Amint elkezdett peregni a fákról ez a fényes, aranybarna termés, első dolgunk volt szedni belőle egy kosárkával. A vadgesztenye ugyan nem ehető, mégis úgy a gyerekek, mint a felnőttek kedvence, hiszen nagyszerű alapanyagként szolgál a játékoktól kezdve a kézzel készült dekorációkig sok mindenhez, még a házi mosógélhez is, a belőle készült tintúráknak pedig gyógyító hatást tulajdonítanak. Mi most egy mókás madarat készítettünk belőle, a folytatásban megmutatjuk, milyen egyszerűen!
A vadgesztenye titkos élete a mosógépben című cikkünkből azt is megtudhatjátok, hogyan használhatjátok mosószerként ezt a természetes alapanyagot, amiről legtöbbünknek elsősorban biztosan a mókás állatfigurák jutnak az eszébe. Ezek közül választottunk most egyet, amit itthon fellelhető alapanyagokból készítettünk el, és amihez az ötletet a gyereknapi ötletbörzénk hulladékmentő madara adta.
Bár rendkívül sok jó hatása van a vadgesztenyének, nyersen nem ajánlott a fogyasztása, ugyanis a benne lévő vegyületek mérgező hatásúak. A vadgesztenye kivonatú készítményeket épp ezért mindig keverik más anyagokkal, hogy felhasználása biztonságos legyen. Az egyik leghasznosabb vegyület, melyet a vadgesztenye terméséből állítanak elő az eszicin, melyet más növények hatóanyagaival kombinálnak, így gyógyíthatóak vele olyan betegségek, mint visszérgyulladás, lábszárfekély, és mozgásszervi betegségek kezelésére is használják. Forrás: hellovidek.hu
Hústűvel könnyen átszúrható a gesztenye, de ezután mi még szöggel is átfúrtuk, hogy a vastag zsinórt át tudjuk fűzni a lyukakon. Filcből szabott csőrét és a tollakat ragasztópisztollyal rögzítettük, majd akrilfestékkel és filctollal szemet rajzoltunk neki. Ezután nem maradt más hátra, mint a fejénél és a testénél lévő zsinórcsomókat damillal egy egyenes botocskára kötöztük. Tétova lépéseivel és vicces fejforgatásával hamar a gyerekek kedvence lesz, azt garantáljuk!
Ha tetszett a bejegyzés, követhettek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.