Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egy jeles nap születése - 2023-tól március 30 a Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnap
Egy jeles nap születése - 2023-tól március 30 a Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnap

pexels-marta-ortigosa-3480494.jpg

Ritkán van lehetőségünk arra, hogy egy jeles napról már az első alkalommal hírt adjunk, de most nagy örömünkre ezt is megtehetjük. Március 30-át ugyanis Az ENSZ Környezetvédelmi Programja a keletkező hulladék csökkentésének fontosságát elismerve Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnappá nyilvánította.
Illusztráció: Pexels.com

...

Tavaszköszöntő gyertyaöntés természetes alapanyagokból
Tavaszköszöntő gyertyaöntés természetes alapanyagokból

0_124.jpg

Amint az időjárás engedi, már indulunk is a szabadba, hogy élvezzük a tavasz első igazán napsütötte pillanatait. Szerencsére már a nappalok is hosszabbak, így a játék vagy a munka végeztével szívesen pihenünk meg a teraszon, ahonnan gyönyörködhetünk virágba borult barackfánk szépségében, és megfigyelhetjük az ágak között szorgoskodó méhecskéket. Következő DIY témánk több ponton is kapcsolódik ehhez az élményhez. Saját öntésű pohárgyertyákat ...

Jótékonysági aukció a Képzőn a török földrengés áldozatai javára
Jótékonysági aukció a Képzőn a török földrengés áldozatai javára

mke_andrassy_homlokzat.JPG

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE), a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége és a Yunus Emre Budapesti Török Kulturális Központ jótékonysági aukciót szervez a török földrengés áldozatainak megsegítésére. Az online adománygyűjtéshez a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és hallgatói 100 tervezőgrafikai alkotást ajánlottak fel. A többségében dedikált, egyedi művészeti alkotásokhoz bárki hozzájuthat, aki a leggyorsabban adakozik. ...

Tízperces trükkök - Ügyességi játék húsvéti hangulatban
Tízperces trükkök - Ügyességi játék húsvéti hangulatban

szo_keret_01_blog_cimlapkep.jpg

Annyi kedves húsvéti hangulatra szabott ötlet akad különféle játékokat és dekorációt illetően is, hogy alig győzünk válogatni. Mindenesetre inkább készítsünk tíz papírnyuszit, mint meggondolatlanul vásároljunk egy igazit! Ugyan a kézügyeskedés már önmagában is jó móka, a mai bejegyzésben olyat készítünk, ami játék is egyben. Az egyszerű golyóvezető ügyességi játékok mintájára készült egy peremes kartondoboz felhasználásával, percek alatt, ...

Madárházikók és majolika csempék után új témával érkezik a közös hímzés
Madárházikók és majolika csempék után új témával érkezik a közös hímzés

img_20230227_094336.jpg

Az örömhímzők közösségét már jól ismerhetitek, hiszen hírt adtunk a 2021-es Birdhouse SAL -ról és a tavalyi Vintage SAL -ról is. Előbbiben egy madarakkal és a szezonra jellemző motívumokkal díszített öröknaptárt, utóbbiban pedig egy, a majolika csempék által ihletett kedves kompozíciót készíthettek el a részvevők. A keresztszemes hímzés szerelmesei éppúgy, mint azok a kezdők, akik belefogtak a kihívásba, hónapról hónapra megkapták a tervezők ...

Letölthető fűszercímkék a tavaszi rendszerezéshez
Letölthető fűszercímkék a tavaszi rendszerezéshez

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_54.jpg

Sokan keresitek a fűszercímkéink letölthető változatát, ezért - és mert jó eséllyel a kamra is sorra kerül a tavaszi nagytakarítás során, így másnak is jól jöhetnek -, ebben a bejegyzésben mindkét gyűjteményt elérhetitek. Az alapvető fűszerektől a magvakig, az édesítőtől a hüvelyesekig igyekeztünk sok mindenre gondolni, de ha van olyan, amit szeretnétek a kollekcióban látni, írjátok meg nekünk, hogy a következő készítése során ne maradjon ki!

...

„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
„Az igazán jó játékok hamar zsírkrétásak, csokifoltosak, és kicsit ütött-kopottak lesznek”
Fajáték-körkép, 7. rész – Bemutatkozik a Dadu

dadu_00.jpg

Ismét itt a Fajáték-körkép ! A legújabb fejezet főszereplője igazi varázsvilágba kalauzol minket, ami tele van elképesztő, mulatságos, vagy akár éppen ismerősnek tűnő, mégis különleges, a valóságon túlmutató elemekkel. Ebben a sajátos univerzumban találkozhatunk forgatagos építőelemekkel, kiskertészek kedves ágyásaival, és olyan kirakókkal, amelyek láttán elsőre talán nem el sem tudjuk képzelni, mit rakunk majd ki belőlük. A folytatásban a Dadut ...

Itt az év első Pici Piaca!
Itt az év első Pici Piaca!
Március 12-én újra vár titeket a legkisebbek vására a Larus Rendezvényközpontban

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_55.jpg

Most vasárnap ismét a legkisebbeké lesz a főszerep a Larus Rendezvényközpontban, ahol a főváros egyik legmenőbb dizájner vására idén először nyitja meg kapuit. A Pici Piacon több mint 50 tehetséges magyar tervező kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeivel találkozhattok, azon túl pedig helyszíni kedvezményeket biztosító kuponfüzettel, nyereményjátékkal, gyereksarokkal és még sok különlegességgel is készültek a ...

Virágnyelv nőnapra - Szándék az ajándék mögött
Virágnyelv nőnapra - Szándék az ajándék mögött

pexels-magda-ehlers-985266.jpg

Manapság talán ódivatú ötlet a virágok szimbolikájáról írni, hiszen napjainkban a virágkötészetet és a virágváráslást sem kötik olyan szigorú szabályok, mint néhány évtizede. Ugyanakkor nőnap tájékán talán hasznos lehet, ha felelevenítünk néhány klasszikus alapelvet, hiszen mindig jó, ha ismerjük a szándékot az ajándék mögött, akár kapjuk, akár adjuk a virágot! 

...

A Bee Hotel Made Of Waste Wood
A Bee Hotel Made Of Waste Wood

mehecske.jpg

A bit of DIY is definitely a good thing to do in the first days of spring, so here's a very simple, no-skills but useful tool to put outdoors now, at the beginning of March, to help pollinators of all kinds to reproduce. Inexpensively, using left-over materials that seem useless, you can do something for the environment while relaxing. (Photo source: unsplash.com)

...

Vadon élő állatok világnapja - Tudnivalók és érdekességek
Vadon élő állatok világnapja - Tudnivalók és érdekességek
Kreatív kedvencek, 1. fejezet

wwd_cut.jpg

Idén tíz éve, hogy az ENSZ a Vadon élő állatok világnapjává nyilvánította március 3-át, azaz egy viszonylag fiatal világnapról van szó. A világnap eredete az 1973-ban ugyanezen a napon aláírt Washingtoni Egyezményhez köthető (CITES - Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora), amely a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokkal való nemzetközi kereskedelmet szabályozza. Magyarország 1985-ben írta alá az ...

Saját kis univerzum csillogó gyurmából - Kipróbáltuk a Fimo Effect Galaxy süthető gyurmát
Saját kis univerzum csillogó gyurmából - Kipróbáltuk a Fimo Effect Galaxy süthető gyurmát

0_120.jpg

A gyurmázás kicsiknek és nagyoknak egyaránt kitűnő szórakozás, ráadásul a házi gyurmától a levegőn száradó vagy a süthető változatokig számtalan típus rendelkezésünkre áll, amikből kézügyeskedésünk céljának megfelelően válogathatunk. Ebből a könnyen kezelhető alapanyagból készíthetünk játékokat, ékszereket, divatos és egyedi kiegészítőket, használati- vagy dísztárgyakat is, az ötletek sorának csak a fantáziánk szabhat határt. Vagy még ...

Ismét meghirdeti a Némafilmhez filmzenét! pályázatot a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet
Ismét meghirdeti a Némafilmhez filmzenét! pályázatot a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet
Szerezz zenét némafilmhez!

2nap_eichner_hanna-00366_1_1_1.jpg

A régi mozik hangulatát idézi meg a Némafilmhez filmzenét! pályázat, ahol a filmvetítést élő zene kíséri. A 2023-ban már negyedik alkalommal meghirdetett pályázat arra invitálja a zeneszerzőket, hogy engedjék el a fantáziájukat és régi magyar némafilmekhez alkossanak kísérő zenét. A pályázat idén először külföldi alkotók számára is elérhető.

...

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása