő, egyre nagyobb fogékonyságot mutatnak velük kapcsolatban. Ez persze nem azt jelenti, hogy komplex matematikai műveleteket oldanának meg 3 éves koruk előtt, először inkább nyelvi fejlődésüket igazolja, de vonzza őket a sorrendiség, egészen hamar megkülönböztetik az egyet a többtől, majd apránként a szavakhoz mennyiségeket is kapcsolnak. Kettő és négy éves koruk között ezzel párhuzamosan a formaillesztőktől indulva egyre bonyolultabb kirakókkal is elbánnak, ezért a Számok - Verses lapozókönyv + 10 pár kirakó fejlesztő szett ideális lehet számukra, hiszen a kedves versikéket és rajzokat tartalmazó lapozó mellett párosító kirakót is tartalmaz, amivel a számolást gyakorolhatják.

6_106.jpg

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, a felolvasás mennyi pozitív hatással van a kicsik értelmi és érzelmi fejlődésére, a gyermek - szülő kapcsolatra, és arra, hogy ezzel őt is olvasóvá neveljük, ami kiemelten fontos abban a digitális eszközöktől túlzsúfolt világban, amiben élünk. A Tarkabarka karácsonyban kifejezetten felolvasásra szánt rövid, egy-két-három perces meséket találtok, amikben a karácsonyi ünnepkör figurái keverednek mókás, némelykor egészen abszurd kalandokba. A téma ugyan karácsonyi, ezért is jó választás a fa alá, de ki mondta, hogy márciusban már tilos kacagni a Mikulás feleségének humoros megszólalásain, vagy rácsodálkozni az óceán mélyén rejtőző csillagokra?

10_72.jpg

Különös karácsony egy klasszikus karácsonyi könyvecske - Végh György most először megjelenő kedves állatos meséjével, és Kőszeghy Csilla bűbájos rajzaival. Ha három év körüli kicsiknek szeretnénk könyvet ajándékozni, de ragaszkodunk az ünnepi témához, ez a kiadvány jó választás lehet, és akkor sem tévedhetünk vele, ha karácsonyi témájú kísérőajándékot keresünk valami más mellé.

8_90.jpg

A listánkról nem maradhat ki az 1957-től vetített csehszlovák televíziós rajzfilmsorozat kultikus főszereplője, a Kisvakond sem. Az oktató-nevelő célú népszerű mesét egészen 2002-ig vetítették, a kedves vakond pedig barátai társaságában azóta is megjelenik a játékoktól kezdve a méteráruig voltaképpen mindenhol. Számos remek könyv, lapozó, és matricás album lapjain is találkozhattok vele, ezek közül mi most egy aktuális, téli kiadást választottunk, A kisvakond játszik - Téli kirakóskönyvet. Ebben a mesék mellett öt kirakó található, amik kedves rajzok formájában ismertetik meg a három évesnél idősebb gyerekeket a Kisvakond és barátainak történeteivel.

3_139.jpg

Tudtátok?

A szereplők a rajzfilmsorozatban szinte soha nem beszéltek, a mondanivalójukat gesztusokkal és érzéseket kifejező hangokkal közölték. Ezeket a hangokat a cseh rajzoló-animátor, Zdeněk Miler lányai adták, ugyanakkor ők voltak azok is, akik az epizódok első nézőiként megmutatták, milyen fogadtatásra számíthatnak a gyerekektől.

A film készítésekor az élet bizonyos dolgairól a tévéműsorok csak hamis vagy mesebeli képet közvetítettek a gyerekeknek, míg a mesesorozat néhány része egészen meglepő realitással tárgyalja azokat – például szinte anatómiai pontossággal mutatja be a születést, egy másik epizódban pedig a Kisvakond autóbalesetet szenved, és majdnem meghal. A készítők mindezt olyan kedvességgel oldották meg, hogy a negatív hatás helyett az eredeti szándékot - ami a világ megismertetése -, tökéletesen el tudja érni.

(Forrás: wikipédia)

1000_200.png

Ha ezek között nem találtátok meg, amit kerestetek, nézzetek körül a KARÁCSONYVÁRÓK KÖNYVKINCSEI vagy a KARÁCSONYI KÖNYVCSOMAGOK között, ahol több száz akciós könyv közül válogathattok! Mi ebben a cikkben jobbára gyerekeknek szánt köteteket ajánlottunk, de ITT találtok számos érdekes és szép kiadványt felnőtteknek is.

A "Karácsonyi könyvajánló" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

- A jelentkezés beküldési határideje: 2021. december 20. 12:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

- Az eredményhirdetés időpontja: 2021. december 20. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

- A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

- A játékban nem vehetnek részt a Móra Kiadó és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

- A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

- A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

- A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1116784848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása