Színes Ötletek

a kézügyes blog

Tökmag a konyhában - Egészséges nassolnivalók lámpásfaragás közben

borito.jpg

Előző bejegyzésünkkel indítottuk a Halloween-szezont, és igyekszünk részletesen kitérni a lehető legtöbb, ehhez a témához kapcsolódó szuper ötletre, hogy mindenki találjon megfelelőt, amit szívesen elkészít. A töklámpással hangolódtunk a témára, és tekintve, hogy talán néhányan már neki is látnak akár most hétvégén a faragásnak, fontos megemlíteni, hogy a készítése során kikapart tökmag igazán nagy kincs, ne dobjuk ki! Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ezzel a szemetesünkön is könnyíthetünk, ráadásul jól is járunk vele.

A tökmag gazdag magnéziumban, foszforban, mangánban és omega–3-zsírsavakban. Utóbbi jó szolgálatot tesz a szív- és érrendszeri panaszok megelőzésében. Tartalmaz még fehérjét,
vasat, rezet és cinket, mely a prosztata egészségének megőrzésében játszik fontos szerepet. Fitoszterol tartalma csökkenti a koleszterin szintet és gyulladásgátló hatása is ismert, kiváltképpen az ízületi problémák esetében lehet hasznunkra. Ha pedig ez nem lenne elég, még ráadásul finom is. 

1_16.jpg

2_15.jpg

A teendőnk csupán annyi, hogy a kikapart tökmagot még frissen, szárítás előtt mossuk meg jól! Egy rétegben terítsük olíva-, tökmag- vagy szezámmagolajjal megkent tepsibe, használhatunk sütőpapírt is! 190 fokra előmelegített sütőben 15 percig, majd megkavarva további 10 percig süssük, hogy mindkét oldala szép aranyszínűre piruljon. Sokan utólag szokták csak megsózni, de ezt nyugodtan megtehetjük sütés előtt is, főképp ha megpróbálkozunk a különféle fűszerkeverékes finomságok elkészítésével. Ez esetben használhatunk borsot, chilit, fokhagymát vagy fokhagymasót, worchester szószt, parmezánt, megforgathatjuk tojásfehérjével elkevert cukorban, szórhatunk rá fahéjat, ahogy csak kedvünk tartja.

3_15.jpg

4_11.jpg

5_12.jpg

Ezt az egészen különleges, indiai ízvilágot képviselő receptet is érdemes kipróbálni: adjunk egy tojásfehérjéhez másfél teáskanál sót és két teáskanál curryport, majd ebbe forgassuk a magokat. Ez a mennyiség egy csészéhez elegendő. Az egészséges nassolnivaló szobahőmérsékleten nagyjából egy hétig tartható el, de előre szólunk, jóval hamarabb el fog fogyni!

6_10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6415225892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása