Színes Ötletek

a kézügyes blog

26. Mesterségek Ünnepe
26. Mesterségek Ünnepe

Sajnos az idei Mesterségek Ünnepére sem tudtam kilátogatni, noha ezt az elmúlt években már megszokhattam volna. Valahogy nekünk mindig ilyenkor jönnek össze a nagy családi rokonlátogatások, és ez idén sem volt másképp. Jól jön ilyenkor egy örök barátnő, aki kicsit az én szememmel és helyettem is lát, hogy aztán kedvemre válogathassak a fotóiból. Aki ott járt, annak öröm visszanézni, aki meg nem, annak egy hangulatidéző válogatás, hátha jövőre kedvet ...

10+1 őszi ajtódísz
10+1 őszi ajtódísz

Közeledik. A természetben már egyre több jelét láthatjuk, és valahogy a levegőben is érződik már illata. Az utóbbi napokban azon kaptam magam, hogy bizony már egyre több őszi dekorációt nézegetek, úgyhogy gyűjtöttem nektek néhány klassz, saját kezűleg elkészíthető őszi ajtódíszt. 

fallwreathcollage.jpg

A koszorúalapok lehetnek szalmából vagy hungarocellből is, bár az utóbbi tartósabb, évekig felhasználható. Néhány példánál vesszőkoszorú az alap, ez pedig ...

Tálca képkeretből
Tálca képkeretből

Mihez kezdhettek egy kopottas képkerettel, ha már képet nem tennétek bele? Például új életre kelhet tálcaként. Rajongok az ilyen újító ötletekért, nézzük is gyorsan, hogyan készül!

DSC_1850.JPG

Mi kell hozzá?

  • Nagyobb méretű, régi képkeret (előny, ha az üveglap is megvan hozzá)
  • Fehér akrilfesték
  • 1 pár ajtófogantyú (ez is leszerelhető egy régi bútorról)
  • Egy marék tömőanyag, mintás textília
  • Ragasztópisztoly

Elkészítés

A régi képkeretet ...

Ötletek villanykörte újrahasznosításához
Ötletek villanykörte újrahasznosításához

Van otthon kiégett villanykörtétek? Esetleg több is akad? Összegyűjtöttem néhány remek ötletet a felhasználásához. Találtok köztük egyszerűbbet és időigényeset is, akad vicces és praktikus is, nekem a vázás megoldások tetszenek leginkább.

123.jpg

Forrás: duitang.com

Örömmel értesítek mindenkit, hogy elindult az idei  Goldenblog  verseny. Ha szívesen olvasod a blogot, és érdemesnek tartasz arra, hogy megtisztelj a szavazatoddal, akkor kérlek, szavazz rám. ...

Tükör fillérekből
Tükör fillérekből

Néhány hétköznapi alapanyag felhasználásával elkészíthetitek ezt az elegáns hatású tükörkeretet. Maradék kartonpapír vagy WC-papír guriga (Hórusz, köszi a tippet!) meg egy maréknyi flitter kell csupán, és íme!

sun1.JPG 

Anyagok:

  • Kartonpapír (vastag)
  • Flitter
  • Ragasztópisztoly
  • Műanyag csavaros fedél (kisebb, mint a tükörlap)
  • Kerek tükörlap
  • Csavaros kampó

A kartonpapírból vágjatok egyforma méretű csíkokat. A csíkokból lesznek a különböző ...

Töltőállomás cipősdobozból
Töltőállomás cipősdobozból

Ma leszámolunk a kábeldzsungellel! Egy pár perc alatt megvalósítható ötletet hoztam, amely megoldást kínál a folyton gubancolódó, átláthatatlan töltőkábelek kordában tartásához.

diy-recharge-station.1-540x358.jpg

Ahogy a cím is ígéri, a doboz lesz a lelke az egésznek. Akkorát válasszatok, amelybe belefér egy több készülékhez használható hosszabbító. 

A doboz egyik oldalára tapétavágó késsel vágjatok lyukakat a kábeleknek. Szebben mutat, ha szereltek rá valamilyen díszítő ...

Csináld magad: virágtartó torony
Csináld magad: virágtartó torony

Emeletes virágtartót már készítettünk, most találtam egy egyszerűbben elkészíthető, de hasonlóan látványos megoldást. Ha már idén nem is, de jövő tavasszal megvalósítható. Addig viszont nem tudok várni a blogbejegyzéssel, most azonnal teszem közkinccsé teszem.

427331_343904775695948_1349674999_n.jpg 

Szükséges anyagok
 
  • Fémvödrök különböző méretben
  • Kavics (murva)
  • Virágföld
  • Műanyag cserép
 

Keressetek vagy alakítsatok ki a virágtartónak egy stabil helyet a kertben.
...
10 ingyenes, nyomtatható címke befőzéshez
10 ingyenes, nyomtatható címke befőzéshez

Egy kis meglepetéssel készültem ma délutánra, készítettem nektek 10 különböző, befőzéshez használható címkét. Az összeset föltöltöttem a a webáruházba, onnan bármelyiket, de persze az összeset is lementhetitek.

A címkék mentéséhez kattints ide vagy a képre.

cimkek_felirattal.jpg

A Cser Kiadó eheti akciójában különleges befőzős könyvekhez juthattok hozzá nagy kedvezménnyel (kattints a képre a részletekért)!

spajz2.jpg

[X]

Befőzés: saját kezűleg belül és kívül
Befőzés: saját kezűleg belül és kívül

Így augusztus tájékán tetőzik a befőzési szezon, és jó érzés leírni, hogy egyre nagyobb becsülete van a saját készítésű dzsemeknek, lekvároknak és befőtteknek is. Kis mennyiségekkel is megéri próbálkozni, és érdemes benépesíteni a kamra polcait mindenféle saját készítésű finomsággal, télen hálás lesz érte a család. Én úgy tartom, hogy adjunk a külcsínre is, az üvegek kaphatnak vidám kalapokat, köré szalagot vagy spárgát, egyedi címkéket és ...

Horgolt szőnyeg pólókból
Horgolt szőnyeg pólókból

Senkit se riasszon el a cím, ehhez az ötlethez nem kell különösebb horgolásismeret. Nagyon egyszerű elkészíteni, és az uncsi, kinyúlt pólóitokat használhatjátok fel, mint alapanyag. Azaz gyakorlatilag anyagi nulla ráfordítással (maximum egy horgolótűt kell beszerezni) lesz egy gyönyörű, saját készítésű szőnyegetek. Megcsináljátok?

109.JPG

...

Újrahasznosítás a kertben: 30 zseniális ültetési öltet
Újrahasznosítás a kertben: 30 zseniális ültetési öltet

Ültetni jó. A virágzó kert, akármilyen picike is, szemünket és lelkünket egyaránt simogatja. A hagyományos kaspók és cserepek helyett választhatunk újrahasznosításra váró tárgyakat is ültetőedénynek. Vannak akik egy kopott talicskában vagy egy használaton kívüli szűrőben látnak fantáziát, de akad itt színes lábbeli sőt kiöregedett személyautó is. Tehát ebben a virágzó válogatásban találtok  ötletes és bohókás megoldásokat is, élvezzétek, ...

Csináld magad: mágneses fűszertartó képkeretben
Csináld magad: mágneses fűszertartó képkeretben

Sok szempontból is remek ez az ötlet. Egyrészt mert marha jól néz ki, és már ránézésre is kedvem lett elkészíteni, másrészt tényleg praktikus, áttekinthető, kéznél van minden, de emellett látványos és egyedi is. A legtöbb háziasszony gyűjtöget otthon ilyen-olyan üvegcséket (magam sem tudok ennek ellenállni), nos hát itt az alkalom, hogy valamit ügyeskedjünk belőlük.

framed-magnetic-spice-rack_thumb[2].jpg

Kinek ismerős ez a szitu?

spice-cabinet-with-lazy-susan_thumb.jpg

Én is utálom. Közben azon töprengek, hogy eddig ...

Közkívánatra: Horgolt mamusz leírás Fannitól
Közkívánatra: Horgolt mamusz leírás Fannitól

Horváth Fanni horgolt mamuszkája nagy sikert aratott a Facebookon , olyan sokan kértétek el tőle a leírást, hogy úgy döntöttem, felteszem ide a blogra, hogy mindenki megtalálhassa.

551012_421796944529490_1105600054_n.jpg

Fanni leírása következik:

Az elkészítéshez 5-ös horgolótűre lesz szükség.

1.kör
Négy láncszem, ezután kört csinálunk.

2.kör
A kör közepébe egy ráhajtásos pálcát csinálunk, ezt kb. 10-szer megismételjük, utána pedig
összekötjük, hogy egy kört ...

Újrahasznosítás: mire jó a dobozos italok kallantyúja?
Újrahasznosítás: mire jó a dobozos italok kallantyúja?

Jó egyáltalán valamire? Persze, hogy jó!

Nagyon sokan ékszereket készítenek belőle, számtalan variáció létezik, akadnak egész komoly darabok is:

12.jpg 

9.jpg

8.jpg

14.jpg

11.jpg

7.jpg

Ennél is meglepőbb, hogy táskákat is készítenek belőle. Az elemeket horgolással kötik egymáshoz, szép kihívás összeállítani egy ilyen modellt, ennek megfelelően vastagon is fog a készítők ceruzája az árcímkéket illetően. Egyébként hogy ténylegesen használható-e egy ilyen darab a ...

Nyári nyereményjáték: ékszerszettet nyerhetsz!
Nyári nyereményjáték: ékszerszettet nyerhetsz!

 Régen invitáltalak titeket játékra, de a türelmetek meghozta gyümölcsét! Egy igazán csodálatos süthető gyurmából készült ékszerszett keresi boldog tulajdonosát, gyertek-gyertek, játszunk!

gyöngyszővés01.1.jpg

A korábbi játékoktól eltérően most a Facebook rajongói olda l lesz a játszóterünk.

A Nyári nyereményjáték  fülecske alatt találjátok meg az alkalmazást (közvetlenül a borítókép alatt), ahol egyetlen egyszerű kérdésre kell jól válaszolnotok ...

Keleties stílusú rácsos minta a falra
Keleties stílusú rácsos minta a falra

Mostanában egyre több helyen (pontosabban falon) találkozom épp csak picit eltérő formájú rácsos mintával, ami most nagy divatját éli, és sok lehetőséget rejt. Egyrészt feldobja az egyhangú/egyszínű falakat, másrészt költségkímélő, és ráadásul saját kezűleg is kivitelezhető. Egyedi és keleties hangulatot teremt, mégis tökéletesen illik egy modern környezetbe. és persze nem is kell vele az egész helyiséget beborítani, egy-egy falon épp elegendő, ...

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Programajánló

okt-6-ig_sk_m_b_p_300x250.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása