Színes Ötletek

a kézügyes blog

Penészgátló, mosható, légáteresztó falfelület nedves, párás helyiségekben
Kipróbáltuk a Dulux EasyCare Konyha- és Fürdőszobafestéket

0_143.jpg

Előző DIY felújítással foglalkozó cikkünkben is szó esett arról a bizonyos „lavinahatásról”, ami az ablakok tisztításától indult, átvitt értelemben kézen fogta a radiátorfestést, és ahogy ez lenni szokott, nem állt meg félúton, hanem belesodort minket egy konyha kifestésébe. Valószínűleg ti is jártatok már úgy, hogy belekezdtetek egy karikacsapásnak tűnő csinosításba a házban, vagy a ház körül, és amint végeztetek, az újjávarázsolt felület mellett nagyon szembetűnővé vált valami másnak a hibája. Így történt most nálunk is: a csillogó hófehér radiátor mögött harsányan kiáltott festésért a néhol olaj- vagy zsírfoltos, máshol kisgyermekünk keze nyomát viselő falfelület. Ráadásul az őszi és téli hónapok alatt sok háztartás harcol a penész ellen, ami kifejezetten szereti az olyan párás környezetet, mint a konyha, szóval kapóra jött, hogy egyúttal az amiatt kialakuló fejfájást is megspórolhatjuk. Így minden adott volt ahhoz, hogy kipróbáljuk a Dulux EasyCare sorozatának egyik új, Konyha- és Fürdőszoba néven futó festékét, amit kifejezetten az ilyen fokozottan igénybe vett felületek védelmére fejlesztett ki a gyártó. Penészgátló, mosható, ellenáll a foltoknak, remek színtartósságot ígér, miközben lég- és páraáteresztő, szagtalan és vízbázisú. A folytatásban megtudhatjátok, milyen tapasztalatokat szereztünk! 

2_247.jpg

A Dulux EasyCare családja nem ismeretlen számunkra, hiszen ezt, és a moshatóságon túl kopásállóságot is ígérő EasyCare+ beltéri falfestékeket is kipróbáltuk már, szóval kíváncsian vártuk, milyen tapasztalataink lesznek most, hogy a termékeket gyártó Akzo Nobel tovább emelte a tétet. Az EasyCare Konyha- és Fürdőszoba ugyanis ennek a forradalmian víztaszító tulajdonságú és foltálló festékcsaládnak a különösen igénybe vett felületekre továbbfejlesztett változata. Különleges összetételének köszönhetően a falról lepereg a víz és minden más folyékony szennyeződés, amelyek így nem hatolhatnak mélyen a bevonatba, azaz rendkívül ellenálló felületet hoz létre, amelyről nemcsak gyerekjáték a kosz eltávolítása, de jó szolgálatot tesz azoknak a családoknak is, ahol nemcsak a rajzlapokon bukkannak fel a legkisebbek alkotásai.

7_160.jpg

Van egy jó módszerünk azokra az esetekre, amit szívesen ajánlunk mindenkinek, aki kifutott az időből, szereti az instant megoldásokat, vagy egyszerűen csak nem szeretné a teljes helyiséget kipakolni, pláne ha nincs szükség teljeskörű felújításra csak egy kis esztétikai tuningra: ez a részleges falfestés. Gyakran alkalmazzuk, főleg az ehhez hasonló, hirtelen jött ötleteink megvalósításakor. A konyha első harmadával kezdtük, kivittük az itt helyet foglaló kisebb bútorokat, a nagyobbakat pedig letakartuk. Újságpapírral és maszkolószalaggal leragasztottuk a kapcsolókat és minden más, festeni nem kívánt felületet, mint például a lámpa. Tehát a lehető legkevesebbet szereltünk és nem pakoltuk ki a szekrényeket sem. 

3_238.jpg

Fontos megemlítenünk, hogy ez a helyiség egy éve volt festve, tehát nagyobb előkészítés nem volt szükséges, nem is láttunk volna hozzá, ha bizonyos helyeken az étel- és penészfoltok ezt nem indokolják. Ha a festeni kíván fal olyan állapotban van, ami igényli ezt, a régi, rosszul tapadó, vagy felpikkelyesedett festékréteget távolítsátok el! Ha korábban tapétázva volt, akkor azt és a ragasztómaradványokat is. A szennyeződések, a zsír és a por eltávolítása érdekében mossátok le a felületet! 

Előkészítés közben egy-két apróbb hibát találtunk, ezeket használatra kész glettanyaggal javítottuk, száradás és csiszolás után pedig alaposan felkevertük az alapanyagot és egy kisebb hengerrel nekiláttunk a festésnek. Mivel fehér falat festettünk fehérre, az elválasztás alig látható, így az, hogy részletekben haladtunk, nem okozott bosszúságot addig a pár napig, amíg a következő kétharmadnyi rész is elkészült ugyanezzel a módszerrel. A festék sűrű tejfölállagú, öröm volt dolgozni vele abból a szempontból is, hogy egyáltalán nem csöpög - ez ugye főleg olyankor nem hátrány, ha nem pakoltunk ki egészen - és nagyon jól fed. Már az első réteg után elégedetten néztünk körbe, csak a gyártói ajánlás miatt vittük fel a második réteget, pedig ezekhez hasonló foltokat tüntettünk el. 

5_217.jpg

4_228.jpg

Tipp! Csak pár cseppet ejtettünk a padlóra és az egyik bútorra, amit még frissen, egy mozdulattal eltávolíthatunk vizes, ha szükséges, mosószeres szivaccsal. A munkát érdemes úgy befejeznünk, hogy a festőszerszámokból a lehető legtöbb anyagot felhasználjuk. Ezzel nemcsak a felesleges pazarlást kerülhetjük el, de a tisztításra szánt idővel is spórolhatunk, hiszen a maradék festéket vízzel könnyen eltávolíthatjuk az eszközökről. A felület a festék teljes száradása után csak 28 nap elteltével válik moshatóvá. Addig természetesen használatba vehetjük a frissen festett helyiséget, csak ügyeljünk rá, hogy folteltávolításra, dörzsölésre ne legyen ez idő alatt szükség. 

Akik évről évre bevetnek különféle technikákat a penész ellen, jól tudják, hogy nagyon nehéz megakadályozni a megjelenését, pláne, ha igazán költséges - és sajnos nem is mindig hatékony - megoldások helyett inkább csak házi praktikákban gondolkodunk. Az  EasyCare Konyha- és Fürdőszobafestékkel kezelt falfelület valamennyire ellenállóvá válik a rosszul szellőző, magas páratartalommal bíró helyiségekben kialakuló penészgombákkal szemben. A páramentesítés, elszívás, de minimum a gyakori szellőztetés elengedhetetlen az év páradúsabb időszakában, ám ha mégis megjelennének a zavaró pöttyök, azok könnyen eltávolíthatók a fal károsítása nélkül. 

6_181.jpg

Nálunk visszafelé történtek a események a felújtások tekintetében, hiszen a fürdőszobában már végeztünk a csempefestéssel és a bútorfestéssel is - a Dulux Simply Refresh termékekkel végzett felújításainkat itt találjátok meg -, de mivel maradt a konyhaiból, és viszonylag kicsi a fürdő nem csempézett falfelülete, hamarosan az is kaphat egy új, még ellenállóbb fehér színt - természetesen arról is beszámolunk majd. 

Ha tetszett a cikk, kövessetek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1918226757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása