Nem állítjuk, hogy hasonló satupadra minden háznál feltétlenül szükség van. Valószínűleg mi sem ruháztunk volna egy ilyen monstrum beszerzésébe, ha történetesen nem kerül hozzánk nagyapai örökségként. Mókásan is hangzik, amikor érzelmi vonatkozást emlegetünk fel egy mozdíthatatlanul nehéz, csupa rozsda munkaasztal kapcsán, mégis ez volt az egyik tényező, ami miatt nem száműztük a vastelepre. A másik, hogy egy hasonló darab mindenkinek hasznos lehet, aki gyakran tölti az idejét barkácsolással, pláne, ha az még a régi idők "gyermeke", így nem esik szét, ha az ember kicsit erősebben suhint oda a kalapáccsal. Mi a magunk részéről szívesen használjuk akkor is, ha épp nincs szükség a satura, mivel jól igénybe vehető felületet és megingathatatlan talapzatot biztosít mindenféle kisebb és nagyobb feladat elvégzéséhez. Sokszor a lehajtható tetőn folyik munka, míg az asztal a szerszámoknak biztosít kézre eső helyet. Már csak egy hiba van a képletben: ha nem takarnánk kellőképpen a munkafelületet, minden vöröslene a rozsdától, ami a kényesebb munkadaraboknál különösebben nem cél. Ezért úgy gondoltuk, megéri újjávarázsolnunk, már csak a kényelmesebb használat okán is. Beszámolónkat most nem szakmai segítség gyanánt osztjuk meg veletek, inkább inspirációként, hátha ti is meglátjátok a menthetőt egy-egy reménytelennek tűnő régi tárgyatokban.

A rozsda lesben áll

A felújítás ebben az esetben nem esztétikai szempontok mentén vált szükségessé, hanem mert a mindent ellepő rozsda teljesen megakadályozta a viszonylag tiszta munkavégzést. Persze fúrás-faragásnál nem szempont a patika, de azért az igen, hogy ne boruljon minden vörösbe, ami megfordul a kezünk alatt. Ez ellen eddig különféle tartós és ideiglenes takarásokkal védekeztünk, mert a szögvas lábazat nehezen hozzáférhető, és a tető nagy méretű felületei sem csábítottak igazán a felújításra. Azóta viszont többször is dolgoztunk Hammerite festékkel, aminek igazán vonzó tulajdonsága, hogy közvetlenül a rozsdára felvihető, így aztán mégis nekiláttunk. A drótfonatos retró székünk felújításakor megálmodott dizájn fekete festék melletti főszereplője a sötét dió lazúr -  ez utóbbi most is nagy kedvencünk, annak ellenére, hogy a trendek inkább a világos fafelületek irányába mutatnak. Ráadásul mindkettőből maradt is alapanyag korábbi felújítások után. 

Hogy miért olyan praktikus ez a festék?   

A Hammerite speciális összetételének köszönhetően megakadályozza a már meglévő, jól tapadó rozsda elterjedését, korróziógátló pigmentjei pedig különlegesen tartós védelmet biztosítanak a festett felületnek. A legtöbb fémfestéktől eltérően használatakor nincs szükség alapozóra, elég csupán két vastag rétegben felhordani. A festendő felületet nem szükséges fémtisztára csiszolni, elég csak a pergő rozsdát és a régi, pattogzó festéket eltávolítani. A bevonat sima és fényes felületet ad, munka közben pedig nem csöpög. A száradási idő rövid, és kevesebb rétegben szükséges felhordani, mint egy átlagos zománcfestéket, így a felület nagyságától függően akár egy nap alatt kész a festés. A doboz első felnyitást követően a festék még nagyjából két évig használható, ami lényeges szempont, ha számotokra is fontos, hogy a lehető legkevesebb hasznos holmi kerüljön a kukába. Ennek érdekében a maradék festéket jól lezárt csomagolásban, száraz és jól szellőző helyen, fagytól és közvetlen napsütéstől védve érdemes tárolni.

Paint It Black

A csiszolást a vason drótkefével, a fán csiszológéppel végeztük, innentől kezdve a munka a megszokott módon, azaz nagyon gyorsan ment.  A felületet lemostuk, leöblítettük, és hagytuk megszáradni, ezután jöhettek a festékrétegek. Amíg a Hammerite első rétege száradt, a deszkákra felvittünk egy réteget a Sadolin Extreme dió színű tartós lazúrjából, majd még aznap délután be is fejeztük a második réteg fémfestékkel. Mivel ez mégiscsak egy munkaasztal, nem törekedtünk tökéletességre, hiszen ahogy a bevezetőben már volt szó róla, nem az esztétikai szempontok uralták a projektet., a praktikum viszont annál fontosabb szerepet játszott. Magát a satut végül nem festettük, mert erős igénybevétele miatt ezt nem tartottuk indokoltnak, de az összes többi rész szép sima, élénk színű, könnyen tisztán tartható, és persze rozsdamentes lett.

A fedő belső felülete megihlette csapatunk képzőművész ambíciókkal rendelkező tagját is, és különféle maradék festékekből egy festményt álmodott erre a nem hétköznapi "vászonra", ami csak használat közben, felhajtott állapotban válik láthatóvá. Ilyen satupad biztosan nem akad minden műhelyben!

Ha elkészült a remekmű, jövünk a képekkel! Tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy arról se maradjatok le!