Színes Ötletek

a kézügyes blog

Karácsonyi dekorációk krétafilccel, percek alatt - Kipróbáltuk az Uni folyékony krétafilceit

20241217_003144.jpg

Valószínűleg sokan ismerjük azt az érzést, amikor minden előzetes tervezgetés ellenére végül majdnem karácsony napjáig tart a decemberi hajtás, és kis túlzással, ahogy letettük a munkát, már kezdhetjük is a fa díszítését, az ajándékok csomagolását. Hangulatos ünnepi dekoráció meg majd lesz másnap, vagy inkább jövőre, ha akkor marad rá időnk. Ha jártatok már hasonló cipőben, mai cikkünk nektek szól, és persze érdemes tovább olvasni akkor is, ha könnyen, gyorsan bevethető, sok lehetőséget rejtő és sokféle felületen használható eszközt kerestek hasonló célokra.

Először az idei Hungary Pen Show-n találkoztunk az Uni folyékony krétafilceivel, ahol egy látványos installáció biztosított lehetőséget és felületet a különböző változatok kipróbálására. Ahogy a képregényekben az ilyesmit jelezni szokás, már akkor felvillant lelki szemeink előtt a képzeletbeli villanykörte, hiszen néhány ilyen tollal a kézben saját rajz- vagy íráskészségünkön kívül voltaképpen semmilyen más eszközre nincs szükségünk, ha szeretnénk akár percek alatt feldíszíteni egy üzlet kirakatát, jól jönne pár látványos felirat egy információs táblára, vagy épp a minden lakásban megtalálható üveg- és tükörfelületeket hívnánk segítségül hangulatkeltéshez bármilyen különleges alkalomból - legyen az születésnap, baráti összejövetel, vagy mint most, karácsony, szilveszter és újév. Már akkor úgy gondoltuk, ha lesz lehetőségünk erre, valamikor biztosan kipróbáljuk ezeket a filceket, és szerencsére nem is kellett sokat várnunk erre a napra, köszönhetően a hazai márkaképviseletnek.

1000x750_szinesotletek_pic_20241217_095608_0000.png

Uni – 137 év a Masaki Ceruzagyártó Vállalattól a kréta- és dekormarkerekig

Bár az Uni és az Uni-ball márkákat idén 45 éve mutatta be a Mitsubishi Pencil Company, a japán tollgyártó története egészen 1887-ig vezethető vissza, amikor az alapító, Niroku Masaki elindította ceruzagyártó vállalkozását Tokióban. A cég XX. század húszas éveinek végén már olyan országokba exportált, mint Argentína, Mexikó, Egyiptom, Belgium, Hollandia és Portugália. A második világháború után új néven, Mitshubishi Pencil Company-ként mutatták be első golyóstolljukat (1961), majd 1966-ban görgős tollak fejlesztésbe kezdtek, melyekből végül 1979-ben nőtte ki magát a cég Uni termékcsaládja. Ma olyan márkanevek találhatók portfóliójukban, mint a Jetstream (hibrid tintás golyóstollak), az Air és Eye görgőstollak, a Signo zseléstollak, az Onyx és Kuru Toga mechanikus ceruzák, a Chalk, a Paint, a Posca és a Prockey markerek.   

425359433_862234819034575_4920211204246390401_n.jpg

Az Uni vízbázisú krétamarkereket elsősorban olyan felületekhez tervezték, melyeken a hagyományos filctollak használata nem feltétlenül célravezető. Alkalmazhatók üvegen, tükrön, fémen, műanyagon, sima, nem porózus felületeken, világító és információs táblákon, feliratok, dekorációk készítésére. Különösen hatékonyak üvegen, de ha hétköznapi színes tollként szeretnénk bevetni őket, természetesen használhatók papíron és kartonon is.

A folyékony krétafilcek talán legelőnyösebb tulajdonsága, hogy kültéren és beltéren egyaránt alkalmazhatók, mivel a velük készített minták és feliratok száradás után esőállók, ugyanakkor nedves törlőkendővel bármikor könnyen eltávolíthatók. Így semmi akadálya annak, hogy akár folyamatosan naprakészen tartsunk velük kirakatokat, megállítótáblákat, közösségi összejövetelekre szolgáló helyiségeket, vagy, ahogy cikkünk elején szóba került, az ünnepi időszak pár napon belül frissítendő otthoni dekorációit.

Az Uni folyékony kréták, krétafilcek – hivatalos nevükön Uni Chalk markerek – jelenleg háromféle méretben és kivitelben kaphatók a hazai üzletekben: 

  • PWE-5M – A legelterjedtebb, kedveltebb méret. Hegye gömb alakú, vonalvastagsága 1,8-2,5mm. 11 színben érhető el: fekete, fehér, piros, lila, világoskék, fluor zöld, fluor narancs, fluor sárga, fluor rózsaszín, arany, ezüst.
  • PWE-8K – Vágott hegyű, vonalvastagsága: 8 mm. Ezt a kivitel nagyobb felületekhez, illetve rajzok kitöltéséhez ajánlja a gyártó. 11 színben érhető el: fekete, fehér, piros, lila, világoskék, fluor zöld, fluor narancs, fluor sárga, fluor rózsaszín, arany, ezüst.
  • PWE-17K – Vágott hegyű, vonalvastagsága: 15 mm. Kifejezett nagy felületekhez ajánlott. Jelenleg 6 színben kapható: fehér, arany, ezüst, fluor sárga, fekete. 

Természetesen ki is kellett próbálnunk őket saját kezűleg, hogy közvetlenül szerezzünk tapasztalatokat erről a sokoldalú eszközről! Mivel a címben percek alatt megvalósítható ötleteket ígértünk, előkaptunk néhány különböző formájú üres üveget, és készítettünk belőlük egy kedves, téli hangulatú kompozíciót. 

20241217_001037.jpg

20241217_003015.jpg

Ezen felbuzdulva, és hogy kicsit hangolódjunk a közelgő ünnepekre, kidíszítettük az egyik ajtót is, és ezzel még biztosan nem értünk a lehetőségek végére - mindjárt el is mondjuk, miért!

1000x750_szinesotletek_pic_20241217_095257_0000.png

1000x750_szinesotletek_pic_20241217_094905_0000.png

Amit imádtunk a Uni Chalk markerben:

  • Nagyon jól fed, szép, telített színe van. Igen, ez fehér esetében is fontos, hiszen nem kell sokszor áthúzni egy-egy vonalat, és hatékonyan megy a térkitöltés is!
  • Ellenáll az enyhe súrlódásnak, és bár könnyen letörölhető, mégsem kenődik el, ha véletlenül beleér a kezünk rajzolás közben a már kész mintába.
  • Elkerülhetetlen, hogy néha hibázzunk - pláne a pár perc alatt, sietve készített dekorációknál -, ez a folyékony kréta viszont rendkívül jól javítható, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy pálcika és egy darab nedves papírtörlő, törlőkendő segítségével egészen apró javításokat is elvégezhetünk anélkül, hogy a rajz többi részét elkennénk a felületen, még nagyobb fejfájást okozva magunknak.
  • Az általunk használt 5M-es méret igazán praktikus az egyszerűbb ünnepi dekorációkhoz, mert alkalmas arra, hogy viszonylag vékony vonalakat rajzoljunk, és kidolgozzunk kisebb részleteket, ugyanakkor jól haladhatunk vele viszonylag nagyobb felületeken is. 
  • A végére maradt a kedvencünk: nem kell minden harmadik vonal után újra festéket pumpálgatni a hegybe, sem rázogatni, le-fel mozgatni. Ugyanígy nem kell amiatt bosszankodnunk, hogy függőleges felületen nem fed eléggé, esetleg, hogy az első pár centiméteren bugyog belőle a festék, utána meg csak hézagosan tölti csak ki a vonalat. A krétafilc ugyanis voltaképpen bármilyen pozícióban bevethető, csak annyi a dolgunk, hogy kicsit felrázzuk használat előtt, a hegyet párszor megmozgatva megvárjuk, amíg átitatja a festék, és már indulhat is a rajzolás!  

Szeretitek a DIY díszítést otthon vagy az ajándékokon? Ünnepi rajzaitokkal most nyerhettek is!

Bizonyára sok olvasónk készít a következő napokban különféle ünnepi dekorációkat saját kézzel alkotott mintákkal vagy kalligrafikus feliratokkal, akár üveg- vagy tükörfelületekre, akár csomagolásokra, üdvözlőkártyákra, ajándékokra akár hagyományos-, ecset-, kréta- vagy akrilfilcekkel, Posca markerekkel, vagy bármilyen más eszközzel. Érdemes lefényképezni a munkáitokat, hiszen január első napjaiban egy izgalmas játék vár majd titeket a Színes Ötleteken, melynek során értékes ajándékot nyerhettek majd a Firkabox felajánlásában! Figyeljétek a Színes Ötletek online felületeit, hamarosan jövünk a részletekkel!

Az Uni és Posca termékekről további információkat találtok a hazai forgalmazó Telér Trade Kft. weboldalán, az Uni-ball hazai közösségi felületén, ha pedig szívesen kipróbálnátok valamelyik eszközt, megtaláljátok őket a legtöbb papír-írószer, művészellátó, vagy kreatív hobbi szaküzletben, és persze a Firkabox kínálatában is!

Kövessetek minket Pinteresten, TikTokon,

Facebookon és Instagramon is, hogy arról se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2618753104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása