Színes Ötletek

a kézügyes blog

Színes Ötletek Best of 2022, 1. helyezett – Dióhéjban, gomba alatt

325159971_744950877050536_8248050597877994424_n.jpg

Úgy látszik, ebben az évben a természetes alapanyagok aratták a legnagyobb sikert, hiszen a falevelek és a gesztenye után ismét ebben a kategóriában érkezett be egy versenyző, ráadásul egyenesen a dobogó tetejére. Best of 2022 sorozatunk első helyezettje ugyanis egy olyan cikk lett, ahol a kertben szedett dióhéj szolgált alapanyagként, amiből aztán gombákat és mindenféle állatfigurákat készítettünk. De hogyan inspirál további kézügyeskedésre egy klasszikus mesekönyv? A folytatásból ez is kiderül.

Dióból szerencsére nincs hiány mifelénk, hiszen egy szép, terebélyes fa áll a ház előtt, az ősz érkeztével pedig rendszeres programmá válik az épp lehulló termés begyűjtése. Ezután jöhet a „fonózás”, hiszen a héjas dió feltörése több estére elegendő programot jelent, meg persze másnap némi izomlázat a kézfejben.

Idén úgy gondoltam, kipróbálhatnánk egy gyerekszobai kiegészítőt nagyrészt természetes anyagokból. Miután láttam pár témába vágó képet, eszembe jutott, mi lenne, ha az ott használt alapanyagok - gyurma, kagylóhéj – helyett valami olyasmit használnánk, ami amúgy is kéznél van?

Először a gombacsalád készült el, ami után már szinte maguktól születtek a további figurák. Mostanában sokat forgatjuk ugyanis Vlagyimir Szutyejev eredetileg 1955-ben megjelent, mára már klasszikussá vált „Vidám mesék” kötetét, melynek „A gomba alatt” című fejezetében az erdei állatkák ide bújnak az eső és a rájuk vadászó róka alól. Kislányunk nagy kedvence ez a történet, így nem volt nehéz továbbfejlesztenünk az eredeti elképzelést, és most már bármikor el is játszhatjuk közösen a mesét. Illetve most pár napig nem, mivel valakinek kedve támadt ahhoz, hogy gombát szedjen a gyerekszobában, így pettyes kalapú barátaink most a ragasztópisztoly képében érkező felmentő seregre várnak, hogy ismét talpra állhassanak, de ez a lényegen mit sem változtat.

Ezek a bejegyzések eredetileg a Színes Ötletek közösségi oldalain jelentek meg, de most ti is végigkövethetitek a dióhéjból készült állatsereglet megszületését, amit végül a Wooden Tale jóvoltából karácsonykor megérkező, fából készült róka tett teljessé.

A gombacsalád

Gombás őszi dekorációnk egyik alapanyaga dióhéj, akárcsak a néhány napja készített apró állatfiguráinké.

324620032_884087509392932_479486343150673724_n.jpg

A színezéshez most is akrilfestéket és Kreul Nature ökofestéket használtunk, de a tempera is tökéletesen befogja. A tönköket szőlővenyigéből vágtuk, amit bármilyen vékony bottal helyettesíthettek.

Száradás után ragasztópisztollyal rögzítettük egymáshoz az elemeket, végül a kertben gyűjtött termésekkel, mohával, bogyókkal díszítettük.

Már azóta szeretnénk hasonlót, mióta láttunk egy kagylóból készített, hasonló dekorációt, de a dióhéjas projektünk adta meg az ihletet. A sornak még nincs vége, hamarosan jövünk a következő fejezettel. 

A katica, a süni és az egérke

311863389_663250035168510_4895021618539072319_n.jpg

A mai kézügyeskedésünk főszereplője a dióhéj, ami a gesztenyéhez hasonlóan egy nagyon sokoldalúan használható kreatív alapanyag. 

Együtt a csapat

325159575_3003433989961444_1861649392602171786_n.jpg

A dióhéjfestés lázában sorra készültek az állatok, és most már annyi összegyűlt, hogy több mesét is el tudunk velük játszani. Hamarosan érkezünk a további szereplőkkel! Kitaláljátok addig, melyik mese hősei gyűltek össze a képen?

Ez volt tehát a tavalyi évet lezáró Best of 2022 sorozat. Mindenkinek köszönjük, hogy aki tavaly olvasta, kedvelte, véleményezte a bejegyzéseinket! Ahogy láthatjátok, az elmúlt csendesebb napok után már érkeznek az új cikkek is az oldalra, tartsatok velünk idén is, nem fogjátok megbánni!

További tartalmak a Színes Ötletek Facebookján és Instagramján!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5818025486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása