A tökfaragás a kislányom születése óta hagyomány nálunk, hihetetlenül élvezzük a vicces, ijesztő tökpofák faragását, rendkívüli élmény a számára, nekem meg nagyszerű kikapcsolódás. Idén valami újdonságot is akartam a faragáson kívül, így jött a tökfestés ötlete.
Sokféle ötlet felmerült, amelyet mind-mind szerettünk volna megvalósítani, végül négyet szavaztunk meg.
- Fehér alapon denevéres
- Hosszában fekete csíkos
- Falevélminta nyomdázással
- Aranyszínű cakkos
A megvalósításhoz Pentart termékeket vetettünk be, így kiderült az is, hogy tökön is remekül működnek.
- Pentart akrilfesték fehér, fekete
- Pentart chameleon akrilfesték arany-lila
- Pentart gyöngytoll gyöngyházfehér, arany árnyalatokban
Kedvencünk egyértelműen a denevéres volt, ebből több verziót is festettünk. Egy kis segítségséggel a kisebb gyermekek is remekül boldogulnak.
A denevérmintát többféle méretben kinyomtattam, majd kivágtam. A tököt fehér akrilfestékkel alapoztuk le, két réteg szükséges az egyenletes fedéshez. A száradást lehet hajszárítóval gyorsítani. Ezután a denevéreket random elrendezéssel, grafitceruzával halványan felrajzoltam a tökre. Óvatosan rajzoljuk, hogy ne kaparjuk vissza az akrilfestéket. Ezután pedig már csak fekete festékkel ki kellett festeni a szárnyasokat. Ez utóbbi szín tökéletesen fedett egy rétegben is. Ez volt az a rész, amivel hihetetlenül ügyesen boldogult az öt éves kislányom is.
A másik nagy kedvenc a nyomdázás volt. Nagyon egyszerű és nagyon látványos. Egy falevélmintájú nyomdázót választottunk, ez illett az alkalomhoz. A pecsételés részét egy az egyben a gyermekem készítette, a végén úgy kellett elvenni tőle, hogy ne vigye túlzásba az alkotást. A levelek szárrészét aranyszínű gyöngytollal pöttyöztem végig. A gyöngytollal álom volt dolgozni, épp megfelelő az állaga, nem folyik, nem túl sűrű, szép egyenletes mintát ad.
A harmadik és negyedik felvonásban csíkoztunk és cakkoztunk. A függőleges fekete csíkokat tényleg gyerekjáték felpingálni, hiszen csak követni kell a tök barázdáit. A festék egy rétegben tökéletesen fedett, és húsz perc alatt meg is száradt. A csíkok mentén egy másik árnyalatú gyöngytollal (gyöngyházfehér) pöttyözgettem nagyobb markánsabb pöttyöket.
Az aranyszínű tök okozott némi fejtörést, hogy hogyan is adjunk neki igazán különleges megjelenést. A cakkmintát ragasztószalagból raktam ki, majd egy réteg fehér akrillal alapoztam. Erre került fel a különleges fényű gyöngyházas chameleon akrilfesték. Ez a festék egyszerűen gyönyörűséges, ahogyan a fény esik rá, úgy változtatja a színét. Két rétegben kentem fel, hogy megfelelően érvényesüljön a színjátszó hatás. Hol lilás, hol aranyló, nem győztük forgatni már az esti lámpafénynél is, de igazi szépsége a reggeli napsugárban mutatkozott meg. Kapott egy kis pöttyözést ez a tök is az előbb bemutatott aranyszínű gyöngytollal. Amikor elkészültem vele, kicsit még befejezetlennek éreztem. Fogtam hát egy kést, és a cakkminta alatt, a vonalakat követve felvágtam a tököt. Kikapartam a közepét, majd fúrógéppel lyukakat fúrtam az alsó felére. A lyukak tulajdonképpen a felső pöttyözés folytatásai.
A kész művek a teraszon kaptak helyet.
Ha van kedvetek, olvasgassatok még tökös bejegyzéseket:
Tökfaragós ötletek - gyerek kiadás
Tökfaragós ötletek - gyermek kiadás
További technikák:
Keresd a Pentart ötleteket a Facebookon is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.