Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egymást támogató, bolygóbarát szemléletű vállakozások egy helyen

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_7.jpg

Két hazai vállalkozás bebizonyította, hogy rivalizálás helyett sokkal célravezetőbb egymást támogatni és segíteni. Katona Eszter, a babyberry alapítója és a Cápák Között című műsorból is ismert Nyári Fruzsina összefogtak és közös üzletet nyitottak Újlipótvárosban. A showroom március 1.-jén nyitott, de ez még csak az első lépés: céljuk a helyi kisgyerekes családok aktivizálása fenntartható programjaikon keresztül.  

Katona Eszter neve több olvasónk számára is ismerős lehet programajánlóinkból, hiszen amellett, hogy ő a babyberry márka megálmodója, a Pici Piac baba-mama vásárok házigazdája is, melynek rendezvényeiről rendszeresen hírt adunk. A babyberry márka nemrég nálunk is megünnepelte születésnapját, játszhattatok, nyerhettetek, és megismerhettetek sokféle terméket a nagyon széles repertoárból. Az elsősorban webshopon keresztül értékesítő vállalkozás gyerekszobákba szánt dekorációit és kiegészítőit egy lakás showroomban ismerhettétek meg személyesen.

Fruzsina évek óta aktív figyelemmel és kölcsönös tisztelettel kísérte Eszter vállalkozásának alakulását, hiszen ugyanazt a célcsoportot szólítják meg termékeikkel, szolgáltatásaikkal: mégpedig a kisgyerekes szülőket. Amikor átköltöztette a dinamikusan növekedő Flora MiniWash-t Pannónia utcai üzletéből a szomszédos utcába, arra gondolt, szívesen megosztaná Eszterrel az így felszabadult üzletrészt a Flora ReBaby Store mellett. Eszter pedig azonnal érezte, hogy egymást támogatva új lendületet kaphatnak vállalkozásaik, és még több lehetőség nyílik meg mindkettőjük előtt. Így aztán hamar csomagolni kezdett, a követők pedig az Instagramon betekintést kaphattak az eleinte még titokzatos átköltözés részleteibe. Jelenleg a helyiség utcafronti részében a babyberry egyedi, stílusos és egymással harmonizáló dekorációi sorakoznak, az üzlet másik felében pedig a ReBaby Store gondosan átvizsgált és kitisztított, használt babakocsijai várják a szülőket.

bf03.jpg

Mivel mindkét vállalkozás számára nagyon fontos a fenntartható és környezettudatos értékrend, valamint az aktív közösség kialakítása, Fruzsinak és Eszternek rengeteg ötlete van még, amiket az együttműködésük keretében szeretnének megvalósítani. Hamarosan közös piknikre várnak mindenkit az egyik közeli parkba, de terveik között szerepel a helyi gyerekbarát vállalkozások összefogása is.

bf09.jpg

A babyberry márka 2015 januárjában indult útjára – hosszú, 9 hónapos tervezés és előkészítés után. Ekkor még csak saját tervezésű és készítésű termékek voltak elérhetők, de a kínálat hamarosan tovább bővült és mostanra már több hazai tervező és néhány világmárka, hazánkban kizárólag a babyberry-nél megtalálható termékek is megjelentek. Az elmúlt évek alatt a babyberry bababolt a kisgyermekeknek készülő egyedi dizájntermékek, berendezési tárgyak és kiegészítők piacának egyik legkülönlegesebb magyarországi szereplőjévé vált. 

 "Az otthon a gyerekek számára egyet jelent a stabilitással, a biztonsággal. Ez az a hely, ahol kiismerik magukat, ahol a megszokott játékok, bútorok és kedvenc kiegészítőik várják őket. Ennek megteremtése pedig kizárólag rajtunk múlik. Az életterünk befolyásolja a közérzetünket, én pedig hiszek abban, hogy egy letisztult, harmonikus otthonban kellemesebben érzik magukat a gyerekek, mint egy túlzsúfolt, tárgyakkal teletömött, vibráló lakásban, ahol talán nehezebb kikapcsolni, megpihenni. Ezért javaslom mindenkinek, inkább kevesebb tárggyal vegyük körül magunkat, azokat ellenben válasszuk ki gondosan: legyenek jó minőségű, hosszútávon használható darabok, amelyek harmóniában állnak egymással, hogy az otthonunk a szeretet és melegség mellett nyugalmat is sugározzon."

- vallja Katona Eszter, a babyberry megalapítója, aki az üzlet és a termékkínálat gondos kialakításakor is ezeket az elveket tartja mindig szem előtt.

Nyári Fruzsina kétgyermekes anyuka és több családi márka alapítója. Ő így mesélt a kezdetekről. 

“Gyermekeim születése után bennem is feléledt az ösztön, hogy mindent megadjak nekik és biztonságban tudjam őket, mindezt azonban pénztárcakímélő és bolygóbarát módon szerettem volna megvalósítani. 2014-ben indítottam el vállalkozásaimat, amik mind a gyermekes családok támogatására jöttek létre. Vállalkozásaim során is a bolygóbarát szemléletet követem, ez áll minden márkám mögött.”

Fruzsi vállalkozásai közé tartozik a Babagúz, a prémium babakocsik- és a családi utazásokat megkönnyítő eszközök kölcsönzője és a Flora MiniWash, ami mózesek, autósülések, babakocsik és azok kiegészítőinek rendszeres tisztításával és ápolásával ad hosszú életet azoknak, hogy minél több családot kiszolgálhassanak. Mivel több ezer babakocsi fordult már meg a kezeik között, nagy tapasztalattal rendelkeznek, számtalan típust és márkát ismernek. A Flora Miniwash-ból született meg a Flora Rebaby Store, a minőségi babakellékek környezetbarát piactere. Ezen a platformon keresztül a prémium minőségű, ellenőrzött, ragyogóan tiszta termékek könnyen és biztonságosan gazdát cserélhetnek.

A Pannónia utcai közös showroomban a babyberry és a Flora Rebaby Store termékei személyesen is megtekinthetőek és megvásárolhatóak nyitvatartási időben, sőt, a nyitás örömére szuper akciókkal is készültek! További információkat is találtok a márkák közösségi oldalain, ITT és ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr217772106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása