Színes Ötletek

a kézügyes blog

Egyszerűen elkészíthető lámpások Márton-napra

stmartin_recycle_blog_cover.jpg

Szent Márton temetésének emléknapján, november 11-én, főleg német és holland városokban lámpás, fáklyás éjszakai körmeneteket tartanak, melyeken megemlékeznek az avatása elől a legenda szerint libaólba rejtőző püspökről, aki később az egyik legismertebb keresztény szentté vált. A lámpás felvonulások eredete a németországi Rajna-vidékén a középkorban elterjedt Funkentag – szikranap – ünnepekre vezethető vissza, ami az ilyenkor szokásos máglyagyújtásokról kapta a nevét. Ezen alkalmakkor, akárcsak a gael Samhain ünnepén, a fiatalok a tűz körül táncoltak és átugrottak a lángokon, a hamut pedig a földekre szórták, hogy termékennyé tegyék azokat. A mai Márton-napi felvonulásokon főként gyerekek vesznek részt szüleik, és persze saját készítésű papír lampionjaik társaságában, amiket az ünneppel kapcsolatos motívumok díszítenek. Németország egyes részein gyerekek a Halloweenhez hasonlóan be is öltöznek és házakat keresnek fel, ahol Márton-napi dalokat énekelnek, cserébe süteményt, kekszet, egyéb édességeket kapnak. Magyarországon ez a szokás nem terjedt el, ugyanakkor számos oktatási intézményben, óvodákban, iskolákban rendeznek Márton-napi ünnepséget, ami kitűnő alkalom a különféle lámpások készítésére kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A könnyen, otthon fellelhető alapanyagokból is elkészíthető változatok közül gyűjtöttük össze a kedvenceinket a folytatásban.

Színpompás lámpások maradék alapanyagokból

Egy látványos, a szivárvány minden színében pompázó lámpás elkészítése nemcsak remek szórakozás, de újrahasznosításként is tekinthetünk rá, hiszen fő alapanyagként befőttes üvegeket használunk fel hozzájuk. Díszítésként kisebb-nagyobb papírdarabokat, gyöngyöket, vagy akár egy darab karácsonyi girlandot is bevethetünk. 

decoupage_0.jpg

A lámpások úgyis nagyon mutatósak, ha a papírt - ami akár korábbi barkácsprojektjeink vágási hulladéka is lehet - egyszerűen csak feltépkedjük, de kivághatunk különféle formákat is. Előbbit akár a legkisebbekkel is sikerrel teljesíthetjük, míg az olló rutinos használatát követelő verzióban a nagyok is elegendő kihívást találnak. A technika nem más, mint a sokoldalú decoupage. Kenjük be az üveget vékonyan a ragasztóval, majd óvatosan fektessük rá a papírdarabokat! Selyempapírral hozhatjuk létre a legszebb, áttetsző felületet, de vastagabbakkal is próbát tehetünk. Ha mindenhol beborítottuk az üveget, vigyünk fel rá egy vagy két réteg ragasztót és várjuk meg, amíg megszárad! Óvatosan dolgozzunk, nehogy felsértsük vagy elmozdítsuk a papírt!

decopage_1.jpg

Lámpásunknak legegyszerűbben egy darab drótból készíthetünk fogantyút. Tegyünk egy hurkot az egyik végére, majd amikor körbehajtjuk az üveg pereme alatt, jelöljük meg a közepét és tegyünk oda is, csak ezután hajtsuk tovább! Fűzzük át a drótot a végén lévő hurkon, képezzünk megfelelő nagyságú fogantyút, majd rögzítsük a végét a túloldalon hagyott hurkon keresztül. Utólag zsenília dróttal is díszíthetjük, de rögzítés előtt gyöngyöket is fűzhetünk rá.

decoupage_2.jpgKépek forrása: mygrowingcreativelife.combloglovin.com, pinterest.com

Megújuló konzervdobozok

Bár a konzervdobozok aránylag jól újrahasznosíthatók, ha szelektív hulladékgyűjtőben helyezzük el őket, néhányuknak meghosszabbíthatjuk a pályafutását, ha legalább egyszer újra felhasználjuk, mondjuk lámpáskészítésre. Ennek az ötletnek a megvalósítását inkább szülőknek ajánljuk, mivel a fémdoboz kifúrása eszközigényes és balesetveszélyes feladat, de a festésben, díszítésben a gyerekek is részt vehetnek. A kész lámpások pedig a karácsonyi dekorációban is helyet kaphatnak, ha még tovább szeretnénk kihasználni a "szemétben" rejlő lehetőségeket.

stmartin_recycle_1.jpg

stmartin_recycle_2.jpgKépek forrása: defrenteparaomar.commanualidadesfaciles.es, i.pinimg.compromenad24.hu

Klasszikus papírlampion könnyen és gyorsan

Mindenféle ünnepi dekorációként ismert papírlampiont sokféleképpen készíthetünk, ez az egyik legegyszerűbb módja. Mindössze annyi plusz feladatunk van, hogy pausz- vagy más áttetsző papírból hajtsunk egy felül nyitott hengert és ragasszuk bele! Mondanunk sem kell, hogy ebben az esetben csak ledes mécsest használhatunk!

lamp_1_2.jpgKépek forrása: pinterest.com, analogi.net

Bármelyiket is választottuk, lámpásaink Márton-nap után sem kell, hogy a szemetesben landoljanak, hiszen a meleg gyertyafény bármikor feldobja a hangulatunkat, akár az ablakban, akár a meglévő dekorációnk elemeiként használjuk fel őket.

Ha tetszett a cikk, kövessetek minket  PinterestenFacebookon és Instagramon is, hogy a következő ötletadó bejegyzésről se maradjatok le!    

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr5218251899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Támogatás

donably_szinesotletek_300x250.png

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása