Színes Ötletek

a kézügyes blog

Nemezelt figurák a Halloween-dekorok között!

0_159.jpg

Mi más is lehetne október közepén a Rayher Hobby Klub legújabb részének témája, ha nem saját kezűleg, egyszerűen elkészíthető halloweeni dekorációk!? Tudjuk, hogy megosztó ünnep, sokan nem is tartanak semmilyen ilyenkor jellemző programot, mégis, az őszi díszek világába immár vitathatatlanul beszivárogtak a tökök, szellemek, denevérek, boszorkányok és más sejtelmes, félelmetes alakok. Mi a mókás és kreatív oldaláról szeretjük megközelíteni a dolgokat, ezért a napokban láthattatok már nálunk jó pár dekorációt, amit kisebb-nagyobb gyerekek segítségével, különféle eszközökkel és technikákkal magatok készíthettek el. Ezúttal pedig olyan változatokat mutatunk, amiknek az alapanyaga pihe-puha gyapjú, ami talán némiképp rendhagyó a Halloween-dekorációk között. Egyúttal megismerhettek egy olyan speciális adalékanyagot is a Rayher Hobby termékpalettájáról, ami nagyon jól jöhet akkor, ha úgy gondoljátok, számotokra a hagyományos nemezelés több időt vesz igénybe, mint amit kényelmesen rá tudtok szánni - ami azért a legelső próbálkozások esetén többekkel előfordul. Úgy gondoltuk, mindenképp érdekes lehet, pláne, hogy egy természetes összetevőkből álló folyadékról van szó, ezért ki is próbáltuk. Olvassatok tovább!

9_133.jpg

Hungarocellgolyóra nemezelt denevér

Elsőként a tűnemezelés eszközeit készítettük elő Maxipotzac testalkatát idéző, jópofa denevérünkhöz.

Első lépésként a denevérszárnyakat rajzoltuk meg egy papírra, amit sablonként alapul vehetünk minden darabnál. Használhatjátok akár a miénket is a kijelzőn átrajzolva - innen letölthető -, de az fontos, hogy denevéreink 5 centiméter átmérőjű golyóalapra készültek, tehát ha más mérettel dolgoztok, arányosan változtassátok meg a szárnyak méretét! Egy szikével óvatosan bevágtuk a golyó közepét egészen addig, hogy a szárnyakat teljes magasságukban bele tudjuk csúsztatni a résbe. Vigyázzatok, nehogy túlszaladjon a kés és teljesen kettényíljon a golyó, mert azt már nem biztos, hogy a nemez össze tudja tartani. 

A gyapjút kis darabokban, fokozatosan adagolva fektettük a hungarocellre, és a nemezelőeszközzel apránként, rétegenként haladva alaposan végigszurkáltuk. Vigyázzatok az ujjaitokra! A golyót mindig a másik oldalán fogjátok, mint amelyiken a tűvel dolgoztok, ugyanis a nemezelőtűvel okozott sérülés nagyon fájdalmas - mi korábban kipróbáltuk, ti ne tegyétek! Időben számolva nehéz megmondani, mikor lesz készen egy darab, de látni fogjátok: amikor teljesen egyenletesen fedi a gyapjú a felületet, akkor abbahagyhatjátok! A repedést, amiben a szárnyakat rögzítettük, szépen benemezelhetjük ezzel a módszerrel, egyáltalán nem látszik majd,

Utolsó lépésként egy-egy pici fehér, majd fekete gyapjúgombócot nemezeltünk az alapra a denevér szemeihez. Ha eddig több tűvel rendelkező nemezelőeszközt használtunk, ehhez a művelethez vegyük ki őket, és csak egy tűt hagyjunk benne, mert az apró formákat így pontosabban tudjuk kialakítani!

7_185.jpg

8_161.jpg

Ne maradjatok le a kedvezményről!

Rayher Hobby Klub SZÍNES TÍZES akciója minden termékre, így a nemezelés kellékeire is érvényes! A Színes Ötletek olvasóiként 10% kedvezménnyel vásárolhattok a Rayher Hobby webáruházában, csak használjátok a RAYHERSZ10 kuponkódot!

2_20240319_213529_0001_1_1.png

Szellemes gyapjúfigurák egyszerűen és gyorsan

Úgy sejtjük, a bevezetőben említett nemezelőfolyadék későbbi kísérletezéseink során is szerepet kap még, de mivel frissen érkezett, muszáj volt kipróbálnunk már most, a halloweeni készülődés során. Ugyan a legtöbb rémisztő figura elkészítéséhez inkább a tűnemezelés passzol, pláne, ha kezdőként vág bele az ember, mégis találtunk egy formát, ami illik ebbe a kísérteties társaságba, és amit a hagyományos, tehát vizes-szappanos nemezelés gyakorlásával szerzett kevéske tapasztalatunkkal el is mertünk kezdeni. Ez nem más, mint egy szellemalak, amit korábban készített nemezvirágunk ihletett, de ha szeretnétek két réteggel dolgozni, azt a módszert is kipróbálhatjátok, amivel fenyőfáink készültek. Bármelyiket választjátok, akár ovis korú gyerekekkel is bátran nekiláthattok, a sikerélmény garantált!

20241016_210424_1.jpg

Az elkészítés menetét tekintve a különbség, hogy ezúttal fehér gyapjúval dolgoztunk és szappan helyett a Rayher saját márkás termékét, a Mega-Filzer nevű nemezelőfolyadékot használtuk, hogy segítse a finom gyapjúszálak összegabalyodását.

Amire szükségünk volt:

Tudtátok? A folyadék egyik különleges tulajdonsága, hogy hideg és meleg vízzel is alkalmazható, tehát a hőmérsékletet kedvünk vagy az aktuális évszak szerint választhatjuk meg. A Mega-Filzer egy bőrgyógyászatilag tesztelt, 100%-ban természetes termék, ami panthenollal ápolja kezeinket munka közben. Rendkívül hatékony, hiszen 1:100 arányban kell vízzel kevernünk, tehát az 50 milliliteres kiszerelésből 5 liter nemezelő folyadékot  készíthetünk, ráadásul a gyapjú nemezelése tízszer gyorsabb! Akárcsak a hagyományos eljárás esetében, a munkadarabot enyhe dörzsöléssel, gyúrással hozzuk létre, és alakítjuk ki a formáját.

Vékonyan egymásra rétegzett gyapjút terítettünk ki háromszög - vagy ha jobban tetszik, kör - alakban egy törölközőre helyezett buborékos fóliára - annak is a bubis felére. Még szárazon megpaskoltuk kicsit kézzel, tömörítettük, eligazgattuk a széleket, és finoman lespricceltük az előzőleg vízzel már bekevert nemezelő folyadékkal. Ezután a fólia másik felét ráhajtva, vizes-csúszós kézzel alaposan összedolgoztuk. 

Tipp! Mivel közel sem volt szükségünk ekkora mennyiségre, egy nagyon praktikus eszköztárral oldottuk meg a kimérést: a vizet 1 dl-es mérőkanállal, a folyadékot pedig különféle szuszpenziók adagolására alkalmas fecskendővel, ami nálunk mindig akad a fiókban vagy a kislányunk orvosi táskájában.

Más esetben azzal tudtok számolni, hogy egy mokkáskanál körülbelül 2 ml (tehát 2 dl vízhez való mennyiség), ha pedig közvetlenül a flakonból adagoljátok milliliterenként körülbelül 15 cseppel kalkulálhattok, ráadásul semmi nem történik, ha ezúttal nem mértek tökéletes pontossággal.

nemez_0.jpg

Ha már valamennyire összeállt, fólia nélkül is gyúrhatjuk, dörzsölhetjük, mindössze néhány perc alatt készen is leszünk ezzel a fázissal. Szépen összeállt nemezünket az ujjunkon formáztuk meg, amivel egyúttal a felesleges vizet is kiszorítottuk belőle. Mivel a nemezelőfolyadékot nem szükséges kimosni, ezek után egyszerűen hagytuk megszáradni a vidám szellemfigurákat. 

Akinek van kedve, tűnemezeléssel szemet és szájat is készíthet nekik!

1000x750_sablon_20241016_203404_0000.png

Ha tetszett a bejegyzés, követhettek minket PinterestenTikTokon,

Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7818707914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása