Szeptember 15 és 17 között ismét Kerekdomb Fesztivál a tokaj-hegyaljai borvidék egyik legszebb fekvésű településén, Tállyán. A három nap során közel 130 program várja a közönséget, és természetesen a legfinomabb helyi borokat is megismerheti a közönség a rendezvény helyszínét adó összesen 21 pincészet valamelyikében. A fesztivál idén is számos izgalmas, kisgyerekekkel látogatható programmal várja azokat, akik családdal együtt érkeznek Tállyára. A folytatásban ezek közül ajánlunk néhányat, ráadásul páros belépőt is nyerhettek, érdemes tovább olvasni!
A fesztivál fellépőiről nemrég már olvashattátok a Színes Ötleteken, így most nem ismételjük magunkat, inkább segítségül hívjuk a műsorfüzetet, és ajánlunk néhány olyan programot, amelyeken mi is szívesen részt vennénk, és részt is veszünk majd, ha sikerül odaérnünk.
Kézműves programok az Alkotóházban
A Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete alkotóházában számos érdekes foglalkozás várja azokat, akik érdeklődnek a kézműveskedés iránt. Mindenkinek ajánljuk a három nap során minden nap – pénteken 16 órai, szombaton 10 és 14 órai, vasárnap 10 és 13 órai kezdettel – megtekinthető Mesterségbemutatókat, amelyek során népi iparművészek avatják be a látogatókat az olyan népművészeti technikákba, mint a fafaragás, a rekeszzománc-hajtogatás, a vertcsipke készítése, vagy a ma már kevesek által művelt úrihímzés.
A Mesterségbemutatókkal egy időben minden nap játszóház is várja a kisgyerekkel érkezőket, ahol a kisebbek számára is érdekes foglalkozásokon vehetünk részt. Lesz agyagozás, könyvjelzőfestés népi motívumokkal, csuhézás, készíthetünk ütőfás mézesbábot, fonalmadarakat, vagy nemez pillevirágot.
Komolyzene - Tállyai Evangélikus Templom
Bár a klasszikus zenei hangversenyek a gyerekeket nem feltétlenül kötik le egy bizonyos életkor alatt, ezek az események mindenképpen különleges színfoltjai lesznek a fesztiválnak, hiszen a templomok általában véve kivételes akusztikával rendelkeznek, és persze nem akármilyen előadók érkeznek a Kerekdomb pénteki és szombati napján erre a helyszínre. Pénteken este 9 órai kezdettel Horváth Márk orgonaművész koncertjét láthatja majd a közönség, szombaton délután 13:30-as kezdéssel az Idősek Énekkara lép fel ugyanitt, 17:30-tól a Szirtes Quintet: Így szerettem volna élni… című előadása következik majd, melyben a magyar irodalom történetének válogatott versei szólalnak majd meg vonósötös hangszerelésben, majd 20:30-tól az idén 60. jubileumi évadát megkezdő Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye zárja majd az estét, melynek során Mozart és Schubert darabjai lesznek majd hallhatók. Aki kisgyerekkel érkezik, annak javasoljuk a nálunk már jól bevált „félidőben cserélünk” koreográfiát, így mindkét szülő részesülhet a zenei élményből, és nem kell aggódnunk amiatt sem, hogy gyermekünk esetleg belekiált a szünetjelbe. (Ha múltidéznél, a Miskolci Szimfonikusok egyik korábbi Ciróka babakoncertjéről itt írtunk.)
Filmvetítések a Mailloth-Kastélyban
A fesztivál három napja során a Tállya főutcáján található Mailloth-Kastély ad otthont a Nemzeti Filmintézet programjainak. Pénteken egész nap a Malter Vándor Filmfesztivál versenyfilmjeit láthatja a közönség, szombaton és vasárnap pedig olyan, mára már klasszikusnak számító alkotásokat nézhetünk meg, mint a Csinibaba, a Megáll az idő, a Moszkva tér, vagy a Tanú.
Gryllus Dániel – Budapesti Tücsökmuzsika – Oroszlános BBQ Udvar és Borterasz, szeptember 17, vasárnap 11:00
Ahogy a Művészetek Völgyében már többször tapasztalhattuk, a Kaláka Együttes fellépései életkortól függetlenül bárki számára maradandó élményt jelentenek. Gryllus Dániel, aki a zenekarban általában fúvós hangszereken játszik, szólókoncertjén ezúttal citerára írt dalait adja majd elő, olyanokat, amelyek például a 2001-ben megjelent Családi kör című albumán is hallhatók. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánljuk a megjelenést.
Aktív programok
A fesztiválra érkezők minden nap több vezetett, borkóstolással egybekötött dűlőtúrán vehetnek részt, melyek során betekinthetnek a tállyai borászat mindennapjaiba, megismerhetik az adott esetben már több emberöltő óta borászkodó családok pincészeteit, termékeit. A dűlőtúrák külön díjazás ellenében vehetők igénybe, a mai viszonyok között jelképesnek számító 1000 forint / fő ártól a kicsit drágább, de bőséges kóstolási lehetőséget biztosító programokig.
A település történelme iránt érdeklődőknek ajánljuk a hosszúlépés.járunk? csapat által szervezett helytörténeti sétákat, akik pedig a fesztiválozást összekötnék némi természetjárással is, azok nézzenek körül az Aggteleki Nemzeti Park túrái között, melyek minden nap 10 órakor kezdődnek. A sportolni vágyók számára szintén sok lehetőséget kínál a rendezvény: válaszhatunk a Kerekdombi Kerekezés e-bike túrái közül, de evezhetünk a Bodrogon, szombaton és vasárnap pedig különböző távokon indulhatunk a Mailloth-Kastély-Futás versenyein, ahol különböző díjak is várnák az elsőként célba érőkre.
A Kerekdomb Fesztivál programja szeptember 15-én délelőtt 10 órakor kezdődik az Aggteleki Nemzeti Park által szervezett túrával, melynek célállomása az Akasztó-domb. A hivatalos megnyitó 14 órakor lesz, szóval ha valaki szeretné kicsit korábban kezdeni a hétvégét, akár már pénteken kora délután megteheti ezt. A Művészetek Völgyében megszokott Csigabusz mintájára itt is lesznek a környékbeli településekről induló, fesztiválos karszalaggal ingyenesen igénybe vehető buszjáratok, de ha valaki csak egy napra szeretne ellátogatni Tállyára, arra is van lehetőség a MÁV-Start és a Volánbusz Borongoló napijegyével, vagy a hétvégente közlekedő Tokajbusz-járatokkal.
Ha gyorsak vagytok, akár még nyerhettek is instant játékunkban! A Facebook-oldalunkon hamarosan egy páros fesztiválbérletet és egy borútlevelet sorsolunk ki, amivel nemcsak a változatos könnyűzenei-, színházi-, irodalmi-, kulturális-, sport-, és gyerekprogramokon vehettek részt, de egy ajándék poharat is kaptok, továbbá megkóstolhatjátok számos borászat prémium borait. Gyertek játszani! Sorsolás 2023.09. 14- én, az esti órákban.
A Kerekdomb Fesztiválra jegyek még kaphatók a rendezvény weboldalán! További információk a fesztivál közösségi felületein!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.