Színes Ötletek

a kézügyes blog

A kígyók szaglásától a rendíthetetlen ólomkatonáig - Három könyv a Móra Kiadó ünnepi kínálatából

szo_keret_01_blog_cimlapkep_0_45.jpg

Mivel legutóbbi ajánlónkban írtunk a könyvek ajándékként betöltött szerepéről, nem ismételnénk magunkat, ugyanakkor a Móra Kiadó kínálatában erre a hónapra is találtunk néhány szép és érdekes kiadványt. Ha még nem döntöttétek el, mivel lepjétek meg a kisebbeket, vagy épp valami meglepetést kerestek a rokonságban, baráti körben fellelhető aprónép számára, olvassatok tovább! 

Tudomány

tudomany.jpg

Ahogy ez egyetlen szülőnek sem meglepetés, a gyerekek kíváncsisága végtelen, és addig jó, amíg ez így van. Valószínűleg nincs olyan család, ahol egy-egy összejövetel alkalmával ne hangzott volna még el a jólismert mondat: "Miket kérdez ez a gyerek?!" (Itt és most a Forró szél című sorozat egyik jelenete is eszünkbe jutott, ahol Firga bácsi a maga kockázatkerülő módján igyekszik felvilágosítani a legkisebb Surdilovicsot erről-arról, de ez csak áttételesen kapcsolódik a könyvajánlóhoz.) A Tudomány - Kérdések és válaszok kíváncsi gyerekeknek című kötet ugyanakkor kézenfekvő választás lehet sok ilyen esetre. Hogyan szagolnak a kígyók? Miért fut olyan gyorsan a gepárd? Lehet-e éhes egy növény? Hogyan keletkezik a szivárvány? Miért eszik követ a krokodil? Mire való a köldökünk? Miért olyan furcsák az álmaink? A humoros rajzokkal illusztrált könyvet lapozgatva megannyi érdekességet, különös, meghökkentő tényt ismerhetnek meg kicsik és nagyok a tudomány világából. 

Karácsony utca

karacsony_utca_szerk.jpg

A kisebbeknek szóló leporellókönyvek népszerűsége töretlen, és ez nem is csoda, hiszen a gyerekek számára kitűnő szórakozás, amikor felfedezhetik, milyen titkokat, elsőre nem látható részleteket rejt az oldalakon elhelyezett számtalan fülecske. A Karácsony utca című kötetben nemcsak egy látványos történet elevenedik meg a kihajtható lapokon, de széthajtogatva, ünnepi mesevárosként akár díszletként is szolgálhat bármilyen játékhoz, a gyerekszoba további lakóival. Tökéletes ajándék az óvodás korú gyerekeknek. 

Hétszerszép

hetszerszep_szerk.jpg

Az ünnepi időszak talán legjobb része, hogy néhány napra mindenki leveheti a lábát a megélhetés gázpedáljáról. Ilyenkor jó esetben arra is van lehetőségünk, hogy érdemi időt töltsünk szeretteinkkel, a közös meseolvasás pedig olyan minőségi időtöltés, ami több szempontból is élményt jelent szülőknek és gyerekeknek egyaránt. Ha szívesen felidéznénk néhány klasszikus mesét, a Hétszerszép című kötet kitűnő választás az ünnepi szezonra. Ebben a páratlan gyűjteményben az európai irodalom legszebb és legközkedveltebb meséit találhatjuk Hans Christian Andersen, Wilhelm Hauff, Ludwig Bechstein és a Grimm testvérek tollából. A Verana Körting varázslatos rajzaival kiegészült kötetben olyan klasszikusokat olvashatunk, mint A Hókirálynő, a Pöttöm Panna, a Borsószem hercegkisasszony, A Gólyakalifa, Jorinde és Joringel vagy a Holle anyó.

Ha tetszett a könyvajánló, tartsatok velünk itt, illetve Facebookon és Instagramon, hogy a következő részről se maradjatok le! 

1000_200_sarkanyokkincse.jpg

A "Decemberi könyvajánló" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

  • A jelentkezés beküldési határideje: 2022. december 17. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

  • Az eredményhirdetés időpontja: 2022. december 18.  A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát üzenetben történik. 

  • A nyereményeket csak belföldi címre tudjuk postázni.

  • A játékban nem vehetnek részt a Móra Kiadó és a Színes Ötletek Blog munkatársai és azok közvetlen családtagjai.

  • A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

  • A játékot a Facebook nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik hozzá.

  • A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr2617995808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása