Színes Ötletek

a kézügyes blog

Heti inspiráció - 2022. május 9.

herman_otto_2.jpg

Ezen a héten, május 10-én tartjuk a Föld napjának testvérünnepét, a Madarak és fák napját, aminek szintén az a célja, hogy felhívja a figyelmet a természet és az élővilág védelmének fontosságára. Az idén 120 éves kezdeményezés Chernel István ornitológus nevéhez fűződik, aki, miután 1902. május 19-én az európai államok Párizsban egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében, már abban az évben megszervezte az első Madarak és fák napját Magyarországon. Chernel 1887-ben Erdélyben ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor természettudóssal, akit a madarak atyjaként is emlegetünk. Heti inspirációnkban ezért az ő szavait idézzük. (Illusztráció forrása: wikipedia)

Számotokra is fontos a környezetvédelem? Ne feledjétek, hogy 2022. május 22-ig várjuk jelentkezéseteket a Föld napja alkalmából indított rajzpályázatunkraMesélhettek képi formában arról, hogyan vigyáztok természeti értékeinkre, mit tesztek bolygónk védelme érdekében, és szeretettel fogadunk olyan alkotásokat is, amiket a Madarak és fák napja ihletett! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2417827147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása