Színes Ötletek

a kézügyes blog

Ragyogó Égbolt a Merész Kezdet után - Felszabadultságot és életerőt szimbolizál a 2022-es év színe

szo_keret_01_blog_cimlapkep_10.jpg
Nem tudom, hányan tudjátok, de a harcművészetekben használatos, a hagyomány szerint Jigorō Kanōtól, a judo megalapítójától, illetve mai formájában Mikonosuke Kaiwashitól eredeztethető övrendszernek szimbolikus jelentése van. A rendszer szélesebb körű bevezetésekor, a harmincas évek második felében ugyanazt az övet festették más színűre, így lett egyre sötétebb a szín. A kezdők által hordott fehér öv például az ártatlanságot, az érintetlen szellemet szimbolizálja, az utána következő citromsárga a nap fényét, a tanítvány számára felvirradó új napot, és így tovább, a lenyugvó nap narancsárgájától a sarjadó növényeket jelképező zöldön, a távlatokat nyitó égbolt kékjén, a föld állandóságára utaló barnán át az összes színt magában foglaló feketéig. Lehet, hogy kissé hajánál fogva előrángatott párhuzam, de szerintem érdekes analógia, ha felmerül bennünk a kérdés, miért fontos egy festékek gyártásával foglalkozó cég számára, hogy szeptemberben - idén már tizenkilencedik alkalommal - közzétegye az év színét.

Akik legutóbb olvasták ezzel kapcsolotos élménybeszámolókat, már biztosan tudják, hogy az AkzoNobel Globális Esztétikai Központja minden évben összehív egy, a design legkülönbözőbb területeiről érkező nemzetközi szakértőkből és trendfigyelőkből álló csapatot. Ők együtt vitatják meg, melyek lesznek a következő év fő globális társadalmi és dizájntrendjei, amelyek a vásárlók szín- és lakberendezési választásait befolyásolni fogják. Ez a folyamat lehetővé teszi számukra a következő év trendjeinek, és azon belül egy domináns, átívelő hatásnak az azonosítását. Végül meghatározzák a trendekhez kötődő legfontosabb színeket, melyeket otthonainkban is felhasználhatunk különböző hangulatok eléréséhez.

Az év színe tehát mindig egyfajta szimbóluma az adott időszaknak. Amíg a tavalyi esztendő két fő motívuma a klímaszorongás és globális járványhelyzet volt, idén - ahogy ezt Heleen Van Gent, a Dulux Global Aesthetic Center vezetőjének online előadásából megtudhattuk - a legjellemzőbb árnyalata az elmúlt év tanulságaira reagál: arra, hogy új helyzetekhez kell alkalmazkodnunk, hogy rá kellett ébrednünk mennyire nélkülözhetetlen a természet közelsége, ezzel párhuzamosan pedig mennyire kibővült az otthon szerepe életünkben - hiszen sokan vagyunk, akiknek már sok minden mást is jelent ez a szó - elég csak a járványhelyzet mentén megváltozott munkavégzési szokásokra gondolnunk - akár irodát, edzőtermet, tantermet, alkotóműhelyt, vagy akár ezeket mind egyszerre.

Ennek mentén lett 2022 színe a Ragyogó égbolt, egy légiesen friss, világoskék tónus, amely megnyitja és revitalizálja a teret. A színkódja 14BB 55/113. A szín tükrözi a felettünk lévő korlátlan eget, és teret ad nekünk, hogy újra meghatározzuk otthonunk, a természet, a művészet és az új hangok szerepét az életünkben. Nagyon aktuális, hogy átgondoljuk életünk fontos dolgait, ezért esett egy olyan árnyalatra a választás, amely alapot inspirál bennünket személyes és kollektív szinten is ahhoz, hogy nyitottak legyünk a változásra. 

newsroom-dulux-colour-futures-colour-of-the-year-2022-inspiration-global-220p.jpg

A Ragyogó égbolt árnyalatra épülő négy színpalettát a most következő galériákban mutatjuk be nektek.

newsroom-dulux-colour-futures-colour-of-the-year-2022-inspiration-global-225p.jpg

Az Üvegház paletta lágy zöldekkel és kékekkel hozza el a természet pozitív hatásait, beengedi a külvilágot és tükrözi a természet varázslatos hangulatát. A természet közelségétől érezzük, hogy élünk, ezért vágyunk rá, hogy kapcsolódhassunk a Földdel. A környezetünkkel való együttélésben tudatosságra ösztönöz, és felhívja figyelmünket arra, hogy óvjuk a Föld kincseit.

A Szalon paletta üres vásznat biztosít a friss lehetőségekhez. Erőt meríthetünk az új dolgok felfedezéséhez, és motivációt a kibontakozáshoz. Ezekkel a világos tónusokkal egy olyan helyet hozhatunk létre, ahol mindenkit szívesen látunk, és ahol mi is önmagunk lehetünk.

A Műterem paletta megnyugtató teret teremt a lélek számára. Önkifejezésre és öntudatosságra ösztönöz minket, melegebb tónusú pasztelles árnyalataival kellemes atmoszférát teremthetünk az alkotáshoz. Lehetőséget ad arra, hogy otthonunk is tükrözze azt, milyen kreatív személyiségek vagyunk.

A Műhely paletta színeivel multifunkcionális tereket hozhatunk létre, melyben új ötletek születhetnek, kibontakoztathatjuk a kreativitást, és megvalósíthatjuk álmainkat. A sokszínű paletta változatos és vidám árnyalatai a pozitív gondolatoknak adnak teret, sokoldalúan használhatóak és remekül kombinálhatóak egymással.

Így a végére eszembe jutott még egy párhuzam, amivel szépen meg is valósul egy szép keretes szerkezet idei beszámolónkban. Yves Klein francia képzőművész, akiről az International Klein Blue árnyalatot elnevezték - ami kis módosítással egy Yves Klein Blue nevű ausztrál rockzenekar nevét is inspirálta - volt az első európai, aki 4. danos mester lett judoban. Ugye milyen szép, hogy minden mindennel összefügg?

Forrás: dulux.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5116698074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása