Alig vártuk már, hogy végre elbúcsúztassuk a borús, hideg napokat és élvezhessük az első tavaszi napsugarakat - amik nálunk most meglepően melegek is. Az elmúlt hétvégén napközben szabadban töltött idővel, késő délután pedig egy kis kézműveskedéssel köszöntöttük a megújulás évszakát: az őszi és a téli után elkészítettük tavasztündérünket is, aki a természet ébredését jelképezi és frissességet, virágillatot hoz otthonunkba, akár az évszakasztalunkra, akár a dekorációnk kiegészítésére szánjuk. A Rayher Hobby Klub soron következő fejezeteként a folytatásban megmutatjuk, hogyan készíthetitek el ezt a bájos figurát tűnemezeléssel, tartsatok velünk!
Amire szükségetek lesz:
- extra finom gyapjú tavaszi színárnyalatokban
- zseníliadrót
- nemezelőeszköz vagy legalább egy nemezelőtű
- nemezelő alátét
Bár nagyon praktikus kellék a kifejezetten tűnemezeléshez javasolt alátétek bármelyike, egészen sokáig mi is egy hétköznapi csomagolóanyagként fellelhető hungarocelldarabot használtunk erre a célra. Ha úgy látjuk, nemcsak egyszer próbáltuk ki a technikát, hanem rendszeresen elővesszük majd a a tűt és gyapjút, érdemes viszont beszerezni egy alátétet is, mert sokkal kényelmesebben dolgozhatunk vele, nem használódik el egy-két munkadarab elkészítése után, és az sem mindegy, hogy nem kell többé apró polisztiroldarabkákat szedegetnünk a finom gyapjúszálak közül.
A kékekkel más terveink vannak, a zöldek és a sárga mellé pedig csíptünk egy keveset halvány krémszínű gyapjúnkból, amiből tündérünk fejét, törzsét és kezeit formáztuk meg.
Az öltöztetés során ezúttal mindhárom színt használtuk, alulra került a sötétzöld, majd eggyel vékonyabb rétegben a világos, végül csak egy leheletnyi sárga. A színek variálásával könnyen saját ízlésetekre szabhatjátok tündéretek ruhatárát, hiszen a tavasz sok-sok friss, élénk, vidám és virágos színt hoz az életünkbe. Mit szólnátok például a jácint, az orgona vagy a mályva, esetleg a napsütötte nárcisz és a kikerics színeihez?
A Színes Ötletek olvasóiként 10% kedvezménnyel vásárolhattok meg bármilyen eszközt és alapanyagot a Rayher Hobby webáruházában, így akár a nemezelés kellékeire is érvényesíthetitek a RAYHERSZ10 kuponkódot! KATTINTSATOK IDE és válogassatok a teljes gyapjúkínálatból vagy a nemezelő eszközök között!
Utolsó lépésként a szárnyakat és a hajat nemezeltük a már kész tündérfigurára - utóbbit be is fontuk, amihez csak arra kell figyelnünk, hogy ne gubancolódjanak össze idejekorán a szálak!
Részletes leírást ezúttal nem készítettünk, hiszen minden tekintetben ugyanúgy jártunk el, mint korábban.
A lépésről lépésre útmutatót az ősztündérhez készített cikkben találjátok meg, KATTINTSATOK IDE!
A téltündér születésének lépéseit pedig IDE KATTINTVA találjátok meg!
A Rayher Hobby Klub előző fejezetében Raysin-öntvények készítésével foglalkoztunk: sok minden más mellett igazán cuki nyuszis dekorációt is készíthettek ebből a sokoldalú alapanyagból. KLIKK IDE, ha szeretnétek többet tudni róla!
Ha tetszett a bejegyzés, követhettek minket Pinteresten, TikTokon,
Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.