Az enyhe ősz bizony sok mindenre hatással van, így a kerti munkálatok és a szokásos őszi karbantartások időzítésére is. Az ilyenkor jellemző hűvös és csapadékos időjárás miatt tervszerűen vagy kényszerűségből, de október végére általában befejezzük a kültéri munkálatok nagy részét. Az, hogy napközben 15-20 fokos melegben dolgozhatunk, lehetőséget ad arra, hogy még a tél beállta előtt ellássunk néhány elmaradt feladatot. A festésnél kritikus fontosságú a megfelelő hőmérséklet és az alacsony páratartalom, hiszen az anyagok tapadása és száradási ideje nagyban függ ezektől külső körülményektől, amik idén, úgy látszik, akár még az ősz közepén túl is ideálisak ahhoz, hogy elvégezzük a korlátok, a házfalak, a garázsajtók vagy a különféle fa- és fémfelületeink felújítását és javítását, amelyekre máskor jóval korábban sort kellett kerítenünk. Hosszú listánkról mi most a kerítésfestést választottuk, ami éppen elég nagy munka ahhoz, hogy szívesen tologassuk őszről tavaszra, tavaszról őszre. És ha már úgy alakult, hogy - a globális felmelegedés okán érzett nem kevés aggodalmunk mellett - pihenésképpen akár egy-egy szem érett epret is szedhetünk frissítő gyanánt, úgy döntöttünk, kihasználjuk ezt a késői meleget és belevágunk a munkába! Egy másik, hasonlóan kopott és rozsdás kerítés felújításáról korábbi cikkünkben már olvashattatok, ezért úgy gondoltuk, nem ismételjük magunkat, inkább hozunk némi információt és inspirációt a fémfelületek védelmével és a Hammerite - Közvetlenül a rozsdára termékcsaláddal kapcsolatban. Ha pedig titeket is elkapott a lelkesedés, hogy ecsetet és hengert ragadjatok, játsszatok velünk és nyerjetek melléjük alapanyagokat!
A Hammerite festékek és az olyan különleges előkészítő anyagok, mint a Rozsda-Stop folyadék, sokféle DIY felújítás és "régiből-újat" projekt főszereplői voltak már nálunk, hiszen ha fémfelületek védelméről és a korrózióval szembeni küzdelemről van szó, hatékonyság és gyorsaság szempontjából is ott vannak a legjobbak között. ITT megnézhetitek, hányféle felületen vetettük már be őket a varrógéplábtól kezdve a radiátorokon át a reménytelenül rozsdás talicskáig - legutóbb például egy felnigarnitúra esztétikai tuningjához és rozsdamentesítéséhez. Állítólag még november első napjaira is bőven jut néhány napos óra, így mi befejezhetjük a kerítésfestést, amihez csak egy második réteg festék hiányzik, ti pedig gyorsan kitalálhatjátok, hogy akár most, akár majd jövő tavasszal mit szeretnétek felújítani, ha nektek kedvez a szerencse az őszi Hammerite-nyereményjátékon!
A cikk végén azt is megtudhatjátok, pontosan hogyan játszhattok a kisorsolásra váró értékes ajándékcsomagért, de előbb jöjjön egy rövid összefoglaló a Hammerite - Közvetlenül a rozsdára festékcsalád legfontosabb tulajdonságairól. Olvassátok el, mert éppúgy jól jönnek a következő munkálatok megtervezéséhez, mint a játékhoz kapcsolódó kérdésünk megválaszolásához!
- Korróziógátló formula
A közvetlenül a rozsdás fémfelületre is felvihető Hammerite festékek a speciális Dualtech technológia révén egyszerre bírnak vízlepergető és korróziógátló hatással. -
Három az egyben
A legtöbb fémfestéktől eltérően használatukkor nincs szükség rozsdagátló alapozóra, közbenső rétegre, hígításra, elég csupán 2 réteg festék felvitele a kiválasztott színben és 8 évig nincs szükség további védelemre - ezzel időt és energiát takaríthatunk meg. -
Tartós rozsdagátló védelem
A Hammerite bevonat ellenáll az időjárás viszontagságainak, UV-sugárzásnak, nedvességnek és más káros környezeti hatásoknak, korróziógátló pigmentjei különlegesen tartós védelmet biztosítanak a festett felületnek, így hosszú távon gondoskodhatunk fém eszközeink és szerkezeteink jó állapotáról. -
Gyorsaság
A festendő felületet nem szükséges fémtisztára csiszolni, elég csak a pergő rozsdát és a pattogzó festéket eltávolítani, és már kezdődhet is a festés! A termék hamar szárad - 2 óra múlva porszáraz, 6 óra múlva átvonható - ami lehetővé teszi a munkafolyamat gyorsabb befejezését, és a festett felület hamarabb használhatóvá válik. -
Változatos kiszerelés, színválaszték és felületkialakítások
A Hammerite - Közvetlenül a rozsdára festékek 0.25, 0,75 és 2.5 literes kiszerelésben, sőt spray változatban is kaphatók, valamint számos alapszín és olyan speciális felületkialakítás közül válogathatunk, mint a matt, selyemfényű, fényes, kalapácslakk, vagy homokszórt. Ha ez nem lenne elegendő, a Hammerite Fémfesték bázis változat a szakboltokban bármilyen tetszőleges színre kevertethető - így a fontos védelmi funkciók mellett dekoratív megjelenést biztosít. -
Könnyű alkalmazás
A festék könnyen kenhető ecsettel, hengerrel vagy akár szórással, ami leegyszerűsíti a felhordási folyamatot, ráadásul sűrű, nem csepeg és kiválóan fed már elsőre is. -
Univerzális felhasználhatóság
Nemcsak kültéri, hanem beltéri használatra is alkalmas, széles körben alkalmazható különböző típusú fémfelületek védelmére: használati eszközök, dísztárgyak, akár kerékpárok felújítására, kerítések, korlátok, garázsajtók, kerti bútorok, lépcsőkorlátok, fém tetőszerkezetek, acél, horganyott, réz, alumínium, illetve eloxált felületek, acélszerkezetek, konténerek, gépalkatrészek, ereszcsatornák, oszlopok, függönykarnisok és még sok minden más festésére.
Ha további tippekre van szükségetek, hogyan használhatjátok fel a festékeket, olvassátok el a sorozatunk korábbi részének Tippek az őszi fémvédelemhez - Hogyan fogjunk hozzá? című bekezdését.
A Hammerite - Közvetlenül a rozsdára termékcsalád az említett festékeken kívül olyan speciális alapanyagokat is tartalmaz, mint a már említett Rozsda-Stop, a radiátorfestékek, az Ecsettisztító és higító vagy a Rozsdagátló spray, ezek részletes ismertetőit megtaláljátok a Hammerite weboldalán.
Ha szeretnétek megnyerni a kisorsolásra váró ajándékcsomagot - ami két doboz 0,75 literes Hammerite - Közvetlenül a rozsdára fényes fekete fémfestéket, egy ugyanilyen spray változatot és egy darab Rozsda-Stop folyadékot tartalmaz -, csak annyit kell tennetek, hogy 2024. november 5-én éjfélig a Facebookon közzétett posztunk alatt megírjátok nekünk a festékcsalád legalább egy hasznos sajátosságát, és azt, mi az, amit szívesen felújítanátok a nyereménycsomagot felhasználva, ha nektek kedvez a szerencse, valamint ajánljátok a játékot valakinek, barátnak, ismerősnek, akinél szintén jól jöhet otthon néhány sokféleképpen felhasználható alapanyag!
A részvételnek nem feltétele, de nagyon örülünk neki, ha megosztjátok a posztot és kedvelitek a Szervezők Facebook-oldalát - legalább biztosan nem maradtok le a következő hasonló lehetőségekről!
A saját kezűleg végzett felújításokkal kapcsolatos legfrissebb bejegyzéseinket ITT találjátok.
Ha tetszett a cikk, kövessetek minket Pinteresten, TikTokon,
Facebookon és Instagramon is, hogy semmiről ne maradjatok le!
Az őszi Hammerite-nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei
A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására!
A jelentkezés beküldési határideje: 2024. november 5. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk.
Az eredményhirdetés időpontja: 2024. november 6. A nyertes értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik.
A nyereménycsomag készpénzre nem váltható át, és csak belföldi címre tudjuk postázni.
A játékban nem vehetnek részt a AkzoNobel Coating Zrt. és a Színes Ötletek Blog munkatársai, illetve azok közvetlen családtagjai. A sorsoláson azok a Magyarországon állandó vagy tartózkodási lakhellyel, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és saját, valós Facebook profillal rendelkező természetes személyek vehetnek részt, akik elfogadták a játék részvételi szabályzatát, valamint a Facebook által előírt irányelvekben meghatározott valamennyi feltételt, és teljesítik a játékleírásban foglaltakat.
A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.
A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik az Instagramhoz.
A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.