Színes Ötletek

a kézügyes blog

Dizájnváltás műgyantával - Régi tálcánk újra használatban

0_71.jpg

Ha figyelitek közösségi felületeinket, biztosan nem ér titeket meglepetésként, hogy ismét előkerül egy időtálló, sokoldalú, elképesztő kreatív lehetőségeket rejtő alapanyag. A műgyanta számos előnyös tulajdonságának köszönhetően rendkívül népszerű manapság mind az ipari- , mind a hobbicélú felhasználás területén, sőt, utóbbi már egyfajta művészeti irányzattá nőtte ki magát, ha azokra a bútorokra és más lakberendezési cikkekre gondolunk, melyek műalkotásként is megállják a helyüket. Miközben inspirációkat kerestünk, rengeteg szebbnél szebb alkotást fellelve ebben a témában, egy nagyobb projekt ötlete is felmerült bennünk, ennek előkészítéseként vágtunk bele egy régi tálcánk megújításába. Senki nem emlékszik már, honnan került a szekrénybe, de nem szívesen vettük elő céges stockfotókat idéző, igazából semmihez sem passzoló mintája miatt. Mivel ilyen tárgy - ha nem is épp tálca - vélhetően sokatoknál akad, megosztjuk veletek újabb kacatmentésünk történetét. Ha megtetszik, talán ti is megláthattok egy újabb lehetőséget valamiben, mielőtt kidobnátok, vagy a szekrény mélyére száműznétek.

2_9.JPG

Kicsit snassz tálcánk új külsejéhez a konyha falára függesztett képeink jelentették az inspirációt, persze jó pár korábban látott, műgyantás technikákhoz kapcsolódó fotó és videó mellett.

1_2_4.jpg
Projektünk kísérletképpen is felfogható, ugyanis szerettünk volna néhány olyan kérdésre választ kapni, melyek a már említett nagyobb szabású terv kapcsán merültek fel, hogy egy-egy pici tévedés ne okozzon nagyobb csalódást, vagy ne fogja ki a szelet lelkesedésünk vitorlájából, ha a képszerű fogalmazást jobban szeretitek! Így többek között most kiderült, hogy ez az anyag (Lauriz'Art Resin Slow) szinte buborékmentesen köt nagyobb felületen is, és valóban támaszkodhatunk a gyártói utasításokra, legyen szó akár a keverési arányokról, akár a száradási időről. Igaz, a javasolt rétegvastagság ennél a változatnál nagyobb (2,5 - 5 centiméter), mint amivel mi dolgozunk, de ez semmilyen problémát nem jelentett. Mindazonáltal javasoljuk, hogy apró tárgyak, ékszerek készítéséhez használjátok a kifejezetten ilyen darabokhoz fejlesztett Quick-et.

Nagyon kíváncsiak voltunk arra is, hogy a kiválasztott transzparens színezők, az arany füstfólia, illetve a metál effekt por milyen árnyalatúak a valóságban, hogyan keverednek, jól mutatnak-e fehérre alapozott felületen? Az első lépés ugyanis az volt, hogy akrilfestékkel lefújtuk a tálcát, majd megvártuk, amíg megszárad. Voltaképpen ezt hamarabb is megtehettük volna, mert már így is jobban tetszett, mint eredeti állapotában, de ez persze csak az első lépés volt.

3_150.jpg
Az epoxigyanta öntésével kapcsolatban készítettünk egy minden részletre kiterjedő bejegyzést "Öntsd formába emlékeidet! - Gyakorlati tippek műgyantázáshoz" címmel, amiből megtudhatjátok, milyen előkészületeket érdemes elvégezni műgyantázás előtt, mire figyeljetek oda munka közben a tökéletes végeredmény érdekében. Ahelyett tehát, hogy magunkat ismételnénk, ezúttal egy videóban foglaltuk össze kis tálcánk történetét. 

A tapasztalatokat összevetve azt mondhatjuk, nagyon könnyű a munka ezzel az anyaggal. Jól keveredik, nem ragad, nem tapad. Ez a tulajdonsága az eszközök tisztítása miatt sem elhanyagolható szempont, de jól jön akkor is, ha összekenjük a kezünket, amire elfelejtettük visszahúzni a gumikesztyűt - kommentben tippelhettek, hányszor fordult ez eddig elő velünk gyantaöntés során! Egyébként a szerszámok és a munkafelület tisztítására a gyártó egy praktikus sprayt is ajánl, amit a még nem teljesen megkötött gyanta eltávolítására használhattok.

A buborékok tekintetében szinte semmi dolgunk nem akadt, ha mégis felbukkanna néhány, azokkal a korábbi cikkünkben említett öngyújtós vagy hajszárítós módszerrel elbánhatunk. Utóbbival persze csak óvatosan, használatával ugyanis kevésbé intenzív, de hasonlóan hullámzó felületet érhetünk el, mint hőlégfúvóval, ami bosszantó is lehet, ha nem a terv része. Mi éppen ezt szerettük volna tesztelni, és bár egy tálcányi felületen az eredmény teljesen megfelelt az elvárásainknak, a későbbiekhez biztosan csatasorba állítjuk majd erősebb testvérét is. Színeket illetően a transzparens színezők még telítettebb árnyalatokat adnak, mint gondoltuk, ezért a kék meg is szaladt egy picit - a terv szerint a türkiz-arany-fehér kombináció picit nagyobb hangsúlyt kapott volna, de azért így sem lett rossz, sőt! Ha ti is kipróbáljátok, óvatosan, szó szerint cseppenként adagoljátok, és azt se felejtsétek el, hogy a színek egymással keverhetők.

5_133.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, és ihletet merítettetek belőle, küldjétek el nekünk munkátok eredményét a szinesotletek.blog.hu@gmail.com e-mail címre, hogy bemutathassuk egy közös galériában!

Hamarosan jelentkezünk újabb műgyantás kalandunkkal; legközelebb kifejezetten a kezdők kedvében járunk majd! Kövessetek minket  itt, Facebookon, és Instagramon, hogy arról se maradjatok le!

A Hobbyművész - Magyar Művészellátó Bolttal közösen szervezett nyereményjátékunkban epoxi gyanta készletet nyerhettek, kattintsatok a képre a részletekért!

nyeremenyjatek_4.jpg

 A "Lauriz'Art" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

- A jelentkezés beküldési határideje: 2022. február 23. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

- Az eredményhirdetés időpontja: 2022. február 24. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

- A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

- A játékban nem vehetnek részt az Art Export 2020. Kft. és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

- A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

- A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

- A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr7017527524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása