Sokszor tapasztaljuk, hogy egy-egy tevékenység mentén elindul a lavina, ami most az őszi nagytakarítás keretében egy gyors radiátorfestést is magával hozott. Ha szerencsénk van, egy ragyogó napsütéses, enyhén szeles napot éppen hétvégén fogunk ki, amikor - ha épp nem kirándulásra használjuk ki azt - belevághatunk végre az olyan, régóta tologatott házimunkákba is, mint az ablakpucolás, amit - ezt minden háziasszony jól tudja - bármikor nem végezhetünk. Így történt ez nálunk is a minap: minden ablakot kitárva élveztük az őszi nap sugarait, és szorgos tisztogatásba kezdtünk. Igen ám, de a tavaszi radiátorcserét megúszta az egyik darab azzal, hogy újabb, mint a többiek és hibátlanul működik, ezzel együtt bántotta a szemünket, hogy bár a festés ép, de besárgult már és itt-ott és halvány rozsdapöttyök is felbukkantak a felületén azóta. Ha már elpakoltunk mindent az ablakpucolás érdekében, hozzátettünk egy kis plusz munkát, hogy lapradiátorunk is megújult külsővel fogadhassa az idén egészen későn érkező fűtési szezont.
A képen látható régi, öntöttvas darabot korábbi radiátorfelújításunk során már kezelésbe vettünk, így tapasztaltan láttunk munkához. Mivel a takarítás végével együtt pontot kívántunk tenni az annál is kevésbé népszerű feladatra, akárcsak tavaly, a gyors, ugyanakkor látványos eredményt ígérő megoldáshoz nyúltunk, és elővettük a Hammerite radiátor spray-t. Itt fontos megjegyeznünk, hogy az azóta garázsban tárolt, már bontott festékünk éppúgy alkalmas volt bevetésre, mint az új, ugyanis ha a gyártói ajánlás szerint tisztítjuk meg a szórófejet, a spray az első felnyitást követően még nagyjából 2 évig használható. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy a festés utolsó lépéseként fordítsuk meg a dobozt, majd két másodpercig fújjuk ki a csőből a festéket!
De térjünk vissza az elejére! Először is lepattintottuk a radiátor tetején lévő rácsot - ez az egyetlen darab, amit külön festettünk le. Ezután kiporszívóztuk a belső részeket, kívülről pedig alaposan letakarítottuk mosószódás vízzel, ezzel egyúttal a zsírmentesítést is elvégeztük. Száradás után csiszolópapírral finoman átdörzsöltük a teljes felületet, majd a pormentesítés után nekiláttunk a környezet előkészítésének. Ha pattogzó a festék vagy erősebb rozsdafoltok is csúfítják a radiátort, ez a lépés kicsit alaposabb munkát kíván, de már több projektünkben teszteltük, hogy ebben az esetben sem kell megijedni a kihívástól.
Újságpapír, egy szakad papírszatyor és maszkolószalag felhasználásával kitakartuk a festeni nem kívánt részeket. Csíkokra tépett papírral fedtük azt a felső szakaszt, ahonnan a rácsot eltávolítottuk, mert a belsejét sem szerettük volna lefújni, ahogy a szelepeket sem. Ha spray-t használunk, számítanunk kell arra, hogy a festékszemcsék a levegőben is terjednek, ezért célszerű letakarni a kicsit távolabb eső bútorokat is, nehogy csak száradás után vegyük észre, hogy fehér pöttyösek lettek.
A spray-t folyamatosan mozgatva nagyjából 15 centiméter távolságból felvittük az első festékréteget, majd 15 perc után a másodikat. Nem túl problémás radiátorunkhoz elég volt két réteg festék - és még egy kevés, amit csak hibajavításként fújtunk néhány helyen a felületre. Bár a festéshez elegendő, ha a radiátor hideg, kikapcsolt állapotban van, érdemes ezt a munkát még a téli napok beállta előtt elvégezni, mert az alapos szellőztetés javasolt munka közben és a száradási idő alatt is. Ez utóbbi egyébként 4 óra, tehát közben könnyedén végzünk az ablak és a függönyök tisztításával, a növények és kaspóik lemosásával, és a kapcsolódó apróbb feladatokkal is.
A Hammerite már sokszor jó szolgálatot tett nálunk a székfelújítástól kezdve a kerítésfestésig - ha ezekre is kíváncsiak vagytok, korábbi beszámolóinkat ITT találjátok meg!
Ha tetszett a bejegyzés, tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy a következőről se maradjatok le!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.