Színes Ötletek

a kézügyes blog

Heti lépegetők, csillagképes figurák, meseodúk - Ismerjétek meg az Igrushkát!
Fajáték-körkép, 6. rész

fajatek_korkep_blog_cimlapkep_20220712_2.jpg

Rövid téli szünet után idén is folytatjuk a tavaly elkezdett Fajáték-körkép sorozatot, aminek minden részében más-más hazai játékkészítőt ismerhettek meg. Közös bennük, hogy mindannyian olyan családok, anyukák és apukák, akik szívvel-lélekkel, saját kezűleg, természetes alapanyagokból alkotják a gyerekszobák kincseit a nagymozgást fejlesztő eszközöktől kezdve a gyermeki fantáziavilágot kiegészítő játékokon át az egyedi dekorációkig. Közülük a mai cikkben a hosszú pihenő után egészen új termékpalettával visszatérő Igrushka márkát ismerhetitek meg, és a mögötte álló háromgyermekes édesanyát, Andrejkó-Sipos Boglárkát, aki saját szavaival mutatja be a vállalkozás múltját és jelenét. Olvassatok tovább!

A Fajáték-körképről

Manapság reneszánszukat élik a fából készült játékok. Talán számotokra sem meglepetés, hogy mi is nagyon szeretjük őket, ezért úgy gondoltuk, érdemes alaposabban is foglalkoznunk a témával. Jellemzően hihetetlenül ötletes, szépen kivitelezett, a gyerekek fantáziáját és kézügyességét fejlesztő, természetes alapanyagú játékokról van szó, amik tartós és környezetbarát alternatívát jelentenek a sokszor csak ideig-óráig használható műanyagok helyett. A készítők pedig gyakran olyan családok, anyukák és apukák, akik saját gyermekeikkel szerzett tapasztalataikkal egészítik ki szakmai tudásukat, és szívvel-lélekkel, saját kezűleg készítik el azokat a kedves figurákat, melyek évekig lehetnek kisebbek-nagyobbak kedvencei.

A hazai játékkészítők között szoros a kötelék, sok mindenben segítik egymást, legyen szó tudásuk megosztásáról, vagy akár közös promóciók szervezéséről. Mi is egy ilyen, több műhely és vállalkozás által szervezett játék kapcsán figyeltünk fel a rendkívül szimpatikus, egymást támogató közösségre, akikkel sorozatunk fejezeteiben külön-külön is megismerkedhettek. Bízunk abban, hogy a Fajáték-körkép kitűnő inspiráció lesz mindazoknak, akik kézműveskedéssel töltik napjaikat, akik szeretnék komolyabban venni a hobbijukat, vagy azoknak a kismamáknak, akik úgy érzik, támadt egy jó ötletük, és egy kis megerősítésre, biztatásra van szükségük, hogy belevágjanak a megvalósításba.

A sorozat szinte minden epizódjából kiderül, hogy a vállalkozások mozgatórugóit - így vagy úgy - a gyermekek jelentik. Akár azért, mert az érkezésüket követően egészen megváltozott a fókusz a családban a munkához való viszonyt illetően is, vagy mert a nekik készített játékok sora bővült értékesítésre szánt darabokkal. És persze azért is, mert ők jelentenek állandó inspirációt a fejlődéshez szülőként és szakmai szempontból egyaránt. Az Igrushka márka megálmodója is három gyermek édesanyja, a vállalkozás pedig idén már a második születésnapját ünnepelheti. Bemutatkozásukhoz Boglárka saját szavait idézzük.

252995661_255689613256241_7603444034992545377_n.jpg

„Végzettségemet tekintve pedagógus, grafikus, dekoratőr-lakberendező vagyok, innen vezetett az utam a nyílt végű játékok készítéséig. Képzőművészetet tanítottam egy művészeti iskolában, és dolgoztam a másik két szakmámban is, a megszerzett tapasztalatok pedig mind hozzájárultak az Igrushka születéséhez, amihez a legnagyobb inspirációt azóta is a gyermekeim jelentik. Mi – családon belül – az egyszerűbb gyermekkor elvét követjük, így adja magát, hogy olyan játékokat készítünk, amik egyszerre szépek, játszva fejlesztenek, megnyugvást jelentenek szemnek és léleknek, miközben lefoglalják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Pedagógusként mindig is vonzódtam az alternatív oktatási módszerekhez, ezért azt is figyelembe vesszük, hogy az oktató jellegen és az esztétikai igényességen túl a termékeink beilleszthetőek legyenek a Waldorf és Montessori pedagógia szerinti gyermeknevelésbe.”

316425737_493631886131471_5432046251939643344_n.jpg

Hosszabb szünet után, újragondolt termékpalettával tért vissza nemrég az Igrushka a fajátékkészítők közösségébe. A kényszerpihenőről, a megújulásról és az aktualitásokról is kérdeztük Bogit, és a válaszaiból idézünk:

„Hosszú szünet után térek most vissza, megújult és teljesen új játékokkal, valamint lakberendezési kiegészítőkkel. Egy tavaly tavasz óta húzódó egészségügyi probléma kezelése miatt sokáig nem használhattam gépeket, ezért a fajátékok készítése még most sem zajlik a régen megszokott ütemben. A gyártás során a férjem az olyan előkészületekben segít, mint az ötletelés, gyalulás, darabolás, de a többi munkát én végzem, ezért ez komoly nehézségeket okozott.

Először borzasztóan letört a dolog, de mostanra eljutottam arra a pontra, hogy igyekszem előnnyé kovácsolni. Új termékeket, kampányokat tervezek és bevezettem a horgolt játékokat is a kínálatba. Van egy-két egészen különleges együttműködés, amiben részt veszek, az egyik ilyen például a HelArt Alkotóműhellyel közös alkotás. Limitált darabszámú lépegetőink dekorációként is megállják a helyüket, de elsősorban nagyon jó szemléltető eszközök a hét napjainak érzékeltetésére, alkalmazhatók az idő fogalmával való ismerkedéshez, és akár a jeles napokat várva is használhatjuk őket.”  

325427775_902528477599023_1737985399242408195_n.jpg

A HelArt Alkotóműhellyel már találkozhattatok a Fajáték-körkép sorozatban, de ha esetleg lemaradtatok a bemutatkozásukról, kattintsatok ide! Nagy örömünkre náluk DIY készletek is elérhetők, amik közül egyet ki is próbáltunk – az erről írt beszámolónkat ITT olvashatjátok.

„Amit nagy örömmel említek meg, az egy másik, baráti összefogással megvalósult projekt, amit a noszvaji meseút ihletett. Városunkban, Nagykállóban is elkészült 14 egyedi - festett vagy dekupázsolt - meseodú, amik egy-egy mesének adnak otthont. Ezek nagy részét Settevolte fordította angol és olasz nyelvről, és mind az ember és a természet kapcsolatáról, az élőlények életközösségéről szólnak. Különleges élményt jelenthet a gyerekeknek, ha séta közben mesékre is találnak, amik egyébként szabadon fotózhatók, így akár otthon is újramesélhetők. Ha kíváncsiak vagytok a miénkre, kattintsatok IDE.

324085855_2159738967750321_3737278797244078529_n.jpg

Az ilyen tapasztalatok mellett remek inspirációforrást jelent a játékkészítők fantasztikus közössége, ahol mindenben segítjük egymást. A családon és a vásárlók visszajelzésein túl ők jelentik a legnagyobb támogatást a munkám során. Persze az is hatalmas élmény, hogy a gyermekeim mindig sorban állnak amikor dolgozom, és várják a “leeső” darabokat.” 

A Fajáték-körképben mindig felbukkan egy számunkra is nagy jelentőséggel bíró kérdés, a környezeti vonatkozás, de szülőként az is nagyon fontos, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy játék akár a korosztályos besorolás, akár a biztonság szempontjából. Bogi erről a következőket mondta:

„A játékaink CE minősítettek, mind a felhasznált anyagok tekintetében, mind a formavilág kialakításában megfelelnek az Európai Unió gyermekbiztonsági alapelveinek. Nullától százéves korig bárkinek szívesen ajánljuk őket, egy kivételével: a csigaszalagokat nem javasoljuk 3 éves kor alatti gyermek részére, mert fulladásveszélyes lehet. Minden más akár egészen kicsiknek is bátran adható, legfeljebb nem fejlesztő játék, hanem rágóka lesz belőle. Mivel az általunk használt felületkezelő anyagok megfelelnek az EN 71-3 szabványnak, valamint élelmiszerbiztonsági besorolásuk is van, így szájba véve, nyállal találkozva sem oldódik ki belőlük semmilyen káros anyag. Nem csak a termékek előállításánál törekszünk a fenntarthatóságra, hanem a csomagolásnál is. Nem használunk semmilyen műanyagot, a csomagolóanyagaink is teljes mértékben újrahasznosíthatóak.”

324734700_1172546813387924_4672290706893093163_n.jpg

Ha csak részben is ismerjük a hazai játékkészítők alkotásait, könnyen észrevehetjük, hogy a közös értékeken felül minden márkához kapcsolódik valami egyedi, csak rá jellemző kézjegy akár a szín- vagy formavilágot, akár a funkciót, vagy éppen az anyagválasztást illetően. Hogy az Igrushka esetében mik ezek, arról Bogi így mesélt:

„Bármelyik fajáték örökéletű darab. Természetes, szemet gyönyörködtető, meleg tapintású, és ha a gyerek kinövi, akár különleges dísze is lehet az otthonunknak. Grafikusként én is mindig igyekszem valami egyedit belecsempészni az általunk tervezett darabokba, legyen az sajátos felirat, színvilág vagy mintázat. Az új kollekciónkban például csillagképes figurák is rendelhetők, törekszem a különleges festésre, de a visszajelzések alapján sokan a formavilágról ismerik fel az Igrushkát. Úgy gondolom, a pedagógus múltam nagyban hozzájárul ahhoz, hogy fel tudjam mérni a célközönségünk kompetenciáit, hogy a játékaink valóban sikerélményt nyújthassanak a használójuknak.”

323772336_1641681099597317_6540773589974356715_n.jpg

Ha szeretnétek többet is megtudni az Igrushka világáról, nézzetek körül a Facebookján vagy Instagramján.

A Fajáték-körkép előző részének főszereplője a Wooden Tale márka volt, róla ITT olvashattok. Tartsatok velünk itt, illetve a Facebookon és az Instagramon, hogy a következő fejezetről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6218032630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása