Színes Ötletek

Szűkített Quint kapitány és a messziről kiabáló öltések 

Az úgy volt, hogy pont június vége felé vágtam el magam egy láncfűrésszel. Ahogy feküdtem a kerítés előtt egy mellkasomra szorított törülközővel, pár percig nem tűnt túl valószínűnek, hogy valaha még fesztiválra megyek. De aztán kiértek a mentők, kiderült, hogy nem fogok elvérezni – mert ez is afféle egymillió dolláros sebhely volt, mint Forrest Gump farlövése –, úgyhogy a kórházban már viccelődésre is futotta.

Vágás.

Bő egy hónappal később, szerencsére pont az orvosok által előírt idő lejárta után épp Kapolcsra menet, a zánkai strandon fürödtem először élő vízben, meg úgy egyáltalán a baleset óta. Nem volt épp kánikula, kicsit hűvös is volt a víz, de most is emlékszem az érzésre, milyen volt hosszú idő után először elmerülni, utána meg dobálgatni egy kicsit az ilyesmire mindig kapható kislányunkat.

Pár nappal később, épp vacsorához készültünk a Völgycamping szabadtéri étkezőjében, amikor megszólított egy huszonévesforma srác. Tudtam, mit akar kérdezni, hiszen a 12 frissnek látszó öltés messziről kiabált, én meg szinte egész nap félmeztelenül járkáltam, hogy kiélvezzem a nyár legmelegebb napjait.  

„Ne haragudj, tényleg nem akarok indiszkrét lenni, vagy olyasmiről faggatni, ami nem rám tartozik, de már napok óta meg akartam kérdezni, mert hát elég feltűnő… Ha nem akarod, ne válaszolj! Szóval… hogy szerezted ezt a sebhelyet?” 

Azonnal felfedezni véltem az igen magasra csapott labdát, meg a kihagyhatatlan lehetőséget egy pont ideillő tréfára, ezért megpróbáltam kombinálni Robert Shaw arckifejezését Szersén Gyula jellegzetes szinkronhangjával, hogy a lehető leghitelesebben adjam elő a klasszikus film férfiasan artikulált részletét:

„Cápavadász vagyok.”

Némán néztünk egymásra körülbelül két és fél másodpercig, mire mindkettőnkből kitört a nevetés, aztán persze elmeséltem, mi is történt valójában. De erre a pár pillanatnyi döbbent csendre valószínűleg egész életemben széles mosollyal gondolok majd vissza.