Színes Ötletek

a kézügyes blog

Van kedvetek befűteni? Ugye nem - akkor festhettek radiátort!
Felújítás Hammerite Rozsda-Stoppal

decor_20240716_231853_0000.png
Nyilvánvalók a válaszok a kérdésre, általában mit csinálunk a legnagyobb kánikulában, de talán az fel sem merül, hogy mit nem. Például egészen biztosan nem fűtünk! E gondolat mentén láttunk neki egy újabb radiátorfelújításnak barátaink kérésére, hiszen nem is lehetne jobb alkalom erre, mint most, amikor nyugodtan szellőztethetünk ajtót-ablakot kitárva és az sem baj, ha a kertben töltjük a fél napot. Hogy ezekre miért van szükség, az a folytatásból kiderül, valamint olvashattok néhány okos megoldásról is, ami jól jöhet, ha hasonlóra adnátok a fejeteket a jövőben. 

1_d.jpg

Tehát adott egy frissen vásárolt ház nem új, de teljesen elfogadható állapotú fűtésrendszerrel, benne egy erősen rozsdásodó lapradiátorral. Az anyagi korlátokon túl még számos nyomós oka lehet annak, ha valaki nem cserében gondolkodik, legyen az a felújításra szánható idő, vagy a vele járó kosz, hulladék, stressz. Egy ilyen állapotú darab lemeze kezelés nélkül viszont akár át is lyukadhat, ilyen esetben pedig már jóval kevesebb esélyünk van bármilyen DIY megoldásra. Ezért most nemcsak a korábbi felújításaink során már többször próbára tett Hammerite radiátorfestéket hívtuk segítségül, hanem egy másik speciális anyagot, a Hammerite Rozsda-stop ecsetelőt is.

Ez a kifejezetten problémás felületekre fejlesztett folyadék csiszolás nélkül állítja meg a rozsdafoltokat, kémiailag alakítja át a rozsdát és semlegesíti azt. Szilárd alapot képez, a további festéshez pedig nem szükséges sem alapozó, sem más közbenső réteg. A meglepően kicsi, körömlakkra emlékeztető kiszerelés elsőre nem tűnik kiadósnak, egy 12,5 ml-es ecsetelő mégis elegendő egy 50x50 cm-es felületre, ami a mi esetünkben azt jelentette, hogy a 100 cm-es lapradiátor alján, egy keskeny sávban kialakult rozsda kezelésére bőségesen elegendő volt. 

9_126.jpg

A felújítás itt már ismertetett folyamatát nem sokban változtatta meg a Rozsda-Stop beiktatása. Első lépésként spaklival és drótkefével eltávolítottuk a pattogzó festéket. Mivel a teljes radiátort festettük, finoman átcsiszoltuk az ép felületet, különös tekintettel a rozsdás és festett részek találkozására, de tovább nem. Ezután portalanítottuk, lemostuk és hagytuk megszáradni. Ezután következett a Rozsda-Stop.

Tipp! Más esetekben, ha csak kisebb foltokat szeretnétek javítani, a csiszolás egy az egyben kihagyható. Akárcsak egy műtétnél, takarjátok le az érintett rész környezetét például maszkolószalaggal, újsággal, vagy fóliával, majd a kis ecsettel hordjátok fel a folyadékot.

A Rozsda-Stop egy fehér, szagtalan folyadék, ami 15 perc alatt semlegesíti a rozsdát, miközben színe kékesfeketére, majd teljesen feketére változik - ha nincs elszíneződés, akkor meg kell ismételnünk az eljárást. 3 óra után - de ha van rá mód, inkább másnap - festhető, tehát mi is így jártunk el. 

10_113.jpg

A festékszórót folyamatosan mozgatva nagyjából 15 centiméter távolságból felvittük az első festékréteget, majd 15 perc után a másodikat, és egy fagyi után még egy továbbit is, csak a foltok javítására. A festéknek frissen elég erős szaga van, de ebben az évszakban és szellőztetés mellett szinte percek alatt el is illan. Délutáni festésünk nyomán éjjel már tiszta levegőjű szobákban térhettek nyugovóra a házigazdák, a festések közti száradási időt pedig igazán nem volt gond elütni a szabadban. 

14_56.jpg

Néhány tipp a spray kiszerelésű festék használatához:

  • Az előkészítés során takarjuk le a festeni nem kívánt felületeket, beleértve a kicsit távolabb eső bútorokat is, mivel a festékszemcsék a levegőben is terjednek!
  • Ha van levehető eleme a radiátornak - például a felső, oldalsó lemezei -, azokat távolítsuk el és fessük külön!

  • Vékony, egyenletes rétegeket vigyünk fel és ne fújjunk sokat egy adott pontra!
  • A munka végeztével, ha nem ürült ki a spray, tisztítsuk ki a szórófejét, mert eldugulhat, beszáradhat a benne maradó festéktől! Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy fordítsuk meg a dobozt, majd két másodpercig fújjuk ki a csőből a festéket! Így biztosan folytathatjuk a festést egy későbbi időpontban is, és elkerülhetjük a pazarlást!
  • Bár most nem aktuális a figyelmeztetés, fontos megemlítenünk azok számára, akik később olvassák a cikket, hogy a fűtőtesteket festés előtt mindig ki kell kapcsolni, csak hidegen festhetők!

Nyilván egy felújítás sosem lehet egyenértékű a teljes cserével, legyen szó bútorról, csempéről, vagy otthonunk más, a radiátorhoz hasonló elemeiről, az viszont biztos, hogy gyors, költséghatékony és esztétikus lehetőségek sorával bármikor akár évekkel meghosszabbíthatjuk egy-egy viseltesebb darab élettartamát. 

15_51.jpg

A Hammerite már sokszor jó szolgálatot tett nálunk a székfelújítástól kezdve a kerítésfestésig - ha ezekre is kíváncsiak vagytok, korábbi beszámolóinkat ITT találjátok meg!

Kövessetek minket PinterestenTikTokon

Facebookon és Instagramon is, hogy semmiről ne maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1318447667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása