Színes Ötletek

A fesztiválozás nevű sportágban teljesen más pályán indul az, aki családdal együtt szeretne kikapcsolódni, hiszen bizonyos életkor felett a legtöbben búcsút vesznek azon daliás időktől, amikor a viharzó rakendrolléletforma és a törvényszerűen bekövetkező másnaposságok határozzák meg a rendezvényen töltött időt. Ugyanakkor mivel tavaly 10 jó okot is összegyűjtöttünk azt illetően, miért érdemes kisgyermekkel érkezni a Művészetek Völgyébe, most nem szeretnénk ismételni magunkat, és inkább egy vázlatos élménybeszámolót hoztunk nektek Kapolcsról, Taliándörögdről és Vigántpetendről, meg persze a környékbeli, esőben, szélben, napsütésben egyaránt gyönyörű tájakról. Merthogy volt részünk mindháromban a tíz nap során.

Korábban bevált forgatókönyvünk, miszerint vonat és bicikli segítségével közelítjük meg a rendezvényt, idén is tökéletesen működött, leszámítva azt, hogy az odaúton és a visszaúton egyaránt - nem tudok rá jobb jelzőt - ronggyá áztunk. Odafelé a nagyvázsonyi Igásló Központ - ez a név egyébként tökéletes asszociáció volt, tekintve, hogy a teherhordó kerékpáron egy háromrészes biciklistáska, meg egy 70 literes, telepakolt hátizsák is helyet foglalt, ami kaptatókon azért gondoskodott a napi kardióról - fedett közösségi terében találtunk némi menedéket, hogy aztán az özönvízszerű esőből kiérve a Vigántpetend feletti dombon Paprika Jancsi önfeledt mosogatásba kezdjen, mi pedig csuromvizesen, de szivárványhíd alatt tekerhessünk be a fesztiválra.

Az időjárásnak köszönhetően Kapolcs utcáin is jóval kevesebben voltak még akkor, de nem maradt ez így sokáig, és végül is az egész fesztiválon ugyanazt a forgatagot éltük meg biciklin és gyalog, mint amit korábban. Természetesen most is szakítottunk időt fakultatív programokra, hiszen a Balaton-felvidék az ország egyik legszebb tája, és ha az ember nincs beoltva szabad levegő ellen, egyszerűen nem lehet ellenállni az olyan helyeknek, mint a Hegyesdi várrom vagy a Szent György-hegy. Hozzá kell tenni, hogy akár a rendezvény közvetlen közelében is rengeteg szépség lelhető fel, hiszen a Malmok és források útja nevű turistaútvonal Monostorapáti és Hegyesd között szinte végig kisebb-nagyobb tavak mellett fut; a hegyesdi bányató különösen vadregényes környezetben található, Majmok bolygója típusú sci-fi és spagettiwestern forgatására egyaránt ideális helyszín lenne, de persze ez nem elengedhetetlen.

A szó szoros értelmében a fesztiválon töltött időben az idén debütált Családi Kultúrtér lett az egyik törzshelyünk, amit nem feltétlenül terveztünk, de mivel folyamatosan tele volt jobbnál jobb programokkal, nem volt nehéz újra és újra ott kikötni. Nagy élmény volt náluk Danny Bain gyil - ami egy különleges, lopótökből és fából készült afrikai xilofon – hangszeres kísérettel aláfestett A fán lakó gyerekek című zenés meseelőadása, de nagyon jól el lehetett ütni az időt a kézműves foglalkozásokon, és nagy élményt jelentettek a különböző, gyerekekkel kompatibilis koncertek is, különösen Nagy Antal és Kemény Márton duója, akik megszakítás nélkül improvizáltak bő egy órán át mindenféle hangszereken a gitártól a djembén és a klarinéton át a gadulkáig. Láttunk több kitűnő bábszínházi előadást, amikor pedig nem akartunk figyelni semmire, be lehetett kuckózni a könyvsarokba, hogy akár felnőttként is új dolgokat tudjunk meg egyik-másik dinoszauruszról.

A Kaláka Versudvar szintén stabil pontot jelentett, itt többek között Gryllus Vilmos szólóelőadásán, Wolf Kati gyerekkoncertjén és Kerekítő foglalkozáson is jártunk, öröm volt látni, hogy életkortól függetlenül milyen sokaknak jelent örömet egy-egy ilyen előadás. A névadó házigazda Kaláka Muzsikáló madárház műsora szintén generációk kedvence, ami meg is látszott az érdeklődésen, zsúfolásig megtelt az udvar. Én pedig az egyik legnagyobb slágert hallgatva előre nevettem azon a szóviccen, amit most szemérmetlenül el is sütök, miszerint ha felhasználom illusztrációként azt a képet, amit a Veszprémi Állatkertben készítettünk a nanduról, akkor ez a bolyhos szép nagy madár mostantól bizony cikkbe’ van. (Akik most legalább elnézően mosolyogtak egyet, azoknak ezúton is hálás köszönet, a továbbiakban megkíméljük kedves olvasóinkat az ehhez hasonló túlkapásoktól.)    

És hát nem lennénk igazi kreatív hobbi magazin, ha nem próbáltunk volna ki rengeteg kézügyes programot, annak ellenére, hogy ismerjük a viccet a naplementét néző költő házaspárról. Nemezeltünk az Egyszülős Központ sátrában, karkötőt készítettünk a Művészetek Zöldjében, körmöcskéztünk, festettünk kavicsot, rajzoltunk, színeztünk, faragtunk dudát keserűfűből - amiről nem kis meglepetésemre kiderült, hogy szintén dúdolni kell bele, akár a kazoo-ba, aminek a hangját a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász főcímdalában az is hallotta már, aki erről nem tud -, batikoltunk, és készítettünk hangszert hulladékból. Utóbbit sajnos elfelejtettem lefényképezni, pedig az ásványvizespalackból és műanyag csőből készített basszusberimbau forradalmi újítás, csak kicsit még tökéletesítésre szorul hangerő és hangterjedelem terén. Mindegy, Leo Fender sem első nekifutásra találta fel a Stratocastert, és egyébként is a szándék a fontos.

Meg az, hogy szerencsére a Művészetek Völgye idén is egy szerethető, élhető rendezvény volt, dacára annak, hogy ismét nézőcsúcsot döntött a fesztivál. De pont az a jó itt, hogy te választhatod ki, hogyan szeretnél feltöltődni, hiszen a rengeteg udvar és helyszín gyakorlatilag bármilyen igényt lefedhet: ha a legjobban futó zenekarokra szeretnél mulatni, számtalan lehetőséged van a Panorámától a taliándörögdi Lőtérig, ha intim hangulatú, vagy épp kifejezetten progresszív dolgokra buksz, mint amilyen Harcsa Veronika „Debussy ma” elődása volt, azt is ugyanúgy megtalálhatod, mint az aktív meditáció bármilyen formáját. És persze, ahogy mi is tettük, bármikor választhatod azt is, hogy napközben a patakparton ejtőzöl vagy kicsit elcsatangolsz, hiszen ez a 10 nap a lehető legtávolabb van attól, mint amikor egy szénával felszórt szántóföldön felhúznak két nagyon nagy színpadot, és ha nem azok irányába nézel, akkor választhatod még a sörsátrat, bár nyilván annak is megvan a maga öröme. Mi mindenesetre mosolyogva indultunk haza - annak ellenére, hogy természetesen a hazaúton is sikerült bőrig áznunk -, és ez a mosoly még az ország másik végébe érve is kitartott jó pár napig.

Fotók: a Színes Ötletek csapata