Színes Ötletek

a kézügyes blog

Színes Medvehét nyereményjátékkal - Tavaszváró kalandok a medvék nyomában

szines_medvehet_20250129_145641_0000.png

Bár februárban a tél még meg-megmutatja ridegebb arcát, a természet lassan ébredezik, mi pedig egyre inkább várjuk a közelgő tavaszt. Az európai néphit szerint, ha február 2-án a medve barlangjából előbújva meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és tovább alszik, mert még negyven napig kitart a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen megérkezik a tavasz. Egyes helyeken ugyanennek a hiedelemnek a borz, máshol a farkas a főszereplője, Észak-Amerikában pedig az erdei mormota tölti be az időjós szerepét. A jeles eseményhez kapcsolódva már harmadjára invitálunk titeket a Színes Medvehét sorozattal mókás, kreatív utazásra. Február első napjaiban idén is medvés érdekességekkel, kézügyes ötletekkel, és egy izgalmas nyereményjátékkal készülünk nektek a Nebulo csapatával közösen. Tartsatok velünk, és várjuk együtt a tavaszt - vagy ha úgy tetszik, akkor még egy kis telet! 

A sorozat első fejezetében a korábbi ötletekből szemezgettünk, amik most is jól jöhetnek, ha egyszerűen, hétköznapi alapanyagokból kivitelezhető kézműveskedést terveztek a kicsikkel otthon, vagy akár az oviban, suliban. Ha bármelyiket elkészítitek, már nevezhettek is vele a Színes Medvehéthez kapcsolódó játékunkra! A feladat nagyon egyszerű, pláne, ha szerettek festeni, rajzolni, ragasztani, hajtogatni, varrni, vagy kézműveskedni bármilyen technikával, és még azok is beszállhatnak a játékba, akik inkább a gyerekszoba állatfiguráit és építőjátékait rendezgetik szívesen. 

Színes Medvehét nyereményjáték!

Küldjetek nekünk fotót medvés alkotásaitokról, és ha nektek kedvez a szerencse, tiétek lehet egy értékes Nebulo - ajándékcsomag, benne klassz rajz-és festőeszközökkel. Az egyetlen feltétel, hogy a pályamű fő- vagy mellékszereplője egy - vagy több - medve legyen, de mellette bátran megjeleníthettek más állatokat, vagy általatok elképzelt lényeket is. Természetesen ugyanúgy örülünk, ha az általunk adott tippek mentén fogtok munkához, mint annak, ha a saját terveiteket valósítjátok meg!

A játék 2025. február 16-án vasárnap éjfélig tart, a nyertest ezúttal sorsolás útján választjuk ki. Eredményhirdetés legkésőbb 2025. február 20-án, csütörtökön. A fotókat Facebookon, a rögzített poszt alatti hozzászólásként vagy a e-mailben a szinesotletek.blog.hu@gmail.com címre várjuk. 

Sem technikai, sem formai megkötés nincs, de kérjük, hogy a készített képen a pályamű jól látható és értelmezhető legyen! 

És akkor következzen a medve-ajánló a tavalyi cikkeinkből válogatva, hamarosan pedig jövünk az újabbakkal!

Lássuk a medvét!

A papírgurigás ötletek nagy kedvenceink, hiszen ez egy ingyen elérhető és folyamatosan újratermelődő alapanyag, amit bármikor bevethetünk a kisebbek szórakoztatására, akár figurák készítéséhez, távcsőként, vagy éppen építőelemként. A tavalyi medvehéten persze mi mást készítettünk volna belőle, ha nem egy mókás mackót? Próbáljátok ki ti is! A galéria alapján könnyen kitalálhatjátok a teendőket, de ITT találtok hozzá részletes leírást is.

Medvebarlang kartondobozból 

Ez a barlangos ötlet sokatok kedvence volt, ezért is elevenítettük fel! Meg persze azért, mert rendkívül egyszerűen összeállítható: csak egy használt kartondoboz, csomagoló- és színespapírok, olló és ragasztó szükséges az elkészítéséhez, amihez ITT találtok segítséget. Akár el is játszhatjátok vele a jelenetet attól függően, ti mit szeretnétek, mielőbbi tavaszt, vagy inkább még egy kis hóesést, amiben nem sok részünk volt idén.

20230130_125030_1.jpg

20230130_125029_1.jpg

Festettetek már villával? Ha nem, itt az ideje!

A gyerekek szívesen kísérleteznek mindenféle eszközzel és a velük létrehozható struktúrákkal, még ha általában nem is tudatosan teszik ezt, gondoljatok csak arra, mennyire izgalmas például ujjbeggyel festeni, vagy tenyérnyomatokat létrehozni. Ennek mentén a villával (vagy akár más evőeszközzel) való festést is érdemes kipróbálnotok, ami egyben a bundás állatok portréjához különösen hatékony is. A hozzá kapcsolódó cikkben nemcsak a medvékhez, de más állatokhoz is találtok tippeket!

Mackó koma tojástartóból

Másik személyes kedvencünk az alapanyagok között a tojástartó, ami nemcsak különféle figurák és játékok, de merített papír vagy akár kalózhajó készítéséhez is felhasználható. Medvét is igen egyszerűen készíthetünk belőle, a róla készült eredeti cikket ITT, a videót pedig ITT nézhetitek meg.

Ne feledjétek, macis alkotásaitokkal részt vehettek a Nebulo és a Színes Ötletek közös játékában, tehát ha bármelyik ötletünket megvalósítottátok, vagy saját tervek mentén készítettetek bármit a témához kapcsolódóan, ne mulasszátok el lefényképezni azt! Lehet ragasztani, hajtogatni, rajzolni, varrni, jelmezt, álarcot, bábot, macifület, vagy más kiegészítőt készíteni, kézügyeskedhettek újrahasznosított alapanyagokkal, de nevezhettek akár az otthon fellelhető játékokból és eszközökből összeállított ötletes képpel is, amin lehet bármi a plüssmackótól kezdve a könyveken át a szivárványig.

szines_medvehet_20250129_150400_0000.png

A "SZÍNES MEDVEHÉT - 2025 NYEREMÉNYJÁTÉK” JÁTÉKSZABÁLYZATA ÉS ALAPELVEI

A pályázat meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

A pályamunkák beküldési határideje: 2025. február 16., vasárnap, 24:00. A Színes Ötletek Blog a határidőket indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

Az eredményhirdetés időpontja legkésőbb 2025. február 20., csütörtök. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése hozzászólásban, illetve e-mailben történik. Az eredményhirdetést a Színes Ötletek Blogon és a Facebookon is közzétesszük. 

A pályázatra egyedi alkotásokat várunk, más pályázatra már benyújtott munkákat nem fogadhatunk el.

A pályázók e-mail címét adatvédelmi okokból a sorsolás és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése után a Színes Ötletek Blog törli az adatbázisából.

A pályázatban nem vehetnek részt a Nebu Trade Kft. és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

A nyeremények postázását csak belföldi címre tudjuk vállalni. 

A pályázatra beküldött munkákat a szervezők a Színes Medvehéthez kapcsolódóan közzétehetik galériaposztok formájában, illetve közösségi felületeiken.

A nyertes kiválasztása sorsolás útján történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

A játékot a Meta nem támogatja, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik hozzá.

A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr818784074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

burntour-300x250.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása