Nemrég mutatkozott be nálunk a kifejezetten gyerekeknek szánt fényképezőgépeket forgalmazó ZumyZoom. A márka megálmodójával, Vers-Bányai Zitával nemcsak egy interjút készítettünk - ami ITT olvasható -, de hozunk nektek néhány könnyen megvalósítható, érdekes ötletet a kreatív hobbi és a fotózás nem is olyan kicsi közös halmazából. Ahogy a kézügyeskedés, úgy a fényképezés is remek kapcsolódási lehetőség gyermek és szülő között, az elkészült alkotások pedig számtalan módon felhasználhatók az olyan klasszikusnak mondható megoldásokon túl is, mint az albumba rendezés: felhasználhatók saját készítésű játékként, színezőként, egyszerű animációként, vagy éppen szeretteinknek szánt ajándéktárgyak részeként. Felnőttként sok hasznos tanáccsal segíthetjük a kicsiket gyakorlatilag mindenben a témaválasztástól kezdve a komponáláson át a képek gyakorlati felhasználásáig, amivel természetesen mi is új dolgokat tanulhatunk, vagy épp feleleveníthetjük korábbi tapasztalatainkat. Az első fejezetben húsvétra hangolódva játékos biológiaórára invitálunk titeket, amin a kertészkedéshez éppúgy kedvet kaphatnak a gyerekek, mint a fényképezéshez! Hogy miért, azt megtudhatjátok a folytatásból!
Különféle csíráztatási kellékek helyett ezúttal hagyományos vattapamacs ad otthont a kis magoknak, hiszen egyrészt könnyen elérhető és kezelhető alapanyag, másrészt néhány filcdarabka és egy tojástartó segítségével igazi mesevilág születik majd a gyerekek szemei előtt ezekből a bárhol fellelhető hozzávalókból, így talán még látványosabb lesz az eredmény.
Amire szükségetek lesz:
- 100% pamut vatta
- csíráztatni való magok (mi zsázsát használtunk)
- tojástartó
- filcdarabok
- raffia (vagy spárga, zsinór, papírcsík)
- ragasztópisztoly
A feladat nem is lehetne egyszerűbb!
1. lépés
A nyuszik füleit, szemeit, orrocskáit filcből, bajuszukat raffiából vágjuk ki és ragasszuk a dobozok kiálló részeire!
2. lépés
A tojástartó mélyedéseit töltsük meg lazán vattapamacsokkal!
3. lépés
Vessük be a kiskertünket magokkal és permetezzük meg egy kevés vízzel! Szórófejes flakont vagy kanalat használjunk és óvatosan bánjunk velük, nem szabad nagyon eláztatni a dobozt!
4. lépés
Gondoskodjunk róla, hogy ne száradjanak ki a magok és várjuk a 2-3 napon belül kezdődő csodát! Kertecskénk lassan kizöldül, mígnem a nyuszik teljesen eltűnnek a „fűben".
+ 1 lépés
A kerti zsázsa nyersen is fogyasztható, ideális salátákba, szendvicsekbe is, íze picit csípős. Ha a kiskertet már lelegeltük, vagy növénykéink elhervadtak, távolítsuk el a filcdarabokat a tojástartóról, a melegragasztó könnyedén lepattintható maradványaival együtt, és ha 100%-os pamutvattát használtunk, az egészet bedobhatjuk a komposztálóba!
Hogy jön ide a fényképezés?
Ha még csak most vezetjük be a gyerekeket a digitális eszközök világába, vagy már óvatosan terelgetjük őket egy értékes hobbi felé, a sikerélmények felé vezető ösvényen jól jöhet némi útbaigazítás, ami lehet egy-egy jó tanács is. Például hogy mozdulatlanul lényegesen jobb képeket készíthetnek, mint futva, és persze mindig segítenek a könnyen elképzelhető témák vagy feladatok, ahogy ebben az esetben is. Készítsetek fotókat a pici növények fejlődéséről, nemhogy minden nap, de akár néhány óránként, hiszen miután a maghéjak megrepedtek, a hajtások rohamtempóban növekednek majd.
Tippek!
- Figyeljétek meg, milyen különbségeket láttok a kiskertetekben ovi vagy suli után hazaérve a reggeli állapotokhoz képest!
- Törekedjetek arra, hogy képeitek ne mozduljanak be! Ha nem tudjátok még kézből kitartani a gépet, támasszátok le a karotokat, könyökötöket exponálás közben.
- Gyakoroljatok semleges témákon, hogyan éritek el a gombot biztos fogás mellett! - Jó hír, hogy a ZumyZoom gépek bármely digitális fényképezőgéphez vagy telefonhoz hasonlóan SD kártyára mentik a képeket, így bármikor visszanézhetitek és szelektálhatjátok a képeket.
- Igyekezzetek azonos helyről és szögből készíteni a képeket, ügyelve a kompozícióra is!
- Nyomtassátok ki az elkészült képeket és rakjátok sorba őket a növényke életszakaszainak megfelelően!
- Alkalmazzátok ugyanezt a módszert bármilyen más növény megfigyelésére! Nagyon érdekes, ahogy bimbóból virág lesz.
- Alkalmanként ellenőrizzétek a beállításokat, mert okozhat némi csalódottságot, ha a fontos képeket visszanézve derül csak ki, hogy kezdő fényképészetek véletlenül módosította a felbontást, és az sem baj, ha előre megnézitek, hol található a nyelvválasztás lehetősége a menüben, különben rámehet némi időtök, míg visszataláltok például a kínairól egy számotokra érthető nyelvre!
- Ha kifogytok az ötletekből, keressétek fel a ZumyZoom ingyenesen elérhető, játékos fotós-projekteket tartalmazó Játéktárát. A Lapkalanddal közösen fejlesztett, 75 fotós ötletet tartalmazó Fotós Kaland kártyacsomag is hasonló célt szolgál: kedves illusztrációkkal és inspiráló fotókkal buzdítja a legkisebb és nagyobbacska fényképészetet kreativitásuk felfedezésére és a bennük rejlő művész keresésére.
Biztosan sok kérdésetek felmerül azzal kapcsolatban, milyen korú gyermeket és mikor érdemes a fényképezés alapjaival megismertetni, egyáltalán szabad-e digitális eszközt a kezükbe adni, hiszen annyi minden szól manapság a képernyőmentes percek jelentőségéről és az egyszerű játékok varázsáról. Ha ez így van, olvassátok el a Gyerekszemmel a világ című cikkünket, amiben szinte mindenre választ kaptok ezzel kapcsolatban Vers-Bányai Zitától, aki maga is kisgyermekes anyuka, tehát jól átgondolt és gyakorlati szempontokat is figyelembe vevő alapok mentén indította el a ZumyZoom gyerek fényképezőgépek forgalmazását.
Ha tetszett a cikk, tartsatok velünk itt, Facebookon, Instagramon, és Pinteresten is, hogy a következőről cikkről se maradjatok le!
Fotók: Színes Ötletek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.