Színes Ötletek

a kézügyes blog

Bútorfestés, avagy mentőöv időhiányban

1_197.jpg

A cím ellentmondásosnak tűnhet, hiszen időhiány esetén az ember legritkábban a bútorfestésen töri a fejét, de nincs ez mindig így. Fürdőszobaszekrényünk megújulása a helyiségben történt csempefestésre vezethető vissza, ami más változásokat is elindított a mindenki által ismert dominó-hatás miatt. A csempefestés rendkívül praktikus megoldás, ha bármilyen okból szeretnénk elkerülni a teljes burkolatcserét, akár anyagi, akár környezetvédelmi megfontolásból. Jól jön akkor is, ha kifejezetten ideiglenes megoldásokban gondolkodunk, például mert nem a saját ingatlanunkban élünk, vagy mert néhány éven belül nagyobb felújítást tervezünk. Kipakolunk, festünk, bepakolunk. Igen ám, de amikor a tündöklő fehér csempénk elé betoljuk a besárgult, kopott bútorainkat, rájövünk, hogy itt még nincs vége. Velünk sem történt másképp. Fiókos szekrénykénk még a festés előtt megújult, most pedig a fürdőszobaszekrény követte. A folytatásban erről a projektről számolunk be.

Úgy gondoltuk, ennek a bútordarabnak bár vannak hibái, nincs vészes állapotban, egy fogantyúcserével megúszhatja a dolgot, de alaposabban felülvizsgálva kiderült, ez a terv több sebből vérzik. A csempefestés után azonnal kiderült, hogy a fehérnek hitt szekrény kifejezetten sárga, de más hibák is zavaróvá váltak az új környezetben: pár helyen lepattant róla a festék, apróbb foltok is rejtőzködnek itt-ott, a kivetőpántok pedig rozsdásak. A sort folytathatnánk még azzal, hogy ma már az ízlésünk is másféle berendezést kívánna, de örökölt darabról van szó, másrészt alapelvünk, hogy környezetvédelmi megfontolásból nem dobunk ki funkcionálisan jól működő tárgyakat, így megszavaztunk neki egy gyors tuningot.

2_191.jpg

A Dulux Simply Refresh családjának több tagját teszteltük már, melyeket használva nemcsak a végeredmény volt megnyerő, hanem az is, hogy ezekkel az anyagokkal különösebb előkészületek, főképp alapozás nélkül láthatunk munkához, amivel rengeteg időt és fáradtságot spórolhatunk meg. A Konyhabútorfesték színpalettájáról most a Gyémánt port és a Skandináv alkonyt választottuk, mivel a helyiségben máshol megjelennek ezekhez hasonló árnyalatok.

0_1_8.jpg

Korábban, ha bútorfelújításba fogtunk, mindig terveznünk kellett sok munkával, meg persze még több porral járó csiszolási fázissal, a több rétegnyi alapozással, másképp nem számíthattunk tökéletes tapadásra, a festék egyenletes eloszlására. A Dulux Simply Refresh Konyhabútorfesték alapozó és fedőfesték is egyben, ami számos felületen alkalmazható, legyen szó különféle festett, festetlen, vagy akár lakkozott fafelületekről, laminált bútorlapról, MDF panelekről, kemény PCV felületről. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy nincs szükség ezekre az előkészületekre, a kiszemelt felület egy alapos zsírtalanítás és mattítás után már festhető is. 

4_167.jpg

Leszereltük a fogantyúkat és a zsanérokat. Utóbbiból sikerült újakat beszereznünk, a fogantyúcsere - amivel éppen meg akartuk úszni az egész projektet - viszont várat magára, mert nem találtunk olyat, ami egyszerre felel meg méret és dizájn szempontjából. Ez nagyjából öt perc utómunka lesz, hamarosan sor kerül rá.

3_182.jpg

Átcsiszoltuk és portalanítottuk a felületet, majd maszkolószalaggal leragasztottuk a tükröt. Ha két színnel festünk, célszerű kitakarni az olyan éleket is, ahol nehéz egyenesre húzni a választóvonalat, pláne akkor, ha nem vagyunk biztosak a kezünkben, mi ezt a lépést most kihagytuk. Az ajtókon belüli részre a sötétebb, minden másra a világosabb árnyalatot vittük fel flockhengerrel.

5_163.jpg

A festék vízbázisú, így nem kell átható festékszaggal számolnunk, beltérben is bátran dolgozhatunk vele. A második réteg felvitele hat óra eltelte után javasolt, de a világos alapszín miatt egy réteg is tökéletesen fedett, így néhány óra múlva csak egy javítóréteget vittünk fel, és hagytuk teljesen megszáradni. A már jól ismert selyemfényű, különleges, bevonatszerű felület most sem okozott csalódást, egészen más hatása van, mintha zománc - vagy akrilfestékkel dolgoztunk volna. Visszacsavaroztuk a szerelvényeket, eltávolítottuk a maszkolást, majd a helyére akasztottuk. Újabb dominó a soha el nem fogyó sorból. 

6_136.jpg

8_110.jpg

7_119.jpg

A saját kezűleg végzett kisebb-nagyobb felújítások eredményeiről beszámoló legfrissebb bejegyzéseinket ITT találjátok. Ha tetszett a cikk, követhettek minket Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr6117920987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

id_48_crw_allgemein_banner_300x250px_en.jpg

Aktuális

karacsonyi_banner.jpg

Ünnepi ajánló

szines_otletek_blog_banner.jpg

Akció

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Pinterest

pinterest_banner.jpg

süti beállítások módosítása