Színes Ötletek

a kézügyes blog

Hajtogatott boszorkány az origami világnapjára

0_103.jpg

A napokban sorra készülnek nálunk is a halloweeni dekorációk, hiszen a különféle mókásan félelmetes figurák még ott is beköltöznek az otthonokba - pláne, ha gyerekek is vannak a családban -, ahol egyébként hagyományosan nem tartják az ünnepet. Számos ötletet a kisebbek maguk is elkészíthetnek, egy ilyet hoztunk nektek mára, az origami világnapjára. Bár ezzel a - valószínűleg már az ókorban is létező - technikával akár egészen részletgazdag műalkotások is létrehozhatók, a folytatásban egy egyszerű változatot mutatunk. Hajtogassatok velünk boszorkányt Halloweenre!

Egy korábbi cikkünkben girlandot hajtogattunk, egy másikban pedig mókás denevért készítettünk. Ezeknek az ötletnek is hasznát vehetitek, ha szívesen díszítitek saját kezű alkotásokkal a lakást. 

Tudtátok?


Az általánosan elfogadott történeti források szerin a papírt időszámításunk szerint 105 körül találták fel Kínában. Többen úgy gondolják, a papírhajtogatás megjelenése is közvetlenül ehhez az eseményhez köthető, de az eredetével kapcsolatban többféle feltételezés létezik. Akármelyik is igaz közülük, a origami végül tradicionális japán művészeti ágként vált ismertté az egész világon. Míg ma már bárki gyakorolhatja ezt a könnyen beszerezhető alapanyagokat hasznosító, szórakoztató, stresszűző, végtelen kihívásokat tartogató tevékenységet, kezdetben csak néhány kiváltságos számára volt elérhető ez a lehetőség. A japán szerzetesek vallási céllal hajtogattak origami figurákat, amiket aztán különböző hivatalos szertartásokon is használtak, a szamurájok nemesi családjai pedig egymás számára örökítették a formákat.

Az origaminak ma már számtalan irányzata létezik, és míg a hagyományos eljárás nem engedett semmilyen vágást vagy ragasztást, a szabályok az évek során jelentősen lazultak. 

A mókás, papírból készült boszorkányhoz a következőkre lesz szükségetek:

  • színes papír
  • olló
  • papírragasztó
  • ceruza

Válasszatok két egyforma színű, négyzet alakú papírt, és egy másikat, amiből az arcát készíthetitek el! A színeket egyébként nyugodtan variálhatjátok kedvetek szerint.

0_1_9.jpg

1. lépés
Az egyik négyzet alakú papírral dolgozunk először, a boszi fejét készítjük el. Hajtsátok meg átlósan a papírt, majd vissza, ezután a két szélét hajtsátok be a most létrehozott vonalig! Úgy kell kinéznie, mint ahogy a képen látjátok.

2_197.jpg

2. lépés
Hajtsátok vissza az eredeti állapotra!

3_191.jpg

3. lépés
Mindkét sarkot hajtsátok be az utoljára létrehozott vonalig!

4_176.jpg

4. lépés
Hajtsátok be mindkét oldalt a 2. lépésben létrehozott vonalak mentén!

4_177.jpg

5. lépés
A felső sarkot hajtsátok rá az alsóra!

5_172.jpg

6. lépés
A háromszöget, ami a kalap csúcsa lesz, hajtsátok felfelé a képen látható módon! A hajtás vonalának végpontjai illeszedjenek az alsó hajtásokra mindkét oldalon!

6_143.jpg

7. lépés
Hajtsatok kis peremet a kalapnak!

7_124.jpg

8. lépés
Fordítsátok át a lapot, és a másik oldalon hajtsátok fel az alsó sarkot a középvonalig!

8_114.jpg

9. lépés
Mindkét oldalt hajtsátok befelé úgy, hogy a széleik illeszkedjenek egymással középen!

9_92.jpg

10. lépés
Fordítsátok vissza, és vágjatok egy, az arc méretének megfelelő trapéz alakot az eltérő színű papírdarabból! Rajzoljátok meg a szemét, száját, orrát! A bibircsókról se feledkezzetek el! 

10_83.jpg

11. lépés
Vegyétek elő a másik négyzet alakú papírt, és hajtsátok félbe! 

11_69.jpg

12. lépés
A felső két sarkát hajtsátok le, középre!

12_63.jpg

13. lépés
A papír befelé eső szélét hajtsátok vissza minkét oldalon úgy, hogy a külső széllel igazodjanak!

13_55.jpg

14. lépés
Fordítsátok át a formát a hátsó felére! Mindkét oldalon hajtsátok be a papírt úgy, hogy a külső széleket a minta középvonalához igazítjátok, és fordítsátok vissza!

14_45.jpg

15. lépés
A lábakhoz hajtsátok be az alsó csücsköket, ezzel elkészült a boszi teste is!

15_42.jpg

16. lépés
Papírragasztóval rögzítsétek egymáshoz a darabokat! Ha van kedvetek, egy kis darab papírból seprőt is készíthettek a kezébe!

17_24.jpg

18_21.jpg

Az elkészült boszorkányotokat beállíthatjátok az őszi dekorációtokba, felfüggeszthetitek az ablakba, de hurkapálcára is szúrhatjátok, ha bábozni szeretnétek vele! 

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket itt, a Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3417961168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása