Színes Ötletek

a kézügyes blog

Kortárs tánc, koncert-, utca- és VR színház - A lét kérdéseit feszegetik a VéNégy Fesztivál idei előadásai

A koncertszínháztól a kortárs táncon át a vizuális színházig látványos és egyben mélyen elgondolkodtató produkciókat tekinthetnek meg azok, akik július 2. és 5. között ellátogatnak a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra. Az előadások az emberi cselekedetek természetét veszik górcső alá, a lét, létezés értelmét kutatják. A visegrádi országok egy-egy kiemelkedő társulata érkezik Nagymarosra Besztercebányáról, Prágából, Krakkóból, valamint Budapestről. A színházi előadásokon túl VR színház és utcaszínházi produkciók színesítik a műsort, valamint bábszínház is várja a családokat.

A fesztivált a Nemzeti Színház Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója nyitja július 2-án. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg a Vecsei H. Miklós, valamint a zenészekből és képzőművészekből álló QJÚB koncertszínházi előadásában. Másnap a szlovák Divadlo Štúdio tanca kortárs tánc előadása, a re-member lesz látható. A többszólamú elemekkel átszőtt táncszínházi produkciót Andrej Kalinka és Milan Kozánek (Honey & Dust) álmodta színpadra, akik első ízben dolgoztak együtt táncszínházi alkotáson a besztercebányai társulattal. A darab az emberi tettek jelentésével, a miértekkel foglalkozik, a létezés értelmét kutatja. A nemzetközi tánc- és színházi élet kiemelkedő szereplője, a 15 éves jubileumát ünneplő prágai 420PEOPLE társulat július 4-én érkezik Nagymarosra. A Why things go wrong című táncelőadás a gonoszság súlyos kérdéseit járja körbe. A darab a kortárs tánc nyelvén feszegeti az emberi viselkedés erkölcsi és etikai kihívásokkal teli természetét – egy olyan témát, amely ugyan sokszor észrevétlen marad, mégis mélyen befolyásolja az emberek életét. A zárónapon a krakkói Teatr Groteska "Windows" című előadása lesz látható, amely a vizuális színház egyedi világába kalauzol. A történet képek, képsorok formájában bontakozik ki a néző előtt. Az epizódok úgy fonódnak egymásba, mint egy mozifilm jelenetei, mindezt egy olyan mesében, amit nem korlátoz se tér, se idő. A darab központi témája az otthon. Az előadás arról szól, hogyan próbálunk gyökeret verni egy bizonytalan, folyton változó világban, valamint az otthon varázslatos értékéről, ami az életünk középpontjává válik.

A lengyel Concept Cultura csapata a VR sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. Egy több érzékszervre kiterjedő utazás részeként az érdeklődők megismerhetik Oto bolygóját, spirituális utazásra indulhatnak a dzsungelbe, de a Jurassic World kapui is kitárulnak.

Varázslatos utcaszínházi produkciók is színesítik a műsort. A lengyel Teatr Los Fuegos társulat a fény varázsát hozza el Krakkóból. A Tűzmadarak társulat egy magával ragadó, teátrális tűzszonglőr előadással kápráztat el, míg a szlovák Duo Kyseli Krastafci vidám bohóc show-val örvendezteti meg a közönséget, de extrém síbajnokság is várja a kicsiket és nagyokat.

A családi programok között bábszínházi előadások is helyet kapnak, július 4-én a Hahota Bábszínház: Brémai muzsikusok című produkcióját, míg másnap Écsi Gyöngyi: Az élet vize című előadását tekinthetik meg a gyerkőcök.

A színházjegyek értékesítése elindult, az első körös limitált színházjegyek 5500 Ft-tól érhetőek el, ráadásul aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen látogathatják az esti koncerteket, utcaszínházi produkciókat. Ez alól kivételt képez a július 2-i nyitóelőadás, a Radnóti estre jegyet váltott nézők tetszőleges napra kérhetik az előadás megtekintése után a napijegyes karszalagot.

„A kezdetektől fontos missziónk a színház népszerűsítése, ezért hívtuk életre a színházjegy akciót. Az ingyenes koncertekkel arra motiváljuk a fiatalokat, hogy jöjjenek, tekintsenek meg egy előadást, és tapasztalják meg a színházművészet felszabadító erejét!”

– tette hozzá Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató.

További információk a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó weboldalán és közösségi felületein

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/18835148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

Ajánló

husveti_banner.jpg

Programajánló

szm_munkacsy_banner_300_x_250.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

süti beállítások módosítása