Színes Ötletek

a kézügyes blog

Micimackótól a Betlehemi Kisdedig
Könyvek klasszikus mesehősökkel és karácsonyi játékokkal a Móra Kiadótól

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_46.jpg

Könyvekből sosem elég, pláne, ha a karácsonyi időszakról van szó, hiszen, ahogy ez más sokszor szóba került itt, egy-egy szép kiadvány univerzális ajándék bárkinek, függetlenül nemtől, kortól, érdeklődési körtől, bár nyilván utóbbival azért nem árt tisztában lennünk. Mivel a Móra Kiadó még az év legvégére is tartogat néhány újdonságot, a folytatásban ismét az ő köteteik között válogatunk. Érdemes tovább olvasnotok akkor is, ha az utolsó pillanatra hagytátok az ajándékok beszerzését, és persze akkor is, ha már túl vagytok rajta, hiszen a jó könyvek nem avulnak gyorsan.  

Volt egyszer egy mackó

volt_egyszer_egy_macko.jpg

Micimackó és barátai valószínűleg minden kisgyerekes családban kedvelt, az esti meseolvasás, vagy egy-egy közös filmnézés során gyakran megelevenedő mesefigurák közé tartoznak. Ránézésre valószínűleg nem is mondaná meg senki, hogy a kedves, csekély értelmű medvebocs hamarosan már egy évszázada itt van köztünk. Az eredeti regény megjelenésének 95. évfordulója alkalmából a rendkívül tehetséges író, Jane Riordan egy csodálatos történetgyűjteményt írt, amely A. A. Milne-hez hűen varázslatos világokat idéz meg. A kötet méltó tisztelgés a világ leghíresebb medvéje előtt, és tökéletes alkalom arra, hogy újra találkozhassunk kedves barátainkkal, és megtudjuk, mi minden történt velük, mielőtt a százholdas pagony lakói lettek. A könyvet gyönyörű illusztrációik is díszítik, amelyeket Mark Burgess készített E. H. Shepard stílusában.

Csizmás, a kandúr.  Az utolsó kívánság

csizmas_a_kandur_az_utolso_kivansag.jpg

Ha Micimackóról azt mondtuk, nem öregszik, mit szóljon akkor Csizmás Kandúr? A klasszikus európai tündérmesék hőse 1697-ben lépett színre először Charles Perrault francia író Lúdanyó meséi (Ma mère l'Oye) című kötetében, azóta pedig felsorolni is lehetetlen, hány feldolgozást ért meg története, nem is szólva felbukkanásairól a Shrek különböző epizódjaiban, meg persze azokról a filmekben, amelyekben ő játssza a főszerepet. Az idén bemutatott mozifilm alapján készült, rejtvényekkel, fejtörőkkel, játékokkal és kreatív feladatokkal teli, színes foglalkoztatókönyvben több órányi mókás kaland és kihívás várja az olvasókat. Csizmát fel, kardot a kézbe… bár ezúttal a színes ceruza is elég a kilenc életre szóló kalandhoz a vakmerő kardforgató, nőcsábász és legeslegmenőbb macska, Csizmás Kandúr oldalán.

Pörgess és játssz! – Kippkopp és Tipptopp

kipkopp_es_tipptopp_porgess_es_jatssz.jpg

Épp az ajánló megjelenésének napján ünnepli 85. születésnapját Marék Veronika, író és grafikusművész, rádió- és tévéjátékok, bábjátékok, rajzfilm forgatókönyvek és megannyi gyerekkönyv alkotója, akinek rajzain túlzás nélkül generációk nőttek fel. Legújabb kötetében öt izgalmas társasjátékot hozott olvasóinak, melyekkel otthon vagy akár útközben is játszhatnak kicsik és nagyok. Részt vehetünk a Békabuliban, lépkedhetünk az őszi leveleken, felkapaszkodhatunk a borostyánon, követhetjük a virágösvényt és gyűjthetjük hógolyókat! Megismerhetjük Kippkoppot és Tipptoppot, akik elkalauzolnak minket ebben a mesevilágban, ahol a legügyesebbek még a borítón lévő csigaházon is versenyezhetnek! A könyvet természetesen a szerző rajzai díszítik, akinek ezúton kívánunk születésnapja alkalmából jó egészséget, és további hosszú, alkotással teli éveket! 

Kukori és Kotkoda

kukori_es_kotkoda.jpg

A velünk élő klasszikusok sorából nem maradhat ki Kukori és Kotkoda sem. A eredeti rajzfilmsorozat második évada idén épp ötven éve készült, és azóta már igazi alapművé nemesedett, köszönhetően Bálint Ágnes mókás, tanulságos történeteinek, Mata János azonnal felismerhető rajzainak, meg persze az akkori színházi élet kiválóságai - Márkus László, Psota Irén, Hacser Józsa, Szuhay Balázs, és mások mellett Horváth Gyula, a Süsü-sorozat folyton fenekedő és rikoltozó Torzonborz királya - által megszólaltatott  figuráknak.

A most megjelent könyv főszereplői ezúttal is Kukori, a naplopó kakas - akit az írónő állítólag egy kolléganője minden házimunka elől menekülő férjéről mintázott - a szorgalmas Kotkoda, aki legszívesebben egész nap csak kapirgálna, és persze gyakran feltűnik Kukori szélhámos barátja, a Kopasznyakú kakas is, aki legalább akkora mester a munkakerülésben, mint a főhős. A képes mesekönyv a rajzfilmsorozat legvidámabb epizódjai alapján készült, így garantált szórakozást ígér minden korosztálynak. 

Karácsony - Óriás foglalkoztatókönyv

karacsony_orias_fogi_b1.jpg

Ha pedig valaki a meseolvasás mellett inkább olyasmit keres, amellyel már óvodás kortól is elboldogulnak azok a gyerekek, akik szeretnek rajzolni, színezni és keresni, annak érdemes belenéznie a Nagy Ágnes által összeállított Karácsony - Óriás foglalkoztatókönyvbe, melyben számos izgalmas feladat vár a kis olvasókra. Kereshetnek szavakat a betűrácsban, színes ceruzával felfegyverkezve segíthetnek előtűnni egy rénszarvasnak, kiegészíthetnek különböző karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos rajzokat, vagy akár saját agancsot is készíthetnek maguknak a kicsit nagyobbak segítségével. 

Így készül! - Karácsonyi játékok

igy_keszul_karacsonyi_jatekok_b1.jpg

Természetesen a foglalkoztatóknak is rengeteg változata van. Nagy Ágnes 3 év feletti korosztálynak szánt Így készül! - Karácsonyi játékok című könyvében rengeteg karácsonyi móka vár a gyerekekre színezők, kirakók, labirintusok és még sok-sok más játék formájában, mindezek mellett pedig 3D-s karácsonyi matricák gondoskodnak az ünnepi hangulatról. 

A Betlehemi Kisded

betlehemi_kisded.jpg

A kirakós szintén nagy sláger sok helyen, ahol már járni és bármilyen szinten beszélni tudó aprónép van a családban, hiszen akár órákon át elfoglalják vele magukat a gyerekek, egy idő után már különösebb terelgetés és segítségnyújtás nélkül is. Vigyázni csak arra kell, hogy a nagy játékban minden darab visszakerüljön a dobozba, de ez talán nem olyan nagy ár azért, hogy gyermekünk játszva tanuljon. Szarvas Szilvia A Betlehemi Kisded készségfejlesztő kirakósával nemcsak Jézus születésének történetével ismerkedhetnek meg a legkisebbek, hanem készségeiket is fejleszthetik. A könyvek lapjain 5 darab nagyméretű kirakós található, ráadásul egy kifejezetten formabontó változatban, melyben a könyv egyes oldalai állnak össze a végén egy összerakható képes történetté. 

Hamarosan induló legfrissebb nyereményjátékunkban Marék Veronika Kippkopp és Tipptopp című kötetét nyerhetitek meg! Keressétek Facebook-oldalunkon a játék kiírását, válaszoljátok meg az ott feltett, igen-igen egyszerű kérdést, és várjátok a sorsolást, hátha nektek kedvez a szerencse!

Ha tetszett a bejegyzés, kövessetek minket itt, a Facebookon és Instagramon is, hogy a következőről se maradjatok le!

A "Kippkopp és Tipptopp?" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

  • A jelentkezés beküldési határideje: 2022. december 21. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

  • Az eredményhirdetés időpontja: 2022. december 22. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

  • A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

  • A játékban nem vehetnek részt a Móra Kiadó és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

  • A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

  • A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik a Facebookhoz.

  • A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2618006112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nézd meg!

husvet_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása