Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egy jeles nap születése - 2023-tól március 30 a Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnap

pexels-marta-ortigosa-3480494.jpg

Ritkán van lehetőségünk arra, hogy egy jeles napról már az első alkalommal hírt adjunk, de most nagy örömünkre ezt is megtehetjük. Március 30-át ugyanis Az ENSZ Környezetvédelmi Programja a keletkező hulladék csökkentésének fontosságát elismerve Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnappá nyilvánította.
Illusztráció: Pexels.com

A világnap célja a fenntartható fogyasztási és termelési minták előmozdítása, a társadalmi körforgás irányába történő elmozdulás támogatása, valamint, hogy felhívja a figyelmet arra, hogyan járulnak hozzá a hulladékmentes kezdeményezések a 2030-ig tartó Fenntartható Fejlődési Menetrend előmozdításához.

Az emberiség által termelt hulladék jelentősen hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, a biológiai sokféleség és a természet által elszenvedett károsodások, valamint a szennyezés hármas bolygóválságához. Becslések szerint a bolygón évente 2,24 milliárd tonna szilárd kommunális hulladék termelődik, amelynek csak 55 százalékát kezelik ellenőrzött létesítményekben. Évente körülbelül 931 millió tonna élelmiszer végzi a szemétben, és akár 14 millió tonna műanyaghulladék is kerülhet a vízi ökoszisztémákba.

Tudtad?

  • Percenként egy szemeteskocsinak megfelelő mennyiségű műanyag hulladék kerül a Föld óceánjaiba.
  • Ha az összes kidobott és elpazarolt élelmiszert egy országként fognánk fel, harmadik helyen szerepelne a legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó országok listáján.  
  • Az összes elektronikai hulladék több mint 75 százalékát nem kezelik biztonságosan.
  • A világ szén-dioxid-kibocsátásának feléért az erőforrások kitermelése a felelős.
  • A globálisan keletkező szilárd kommunális hulladék mennyisége 2,24 milliárd tonnáról 3,88 milliárd tonnára emelkedhet 2050-re.

Az újdonsült világnapról angol nyelven az ENSZ és a Zero Waste International Alliance oldalán találhattok további információkat. És bár nem szeretnénk azt sugallni, hogy a Színes Ötletek kreatív tippjei felfoghatók hasonló horderejű kezdeményezésként, szívesen ajánljuk mindenkinek korábbi cikkeinket, melyek különböző módon, de kapcsolatban vannak a zero waste filozófiával.

Mi magunk is sok mindent beszereztünk már használtan a személyes tárgyainktól kezdve a Színes Ötleteken felújítandó darabokig, számos DIY projektünkben fontos szerepet játszik ez a szellemiség. Arra biztatunk mindenkit, igyekezzetek gazdát találni megunt holmitoknak, és keresgéljetek bátran azok között, amitől mások váltak meg! Ennek népszerűsítéséhez kérünk tőletek segítséget! 

A Facebook-oldalunkon megjelent poszt alatti hozzászólásban jelöljétek meg az általatok már ismert, hozzátok legközelebb eső szervezeteket vagy újrahasználati központokat, ahol a már feleslegessé vált, de használatra még alkalmas tárgyaitokat leadhatjátok, legyen szó akár bútorokról, ruházati termékekről, sport-, konyhai- vagy bármilyen más eszközökről. Ha van saját tapasztalatotok, azt is megoszthatjátok, szívesen vesszük!

A részletekért kattintsatok IDE!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr8818084820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása