Színes Ötletek

a kézügyes blog

Állatok Világnapja 2023 - Kreatív ötletek papírból
Egy bármikor kézbe vehető lepke, egy mozgatható temetőbogár és egy remélhetőleg elegáns időkérés

0_tripla_blog_cimlaphoz_1.jpg

A Színes Ötletek stábjának nevében bevallhatjuk, kicsit gondban vagyunk az Állatok Világnapjára szánt idei cikkel, hiszen amíg ezeket a sorokat írom, csapatunk másik fele épp az olvasóink által ezres nagyságrendben beküldött pályázatok feltöltésén és értékelésén dolgozik, és nem árulunk zsákbamacskát, ha elmondjuk, már most látjuk, hogy az eredményhirdetés biztosan nem valósulhat meg az eredetileg tervezett időpontban. Ez persze bizonyos szempontból akár csalódás is lehetne, számunkra viszont hatalmas öröm, még ha egy kis türelmet is kell kérnünk tőletek, hiszen azt már most elmondhatjuk, hogy még egy kreatív pályázatunkat sem fogadtátok ekkora lelkesedéssel. Soha nem kaptunk még ennyi és ilyen színvonalú pályamunkát, ami különösen nagy szó akkor, ha számításba vesszük, hogy ezúttal a legkisebb alkotók, a 4 és 12 év közötti gyerekek pályamunkáit vártuk. Hálásak vagyunk nektek mindezért, és biztosak vagyunk abban, hogy akárkik is kerülnek végül a legjobbak közé, megérdemelt lesz minden nyeremény. Azt már most látjuk, hogy nagyon nehéz lesz a döntés. Amíg minden beérkezett pályamunkát feldolgozunk és értékelünk, itt az alkalom, hogy megemlékezzünk az idei pályázatot ihlető jeles napról, emellett hoztunk nektek egy kis meglepetést is kreatív tennivalók formájában. Olvassatok tovább! 

Egy gazdag ruhakereskedő fiától az állatok védőszentjéig

Ahogy erről már korábban többször írtunk, az Állatok világnapja egyben Assisi Szent Ferenc emléknapja is. A ferences rend alapítója Giovanni di Pietro di Bernardone néven - amit később apja változatott meg Francesco-ra - született 1182. július 5-én, az itáliai Assisi városában. A napjainkban bő 28 ezres lélekszámú település Perugia megyében található, festői természeti környezetben, és persze számos ferences emlékhellyel, köztük a Szent Ferenc Bazilikával.

assisi-szent-ferenc.jpg

Francesco gazdag család sarja volt, de feladta vagyonát és az evangéliumi szegénység követője lett. Egyszerű életmódja, anyagi lemondása, jótékonysága, mély spiritualitása és személyes karizmája több ezer követőt vonzott, akikkel egyben úgy prédikáltak a természetről, az erdő madarairól és állatairól, mintha kommunikálnának velük. A későbbi Szent Ferenc laikusként és nem papként akarta megreformálni az egyházat és szerette volna azt jobban összhangba hozni az egyszerű emberek szükségleteivel. Ferencet soha nem is szentelték pappá, tanítás helyett buzdító igehirdetést gyakorolt, megtérésre, evangéliumi, alázatos és egyszerű életmódra ösztönözve tanítványait és követőit. A kezdetben maroknyi szerzetesből álló ferences rendnek az alapító életének utolsó éveiben már több ezer tagja volt. Ferenc, akit halála után két évvel IX. Gergely pápa avatott szentté, híres volt természetszeretetéről, mivel a Teremtőt látta mindenben, ami körülvette, az élő és élettelen teremtményeket, az állatokat az emberiség testvéreiként emlegette. Nem véletlen tehát, hogy az Állatok világnapjának épp az ő emléknapját 1931 óta az ő emléknapján, október 4-én ünnepeljük. (Forrás: Wikipedia.org, Getty Images)

Mivel ismét eljött ez a jeles nap, úgy illik, hogy mi is megünnepeljük, a magunk módján, kreatívan. Az inspirációt ezúttal a 2023. év élőlényei szolgáltatták. Közülük is a fecskefarkú lepke (Papilio machaon), ez a jellegzetes rajzolatú, szép pillangófaj, melynek képviselőivel tavasztól kora őszig gyakran találkozhattok réteken, tisztásokon, vagy akár a kertben. Nagyon szereti az esernyővirágzatú növényeket, mint a sárgarépa vagy a zeller, szóval ha szeretnénk bennük gyönyörködni, és megtehetjük, ültessünk ilyeneket a konyhakertbe. Egy sekély edényből akár lepkeitatót is készíthetünk számukra, amibe tegyünk kavicsokat és fadarabokat, hogy a lepkék meg tudjanak rajtuk pihenni. (A fenti mondatokat egyébként a PAKKLI Bogarászó kártyáiból idéztük, amit rendszeresen forgatunk itthon és kirándulás közben.) Bárki, aki nevelt már gyereket, tudja, milyen örömteli perceket okoz számukra színes szárnyú barátaink jelenléte, ugyanakkor az egyik első dolog, amit megtanítunk nekik, ahogy Süsü mondta a kiskirályfinak:

„Nem szabad megfogni a lepkét, mert a lepke akkor szép, ha szabadon lebeg”!

11_89.jpg

Mai kreatív ötletünkkel ebben segítünk nektek, ugyanis olyan fecskefarkú lepkét készíthettek velünk, ami nemcsak szép, de bármikor meg is fogható, sőt, a kicsik reptethetik is, amit egy igazival nehezen tehetnének meg. A folytatásban jön az elkészítési útmutató, letölthető sablonnal együtt!

A sablon alapján rajzoljátok meg vastagabb papírra a lepke körvonalait, és válasszátok ki a színeket filctoll- vagy ceruzakészletetekből. A szárnyakat két szívószál segítségével is mozgathatjátok, de ha épp nincs ilyesmi otthon, vagy hozzánk hasonlóan a hulladékmentesség jegyében nem használtok ilyesmit, helyettesítsétek! Mi egy hurkapálcát vetettünk be, és egy darab papírt sodortunk vékony hengeralakúra egy kötőtű segítségével. 

1_258.jpg

Tipp! Nem kell nyomtatót használnotok, ami egyébként sem szereti a vastagabb papírokat, ha egyszerűen átrajzoljátok a körvonalat a monitoron keresztül egy sima lapra, majd ezt használjátok sablonként a továbbiakban, amikor szeretnétek készíteni egy lepkét. Helyezzétek az ablaküvegre az üres rajzlappal együtt és rajzoljátok át! 

0_fecskefarku_jpg.jpg

Színezzétek ki a lepkét majd vágjátok ki! Egy maradék kartondarab is elegendő ahhoz a kis - nagyjából 13x2 centiméteres - téglalaphoz, amihez a pálcát rögzítjük majd. Vágjátok ki ezt is!

2_250.jpg

3_240.jpg

Az első képen látható módon ragasztószalaggal rögzítsétek a behajtott téglalap két fülecskéjét a lepke középvonalában! Ezután - ha ti is hurkapálcát használtok - egy éles késsel vagy szikével óvatosan - ebben szülők, vagy nagyobb testvérek feltétlenül segítsenek! - vágjátok be a hurkapálcát úgy, hogy ne törjön el, de a vágás mentén közé csúsztathassátok a papírt! Rögzítsétek egy darab ragasztószalaggal a pálcát mindkét oldalon!

4_226.jpg

A papírcsövet vágjátok be kicsit hosszabban, mint az előbb tettétek! Húzzátok rá a pálcára úgy, hogy a vágott fele nézzen a pillangó felé, majd hajtsátok ki két oldalra a vágott részeket, és ragasszátok azokat a szárnyakhoz!

5_219.jpg

Nézzétek meg, mit történik, ha a két pálcát mozgatjátok egymáson - a pillangó elrepül!

12_79.jpg

Aki pedig a lepkék mellé más színpompás hatlábút is készítene a jeles napra, az tegyen próbát a közönséges temetőbogárral. A rovarfaj táplálkozási szokásai talán viszolygást keltenek bennünk, ugyanakkor rendkívül fontos részei a táplálékláncnak, ráadásul tagadhatatlanul szép, fekete-narancs színben pompáznak.

Vágjátok ki a képen látható testrészeket, rajzoljatok, színezzetek és ragasszátok össze őket! Hajtsatok papírból egy karikát, amibe pont befér három ujjatok, ezt ragasszátok fel alulra, így mozgatni is tudjátok bogaratokat! Készítsétek el kedvenceiteket ugyanezzel a módszerrel és „eresszétek szabadon” őket a szobában! Akár versenyt is kiírhattok nekik, de az is jó móka, ha kitaláljátok, társaitok miket készítettek.

Az idei év élőlényei között olyan fajok találhatók, mint a borzas len, a barkóscinege, a disznófülgomba, a veszélyeztetett, a Duna vízrendszerében endemikus, maradványfajnak tekinthető kis halacska, a lápi póc, valamint az árterekben honos fafajta, a Vénic-szil. Ha szeretnétek róluk olvasni, ajánljuk a kitűnő Zöldítő blog korábbi bejegyzését a témában.  

Jó szórakozást, sikerélményekben gazdag kreatívkodást minden olvasónknak! Mi pedig folytatjuk a pályázatok feldolgozását, és amint lehet, jövünk az eredményhirdetéssel. Hamarosan kiderül, hogy a rekordszámú pályázó közül ki nyeri Herlitz Hungária által felajánlott, klassz rajzeszközöket tartalmazó Pelikan ajándékcsomagokat. Köszönjük türelmeteket! 

A Színes Állatvilág Rajzpályázathoz kapcsolódó korábbi kreatív posztjainkat itt és itt olvashatjátok. 

A rajzpályázat támogatója a Pelikan Group / Herlitz Hungária Kft.

pelikan_banner_2023.jpg

Ha tetszett a cikk, kövessetek minket  PinterestenFacebookon és Instagramon is, hogy a következőről bejegyzésről se maradjatok le!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3018227605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása