Színes Ötletek

a kézügyes blog

Könnyen elkészíthető, hajtogatott gombák az origami világnapjára

gomba_0.jpg

Lillian Vorhaus Oppenheimer tiszteletére a születésnapján, október 24-én tartják az origami világnapját. A hajtogatás művészetének világszintű elterjesztését neki köszönhetjük. Ebben az időszakban napokon, vagy akár heteken keresztül szerveznek az origami jegyében programokat szerte a világon. A magunk részéről egy egyszerűen elkészíthető öltettel készültünk a jeles napra: hajtogassatok velünk gombát, amit akár az őszi dekorációban is elhelyezhettek! Lépésről lépésre útmutató a folytatásban. 

Az origami egy nagy hagyománnyal rendelkező kézműves technika, ami tradicionális japán művészeti ágként vált ismertté az egész világon. Míg ma már bárki gyakorolhatja ezt a könnyen beszerezhető alapanyagokat hasznosító, szórakoztató, stresszűző, végtelen kihívásokat tartogató tevékenységet, kezdetben csak néhány kiváltságos számára volt elérhető ez a lehetőség. A klasszikus változatok egyetlen ív papírból készülnek, de hozzánk hasonlóan sokan rugalmasan kezelik ezt a szabályt, pláne, ha gyerekekkel elkészíthető darabokról van szó. Ez a cuki gomba pedig éppen ilyen, hiszen fehér tönkje és maga a gombaforma egy lapból készül hajtogatással, dekoratív kalapját pedig utolsó lépésként, külön darabból ragasztjuk fel. A gombák elkészítése nagyszerű kikapcsolódás kicsiknek, nagyoknak és az origami gyakorlásában egészen kezdőknek egyaránt, a végeredmény pedig kedves eleme lehet az őszi dekorációnak, megéri kipróbálni. Lássunk is hozzá!

Amire szükségünk lesz:

  • fehér és színes papír
  • olló
  • ragasztó

A tennivalók a képek alapján követhetők, de rövid leírásokat is találtok mellettük.

Ezzel a lépéssel már félig készen is van a gombánk, de még néhány, kicsit nehezebb feladat is vár ránk!

(Forrás: mommymadethat.com)

Ha elkészítettétek ezt a kedves őszi dekorációt és van kedvetek megmutatni, szívesen látjuk Színes Ötletek Alkotói Csoportjában!

Legutóbb egy mókás boszorkányt hajtogattunk a jeles napra, kattintsatok a képre a leírásért és további halloweeni tippekért!

0_103_1.jpg

Kövessetek minket  PinterestenFacebookon és Instagramon is, hogy a következő ötletadó bejegyzésről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr9918241279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása