Színes Ötletek

a kézügyes blog

Színes Ötletek Best of 2022, 2. helyezett – Festés csempétől a bútorig

szo_bo2022_0202.jpg

Lehet, hogy csak álmodtam, de szinte biztos vagyok benne, hogy a Facebook hírfolyama már többször elém dobta azt az amúgy jó eséllyel nem is valós személytől származó idézetet, hogy „mutass egy boldog másodikat, és megmutatom benne az örök vesztest!” Piha! Lefogadom, elég sokan szerettek volna Buzz Aldrin helyében lenni, amikor másodikként tette meg azt a bizonyos nagy lépést. Végül is ha az első nagy lépés egyben az utolsó is, soha nem jutnánk el sehová, nem igaz? Persze ennek csak annyi köze van a mai poszthoz, hogy a Best of 2022 második helyezettjéhez érkeztünk. A folytatásban festünk, nem keveset.

Különösen népszerű lett ugyanis tavaly az a projekt, melynek során egyfajta dominóhatás mentén elég sok mindent felújítottunk kifejezetten gyors és költségkímélő módon, beleértve a fürdőszobai padlófestést, a saját jogán is a sorozat cikkei közé jutott radiátorcsinosítást, az azt megelőző, vagy épp azt követő bútorfestést, illetve a csempefestést, aminek egy korábbi fejezete tavalyelőtt lett az egyik legnépszerűbb tartalmunk. Mivel a felújítás olyan, mint a soha véget nem érő éjjel a győztes magyar focimeccsek után, ha idén is terveztek ilyesmit, nézzetek körül az oldalon, hiszen elég alaposan körüljártuk a témát az elmúlt időszakban!  

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2718024852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

lginsta_1200_1.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása