Színes Ötletek

a kézügyes blog

Színes Inktober 2022 - Túl a második héten
Összefoglaló és további tippek a kihíváshoz

inktober_1000x522_3.jpg
Talán nem csak számunkra telt el egy szempillantás alatt a második hét is. Az időarányosság elméletének nagyon konyhanyelven megfogalmazott, leegyszerűsített változata szerint minél idősebbek vagyunk, annál gyorsabbnak érezzük az idő múlását, hiszen az időérzékünk rövidebb szakaszokra tagolja a megélt eseményeket, és minél többet éltünk, az adott időszak annál kisebb részét fedi le az életünknek. Ez persze annyira nem szívderítő, az viszont sokkal inkább az, hogy egyre érkeznek a rajzok mindazoktól, akik részt vesznek a kihívásban. Még mindig nem késő csatlakozni, hiszen a Színes Inktober 2022 során a 31-ből összesen 11 napot kell csak teljesítenetek ahhoz, hogy értékes ajándékcsomagot nyerjetek az önfejlesztés és a mindennapos alkotás öröme mellett. Heti összefoglalónkért kattintsatok a folytatásra!  

Legutóbb számos tippet adtunk nektek a feladatok napi teljesítéséhez mentális és technikai értelemben is. Valószínűleg mostanra már mindenki kiismerte azt, számára mi a leginkább megfelelő módszer, eszköztár és motivációforrás ahhoz, hogy rendszeresen kezébe vegye a rajzeszközöket. Egy teljes hónapot lefedő kihívásnál ugyanakkor a második hét vége olyan, mint amikor egy hegyi túránál a kilátópontot megcélozva még bőven az erdőben járunk: jólesik visszanézni az eddig megtett útra, de még szükségünk lesz némi kitartásra, ha szeretnénk a csúcsra érni.  

Időnként nézzük végig az eddig elkészült munkáinkat! 

Amikor túl vagyunk pár rajzolással töltött napon, az általában már szemmel látható eredményeket jelent, hiszen legalább néhány rajzot befejeztünk. Ilyenkor tagadhatatlanul jó érzés együtt látni az elkészített képeket, amelyekből összeállhat egy konkrét sorozat, vagy egyfajta mintázat, ami eddigi erőfeszítéseink illusztrációjaként is értelmezhető. Ez mindig jó motiváció ahhoz, hogy átlendüljünk az esetleges holtpontokon, és kapjunk némi plusz lendületet az előttünk álló napokhoz!

Értékeljük saját fejlődésünket, fedezzünk fel új alkotói eszközöket! 

Érdemes megfigyelni, hogyan ismerjük ki egyre jobban a választott eszközöket, hiszen ha napi rendszerességgel rajzolunk, óhatatlanul másképp csinálunk majd bizonyos dolgokat a tizennegyedik napon, mint első alkalommal. A különböző kulcsszavak mentén még akkor is gazdagíthatjuk új elemekkel a soron következő rajzokat, ha az egyszerűség kedvéért egy-egy jellemző motívumra vagy történetszálra fűztük fel őket. Ez lehet egy új nézőpont, egy váratlan helyszín, vagy akár egy új szereplő is. Mindenképpen jó gyakorlás, ha arra is figyelünk, hogyan fogalmazhatjuk meg ugyanazokkal az eszközökkel, mégis másként a különböző kulcsszavak által inspirált képeket.

A kihúzás fázisa

A heti összefoglalók során a Színes Ötletek grafikusa, Petra az egyes munkafázisokról, és az azok során használt eszközökről is megosztja tapasztalatait olvasóinkkal. A második részben a kontúrozás, vagy képregényes szóhasználattal kihúzás fázisáról esett szó.

„A körvonalak kihúzásához ezúttal egy 3 darabból álló, fekete Tombow Mono Drawing Pen tűfilc készletet használtam, ami tartalmaz három különféle - 0.1, 0.3 és 0.5 mm - vastagságú rajztollat, és egy Tombo Fudenosuke ecsetfilcet. Ez utóbbi sokáig a kezemben ragadt, nagyon kényelmes, könnyen kezelhető eszköz. Vannak ennél szélesebb, sokkal inkább „ecset” érzetű filcek is, ez a méret egyfajta átmenet a brushpenek és a rajztollak között: nem annyira merev, így sokkal szabadabban húzhatunk vele különböző vastagságú, dinamikus vonalakat, ugyanakkor viszonylag stabil a fogása, tehát azoknak is kézre áll, akik inkább a klasszikus filctollakat részesítik előnyben. A részletek kidolgozásához pedig nagyon jól jött a három rajztoll, főleg a legkisebbet forgattam, amikor tényleg precízen szerettem volna kihúzni valamit.”

img_0626.JPGIllusztráció: Hahn Petra 

Petra szerint a napi gyakorlás egy idő után meghálálja magát, hiszen ahogy egyre könnyebben oldjuk meg a felmerülő feladatokat, úgy lazulunk el egyre jobban a rajzolás során. 

„Kicsit gyorsabban csinálom már a rajzokat, mint az elején, amikor még jobban belemerültem bizonyos, annyira talán nem is fontos részletekbe. Ha már túl vagyunk úgy egy tucat rajzon, a rutin segít majd abban, hogy ne feszüljünk rá egy-egy dologra, így sokkal könnyebb is végigcsinálni egy ilyen hosszú kihívást. És néhány nap után akár arra is rácsodálkozhatunk, hogy a kezdetekhez képest milyen gyorsan elkészítünk egy olyan rajzot, ami minőségben egyáltalán nem marad el a korábbiaktól.”

Aki szeretne elmerülni a kihúzáshoz használatos eszközök világában, annak jó szívvel ajánljuk a Rajzshop.hu blogján olvasható hasznos cikkeket a különböző tűfilcekről, vagy arról, hogyan válasszunk és használjunk ecsetfilceket, alkoholos markereket.  

Tudtad?

spiderman-34-lee-weeks-pencils-bob-mcleod-inks.jpg

A nagy képregénykiadók munkafázisokra bontott rajzolási folyamatban a ceruzarajz után a kihúzás következik. A tuskihúzó – angolul „inker”, ritkábban „finisher” vagy „embellisher” – véglegesíti az oldalpárok kinézetét, és adja meg a ceruzával készült rajzok dinamikáját. Az erőteljes kontúrozásra kezdetben azért volt szükség, mert a korabeli nyomdagépek nem tudták jól reprodukálni a ceruzával készült rajzokat.

A kihúzók a képregényipar brácsásai; munkájuk jelentőségét gyakran alulértékelik - aki látta Kevin Smith „Képtelen Képregény” című filmjének vonatkozó jelenetét, most biztosan bólogat! -, pedig nagyon fontos szerepet játszanak az összkép szempontjából, ezt bárki igazolhatja, aki látta már ugyanannak a rajzolónak más-más kihúzó által befejezett képeit. Természetesen olyan is előfordul, hogy a képregényművész maga húzza ki a saját rajzait, de a modern képregényiparban általában még ma is a klasszikus modell használatos. Híres tuskihúzók a teljesség igénye nélkül: Terry Austin, Vince Colletta, Brett Breeding, Joe Simon, Mike Esposito, Dick Giordano, Jimmy Palmiotti.

Jó rajzolást mindenkinek a következő héten is! Ne feledjétek, előttünk a hétvége, még nem késő bepótolni, ha napi teendők miatt kicsit lemaradtatok. Most pedig jöjjön a heti galéria az utóbbi napokban készült képekkel! Ha kíváncsiak vagytok a korábbiakra, olvassátok el múlt heti összefoglalónkat is! 

Még nem késő belevágni, csatlakozzatok ti is! Azok között, akik a 31-ből legalább 11 napot teljesítenek, egy értékes, professzionális rajzeszközökből összeállított ajándékcsomagot sorsolunk ki a kihívás végén, amit együttműködő partnerünk, a Rajzshop.hu ajánlott fel, hogy motiváljon titeket a napi rajzolás során!

A nyereménycsomag tartalma: Strathmore 400 markertömb 23x31 cm méretben, Tombow ABT PRO 5 darabos alkoholos ecsetfilc készet hidegszürke árnyalatokban, Tombow Fudenosuke 2 darabos ecsetfilc készlet, Tombow Mono Drawing Pen 3 darabos fekete tűfilc készlet, Tombow Mono 6 db-os grafitceruza és Mono Zero radír készletTombow Mono M-es radírManuscript ergonomikus tollszárLeonardt tollszemek, fekete ls fehér Manuscript akriltinta.

Ne maradjatok le erről az izgalmas kihívásról, tartsatok velünk itt, Facebookon és Instagramon is! Ha szeretnétek megosztani velünk az általatok készített képeket, holnaptól várjuk őket a #szinesinktober posztok alatt, fényképes hozzászólás formájában! Rajzra fel, jó alkotást mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr3817953586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Programajánló

kalaka_banner.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Ajánló

szinestizespromocio_banner.jpg

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása