Színes Ötletek

a kézügyes blog

Elképzelted? Szorozd meg ezerrel!
Beszámoló az Ambiente – Christmasworld – Creativeworld vásárhármasról

messe_frankfurt_rep_2024_cover_1000x522.jpgEgyszer egy cimborám kifejtette, hogy utazni valójában semmi értelme, mert az összes helyet, amit lefotóznál, már úgyis lefényképezte valaki más egy sokkal jobb géppel, és ha bármit látni akarsz, csak be kell ütni a hely nevét a keresőbe. Ezt az eszmefuttatást már akkor is megmosolyogtam, hiszen egyetlen fotó sem adja vissza a személyes felfedezés valódiságát és mélységét, legyen szó akár a panorámáról egy hegy tetején, akár a szabadon süvítő tengeri szélről az óceán partvidékén. És bizony ez jutott eszembe akkor is, amikor szembesültem a Messe Frankfurt vásárközpontjának valódi méreteivel, és az Ambiente-Christmasworld-Creativeworld vásárhármas szó szerint elképesztő léptékéről.

Ugyanis amikor egy rendezvényre hangolódva megnézünk egy videós összefoglalót, vagy egy akár még oly' részletes képes beszámolót, nem látjuk azt a naponta akár tucatnyi megtett kilométert, amit a terület bejárása igényel, a rengeteg munkaórát, amitől a kiállítói standok úgy néznek ki, ahogy, és persze a sokezer résztvevő erőfeszítését a saját posztján, hogy egy több napig tartó nemzetközi kiállítás és vásár megvalósulhasson. És ha valaki el akarja képzelni azt, hogy valójában mekkora méretű rendezvényekről van szó ebben az esetben, az ízlelgesse egy kicsit a következő mondatot: az idei Ambiente - Christmasworld - Creativeworld vásárhármason öt nap alatt több mint 5000 kiállító vett részt 117 országból, a fogyasztási cikkek piacának gyakorlatilag minden szegletéből, a lakberendezéstől a konyhai eszközök és a irodaszerek gyártóin át a kreatív hobbi eszközök szektoráig, Angliától Thaiföldig. Így aztán már az első nap nyilvánvalóvá vált számomra, hogy teljes körű beszámolóról szó sem lehet, bár egyszer lehet, hogy érdemes lenne rá kísérletet tenni, egyúttal nevezni vele a Guiness Rekordok Könyvébe a leghosszabb online újságcikk kategóriájában, ha létezik ilyen.

Város a városban - a világ egy vásárközpontban

A Messe Frankfurt komplexuma a város felhőkarcolókkal tarkított üzleti negyedének közepén található, és körülbelül úgy érdemes elképzelni, mintha egymás mellé raknánk a Müpát meg a Nemzeti Színházat, majd azok összterületét megszoroznánk legalább hattal. Összesen 12 óriási rendezvénycsarnok, azokban pedig több mint 372 000 négyzetméternyi terület áll a kiállítók és a látogatók rendelkezésére, szóval egyáltalán nem túlzás, hogy akár egy kisebb város is lehetne a városon belül, nem csoda, hogy saját metrómegállója van, és rengeteg más tömegközlekedési eszköz is érinti. A vásárhármas itt vette kezdetét január utolsó péntekének reggelén, és egészen a rákövetkező kedd estééig tartott a rendezvény.

És hát a szó pozitív értelmében szinte befogadhatatlan mennyiségű információhoz és inspirációhoz juthat itt a látogató, legyen bármilyen terület is az, ami iránt érdeklődik. Végletesen leegyszerűsített megfogalmazással az Ambiente részét képezték a lakókörnyezetünkkel kapcsolatba hozható termékek, tehát minden, ami munkával, étkezéssel, szabadidővel, vagy alvással kapcsolatos, a lakberendezési cikkektől az irodai és konyhai eszközökön át a limitált példányszámban készülő, képző- és iparművészek által tervezett porcelán étkészletekig. A Christmasworld - legalább ugyanennyire lesarkítva - a dekoráció és az ajándékozás bármilyen szóba jöhető területét fedte le, a világítástechnikai eszközöktől a csomagolástechnikán át az akár embernagyságúnál is nagyobb, automatizált, mozgatható plüssfigurákig, a Creativeworld pedig a kreatív hobbi bármilyen elképzelhető szegmensét az íróeszközöktől és festékektől, a művészkelléken és a modellezésen át egészen a hordozható varrógépekig.

Így aztán egyáltalán nem is tűnt túlzásnak a „Hello World!” feliratú póló a Messe Frankfurt csapatának tagjain, hiszen az egyik percben egy éppen 200. születésnapját ünneplő tradicionális portugál porcelángyártó cég területét tekintve többgenerációs családi háznak is beillő standjánál esel egyik ámulatból a másikba, majd ugyanabban a rendezvénycsarnokban még találkozhatsz legalább harminc, ugyanezen a piacon tevékenykedő, a saját területén legalábbis jelentős szereplőnek tekinthető céggel az összes kontinens bármelyikéről, kettővel arrébb meg már a konyhatechnikai eszközöket bemutató csarnokban mereszted a szemed, és nem tudod, hogy a művészi kidolgozású, mégis gyakorlati használatra szánt japán késeket nézd meg előbb, vagy azokat a csúcsminőségű konyhai eszközöket, amiket 1850 óta készít Franciaországban egy immár hatodik generációs családi vállalkozásból kinőtt világcég.

Szóval nehéz helyzetben van a szerző, mert hogyan lehet írni egy olyan rendezvényről, ahol ha bármelyik irányban elhajítunk egy féltéglát - természetesen ez csak metafora, senkinek sem ajánlom a módszert, drága mulatság lenne -, biztosan olyan standot találunk el vele, ahol legalább egy órán át nézelődhetnénk? Mit és kit hagyjak ki? Próbáljam titkolni, hogy közel sem láttam mindent, amit valószínűleg látnom kellett volna, hogy jóval kevesebb kiállítóval tudtam beszélgetni, mint amennyivel szerettem volna, esetleg valljam be mindezt, és mondjam azt, hogy ha jövőre újra eljutok a rendezvényre, talán ismét sikerül majd pár fehér foltot besatírozni a térképen?

Benyomások és felismerések dióhéjban

Néhány tanulságot azért levontam magamban. Az egyik, hogy a világ bizonyos szempontból sokkal kisebb, mit gondoljuk, hiszen néhány óra utazás árán olyan kiállítókkal találkozhatunk, akiktől adott esetben kontinensnyi távolságok választanak el minket. Ezzel együtt viszont sokkal nagyobb is annál, mint azt az egyszeri látogató elképzelni képes, hiszen legalább százas nagyságrendű márkanevet tudnék felsorolni a vásárhármasról, akikről a magam részéről most hallottam először, annak ellenére, hogy valószínűleg a piacvezetők közé tartoznak a saját területükön, és én magam sem egy sziklarepedésben töltöttem az eddigi életemet, elzárva minden hírforrástól. Körülbelül ahhoz hasonlíthatom az érzést, mint amikor autósportrajongóként rájössz, hogy a világon több tucat olyan viszonyítási alapnak számító autógyár létezik, akik adott esetben emberöltők óta készítenek Ferrarival vagy Lamborghinivel csereszabatos modelleket anélkül, hogy te erről tudtál volna.       

A másik, hogy ha rendelkezésre áll a megfelelő szakmai tudás és szenvedély, voltaképpen bármi művészi szintre fejleszthető. Ha azt mondom, művirág vagy műnövény, legtöbbünknek a piacon kapható koszorúk és kaspók jutnak az eszébe, nem egy megtévesztésig igazinak látszó, különleges műanyag és szilikonkeverékek felhasználásával készült zöldfal, melyre ránézve tisztában vagyunk a céllal, a funkcióval, de csak sejtéseink lehetnek a termékig elvezető, hosszú években mérhető fejlesztésekről, akár a felhasznált anyagok, akár az összeállítás tekintetében. Ugyanígy rendkívül sokrétű tudás kell ahhoz, hogy egy vezető lakberendezési cég munkatársa tisztában legyen az aktuális trendekkel, a kurrens alkotókkal, vagy épp azzal, hogyan illeszkedik egy adott lakótérbe a náluk kapható kortárs absztrakt expresszionista festmények bármelyike. Ki a művész, mi a kép története, kinek érdemes azt megvásárolnia? Hiszen ahány ember, annyiféle percepció és persze legalább ennyi motiváció - vajon kinél hol található a funkcionalitás, a birtoklási vágy, a képzőművészet iránti érdeklődés és adott esetben az annak támogatására való hajlandóság közös keresztmetszete? Ha ezt beszorozzuk több ezerrel, tekintve a kiállító cégek és az őket képviselő munkatársak számát, biztosak lehetünk abban, hogy pár napon át olyan szakemberek társaságában tölthettük az időt, akik a maguk területén mind a legjobbra törekednek, és arról többet tudnak, mint amennyit mi valaha is fogunk. Kijózanító, egyszersmind lelkesítő élmény.

A harmadik tanulság, hogy örvendetesen sok olyan kiállítóval találkoztunk, akiknél hangsúlyos szerepet kap a környezettudatosság, a megbízható forrásból származó alapanyagok és a korrekt munkafeltételek kérdése. Pesszimista módon sokszor reklámszövegnek tartjuk ezeket, és közben elfeledkezünk arról, hogy a cégeket és a márkákat ugyanúgy emberek hozzák létre, akiknek gondolkodásmódja és elvei előbb-utóbb óhatatlanul befolyásolják a termékkínálatot, és egy sokkal lassabb folyamat végén a vásárlói igényeket, majd az eladásokat is. Ennek mentén igazán üdítő olyasmikről hallani, hogy Németország egyik legpatinásabb művészfestékgyártója annak ellenére tart már ötödik éve a kínálatában egy nagyrészt természetes eredetű, újrahasznosítható anyagokból készülő termékcsaládot, hogy az nem lett azonnali és átütő siker, viszont hisznek benne, és nem félnek hosszabb távon gondolkodni. A világ egyik legismertebb ceruza- és íróeszközgyártója pedig azért nevel és gondoz saját faültetvényt Brazíliában, mert így a saját nyersanyagigényükkel nem terhelik az amúgy is egyre fogyatkozó erdőterületeket, ráadásul a megfelelő minőség is folyamatosan fenntartható.

Összegzés (egyelőre)

Rengeteg élmény, rengeteg gondolat, rengeteg inspiráció ért tehát a rendelkezésre álló két és fél nap során. És mivel a beszámoló terjedelme egyre jobban emlékeztet, ha nem is egy Guiness-rekordkísérletre, de legalább egy kisregényre, most tartunk egy kis szünetet, és legközelebb innen folytatjuk olyan érdekességgel, mint a Creative Impulse Awards idei nyertesei, illetve megszólaltatunk majd néhány kiállítót is a fentebb már említett témákkal kapcsolatban.

Aki pedig szeretné személyesen is megtapasztalni, milyen ez a nemzetközi vásárhármas, az már most beírhatja a naptárba a 2025. február 7-11 közötti időszakot, hiszen a szervező Messe Frankfurt már az idei kiállítás kezdőnapján bejelentette a jövő évi eseményt.

A Messe Frankfurt rendezvényeivel kapcsolatos korábbi cikkeinket itt olvashatod. Az AmbienteChristmasworld és Creativeworld nemzetközi szakkiállításokról további információk az események közösségi felületein, valamint a Messe Frankfurt és a BD-Expo weboldalain!

Fotók: Kovács Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr718321379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aktuális

inktober_2024_300_x_250_keppont_20241002_135455_0000.png

Programajánló

okt-6-ig_sk_m_b_p_300x250.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása