Színes Ötletek

a kézügyes blog

Áprilisban visszatér a ZÖLD Pici Piac! - A legkisebbek vására a fenntarthatóság jegyében

337662013_592295926142193_874088973441557693_n.jpg

Április 23-án vasárnap új helyszínen, a budai Fény utcai piacon nyitja meg kapuit a főváros egyik legmenőbb baba-mama-gyerek vásárának különleges, zöld változata. Ahogy a Pici Piacokon megszokhattátok, a rendezvényen közel 50 tehetséges magyar tervező kifejezetten kismamáknak, gyerekeknek, babáknak készült csodás termékeit találjátok meg, de most kifejezetten környezetbarát és fenntarthatósági szempontokat előtérbe helyező cikkektől roskadoznak majd a standok. A Zöld Pici Piac kiállítóinak körében csupa olyan tudatos márkával találkozhattok vasárnap, akik szemléletükkel egy fenntarthatóbb jövőt szeretnének építeni – de ne lepődjetek meg, ha köztük a már jól ismert kedvenceiteket is megtaláljátok majd, ugyanakkor újdonságokra is számíthattok. Hogy miben lesz még más ez az alkalom, az kiderül a folytatásban!

Nemcsak a termékpalettát illetően kerül fókuszba a környezetvédelem, hiszen a Zöld Pici Piac szervezői a Fény utcai piaccal közösen fenntartható programokkal készülnek, valamint törekednek arra, hogy a rendezvény lebonyolításával összefüggően is a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják. A kiállítóknál nem lesznek szatyrok, a korábban papíralapú kuponfüzetek pedig csak online formában lesznek elérhetők. Résztvevőként lehetőleg vigyetek magatokkal táskát, de a helyszínen a Pici Piac saját vászonszatyrát is megvásárolhatjátok, amit a vásár után még sokszor használhattok bevásárlásaitok során. 

PINDUR PIAC
A szervezők egy különleges mini vásárral is készülnek a Zöld Pici Piac keretein belül: ezúttal a legkisebb és legkreatívabb kézműveseknek is lehetőségük lesz megtapasztalni az árusok mindennapjait, miközben egy kis zsebpénzre is szert tehetnek. A legifjabb generáció kézműves portékáit egyenesen a gyerekektől tudjátok majd megvásárolni, akik már nagyon izgatottan készülnek a vásározásra! A Pindur Piac rövidített nyitva tartással: reggel 9 órától délután 1-ig várja az érdeklődőket a Fény utcai piac emeleti teraszán.

315983370_464333295832612_8553897075583379349_n.jpg

A Zöld Pici Piac a Fény utcai piacon, a Mammut bevásárlóközpont közvetlen szomszédságában vár titeket 2023. április 23. -án vasárnap 9-től 17-ig. A rendezvény mint mindig, most is maximálisan bababarát, és ingyenesen látogatható. További információkat ITT, ITT és ITT találhattok!

zold-pici-piac-2023-aprilis-23.jpeg

Illusztrációk forrása: Pici Piac

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1118104260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása