Színes Ötletek

a kézügyes blog

Láthatatlan védelem a falakon - Kipróbáltuk az új Dulux EasyCare+ festéket

0_98.jpg

Nyár végére csak egy dekorációs falfestést terveztünk az előszobában, de a terveinket két dolog is felülírta. Az egyik, hogy az egyik ajtó javítási munkálatai a környező falakét is magával húzták. A másik, hogy a Dulux palettája az EasyCare+ falfestékkel bővült, amit ki kellett próbálnunk, mégpedig egy erősen igénybevett helyiségben, ugyanis az új anyag a moshatóság mellett kopásállóságot is ígér. A legtöbb otthonban a konyha mellett holtversenyben az előszoba az, ahol a falak tisztántartása igazán nagy kihívás, nem véletlenül. Ide lépünk be először akár bőrig ázva, akár a heti nagybevásárlás után, itt dobálja szét gyermekünk a gumicsizmáit pocsolyázás után, ide toljuk be a bringát, a babakocsit, vagy éppen az új szekrénysort. Így szinte elkerülhetetlen, hogy lassan, de biztosan ne gyűljenek össze életünk nyomai a falakon is. Ha már ez a két esemény így összejött, végül nemcsak a mintásra tervezett kéményfalat vettük kezelésbe, hanem az egész helyiséget, és kíváncsian várjuk, hogyan teljesít majd a gyakorlatban. A folytatásban összegyűjtöttük tapasztalatainkat és sok mindent megtudhattok erről az univerzális anyagról is.

A Dulux EasyCare+ használata kifejezetten ajánlott olyan, nagy igénybevételnek kitett helyiségekben és közösségi terekben, ahol nemcsak a szennyeződésektől, de a különféle tárgyak által hagyott nyomoktól is óvni kívánjuk falainkat, azaz folyósokon, nappalikban, iskolákban, irodákban, kórházakban, szállodákban. Mi, ahogy ez a bevezetőben szóba került, az előszobánk falát szemeltük ki erre a célra.

1_200.jpg

Hogyan működik? Mikroszkopikus szinten a leggyakrabban használt falfestékek felülete általában durva és érdes a hozzáadott, a stabilitást és tartósságot elősegítő, matt felületet biztosító, töltőanyagok miatt. Ez az érdesség az oka, hogy az ütköző, súrlódó műanyag, gumi vagy fa tárgyakról leszakadó apró anyagdarabok gyakran nehezen vagy egyáltalán nem eltávolítható sötét nyomokat hagynak a felületen. Az így keletkező, falakat elcsúfító sötét, szürke kosz- és kopásnyomok miatt a helyiséget hamar elhanyagoltnak, elhasználtnak érezhetjük. Az innovatív Scuff Resist technológia láthatatlan felületet képez, amely kisimítja a falfelület érdességét és megnehezíti, hogy ezek a tárgyak a fallal érintkezve nyomot hagyjanak. Az eredmény hosszabban tartó tisztaság és újszerűség. Forrás: dulux.hu

Az előkészítés

A munkának a már jól ismert módon láttunk neki. Mivel most sem volt módunk arra, hogy egyszerre ürítsük ki az egész helyiséget, ismét a részleges falfestés módszerét alkalmaztuk, mint legutóbb a konyhában. Maszkolószalaggal végighúztuk a régi és az új festést elválasztó vonalat, és kitakartuk az ajtófélfákat, kapcsolókat, konnektorokat is. A kisebb hibákat felhasználásra kész glettanyaggal javítottuk, a hézagokat tömítettük, ezután következhetett az alapozás.

2_194.jpg

Az előkészítéssel sok gondunk nem akadt, mert a festés inkább az elkoszolódás, mint a fal hibái miatt vált időszerűvé az említett beavatkozáson túl. Másnap neki is láthattunk a program legizgalmasabb részének, a festésnek. Az EasyCare+ 28 trendi színárnyalata közül az Ódon ablakot választottuk alapszínnek, a mintához pedig a Széles palló, Finom részlet, Antik üveg, és Béka tutaj néven futókat szemeltük ki. A részleges festés második felvonásában még egy teljes falat is lefestünk ezek egyikével.

easycare.jpg

Indulhat a festés! 

Az első réteget rövidszőrű hengerrel vittük fel. A festék kiválóan fed - bár a korábbi színárnyalat nem tért el tőle jelentősen - , majdhogynem csak a gyártói ajánlás miatt festettük rá nagyjából három óra múlva a másodikat is. 

3_185.jpg

A világos alapszínre a mintákat is könnyen felfestettük, csak a sötétebb színeknél kellett belejavítanunk itt-ott száradás után. Ez a rész sem volt újdonság számunkra, hiszen korábban már készítettünk nagyobb precizitást igénylő, mértani formák által inspirált dekorációs festést, erről a projektről ITT olvashattok. Most viszont egy könnyedebb, laza körvonalú, egymásba hajló foltokból álló mintát álmodtunk meg, amit szabadkézzel festhettünk fel. Ezzel persze időt is spóroltuk amellett, hogy kitűnően illusztrálhatjuk vele, nem szükséges különösebb képzettség vagy kiemelkedő rajztudás ahhoz, ha egy-egy egyedi festésű falrészlettel szeretnénk feldobni otthonunkat. Ugyan volt egy vázlatos tervünk, de munka közben spontán alakult a minta, míg végül azt mondtuk, most van kész!

4_169.jpg

A létrehozott matt falfelület most már mosásálló, kopásbiztos, ellenáll a foltoknak, így munkánk remélhetőleg igénybevétel és esztétikum szempontjából is időtálló lesz. Hamarosan beszámolunk a használat során szerzett tapasztalatainkról. Ha viszont nem szeretnétek addig várni, és szívesen kipróbálnátok ezt az ígéretes prémium festéket, játsszatok velünk Instagramon indított nyereményjátékunkban!

Hamarosan egy Dulux EasyCare+ falfestékből álló csomagot sorsolunk ki, ami három 5 literes festékből áll! Ez a mennyiség nagyjából 100 m2 falfelület festésére elegendő. A részvételhez csak annyit kell tennetek, hogy válasszátok ki a palettáról kedvenc színeiteket - ami lehet akár egy is -, és teljesítsétek a játékkiírásban található egyszerű feltételeket! Ha nektek kedvez a szerencse, a kiválasztott árnyalatokkal újjávarázsolhatjátok otthonotok bármelyik helyiségét!   

nyeremenyjatek_easycare_1.jpg

A "Dulux EasyCare+" nyereményjáték játékszabályzata és alapelvei

A nyereményjáték meghirdetésével együtt közzéteszünk néhány fontos tudnivalót, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérünk mindenkit, aki bármilyen formában részt szeretne venni a játékban, szánjon néhány percet az elolvasására! 

  • A jelentkezés beküldési határideje: 2022. október 16. 24:00. A Színes Ötletek Blog a beküldési határidőt indokolt esetben saját hatáskörben meghosszabbíthatja, erről a kapcsolódó felületeken a közönséget idejében tájékoztatjuk. 

  • Az eredményhirdetés időpontja: 2022. október 17. A nyertesek értesítése és a nyereménykiküldés részleteinek egyeztetése kommentben és privát Facebook üzenetben történik. 

  • A nyereménycsomagot kizárólag belföldi címre tudjuk postázni.

  • A játékban nem vehetnek részt a AkzoNobel Coating Zrt. és a Színes Ötletek Blog munkatársai, illetve azok közvetlen családtagjai.

  • A sorsolás véletlenszám-generátorral történik, utólagos reklamációnak nincs helye. A Színes Ötletek Blog fenntartja a jogot, hogy az esetleges sértő hozzászólásokat, kommenteket moderálja a bloghoz kapcsolódó felületeken.

  • A játékot az Instagram nem támogatja, nem hagyja jóvá és nem kezeli, a promóció semmilyen tekintetben nem kapcsolódik az Instagramhoz.

  • A játékosok a részvétellel, ráutaló magatartással elfogadják a fenti szabályzatot, és a játék lebonyolítására, kommunikációjára vonatkozó alapelveinket. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinesotletek.blog.hu/api/trackback/id/tr1217937842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ajánló

nebulo-iskolaszerek-banner-01-01-01.jpg

Pinterest

pinterest_banner.jpg

colors & ideas

colorsandideas_banner_1.png 

 

Színes Ötletek

A Színes Ötletek blogon megtalálsz minden kreatív technikát, hozzájuk gyakorlati tudnivalókat, DIY és környezettudatos ötletek egész arzenálját. Kaphatsz tippeket lakberendezéshez, újrahasznosításhoz, találsz mintákat gyöngyfűzéshez, kötéshez, horgoláshoz, varráshoz, készíthetsz divatos kiegészítőket, dekorálhatod az otthonod, szépítheted a kerted, ünnepi és alkalmi dekorációkat készíthetsz, mindezt egy igazán jó hangulatú közösség tagjaként.

Hirdetés

szines-otletek-rajzshop-banner-300-250-px.jpg

Impresszum

impresszum_1.jpg

süti beállítások módosítása